Hogyan tereljünk?

Pestiesen fogalmazva: hárítani vagy terelni tudni kell, főleg akkor, ha közéleti pályára téved valaki. Mert tudniillik egy sor olyan kérdést fel találnak tenni szőröző riporterek vagy urambocsá: elégedetlen emberek sokasága, amelyekre kell tudni valamilyen frappáns választ adni-vagy alóla elegánsan kibújni. Márpedig az ember megfigyelheti egy kis józan földműves sütnivaló birtokában, hogy a mindennapi témájú nehézségek meg amiről a televízióban-rádióban vagy egyebütt szó vagyon, azok egymással köszönőviszonyban sincsenek gyakran.

 

Aztán a reklámok világából ismert kisgyermek figurája is képbe jön, mármint akkor, amikor az ember kénytelen magában azt a kérdést feltenni, hogy …”de miért?” Miért van szó például állandó közéleti marakodásról, ilyen-olyan összefonódásról, miért van az, hogy valaki tegnap még teljesen mást állított, mint amit ma vagy holnap fog. Vagy hogy miért van szó folyton a bevándorlókról, meg arról,hogy ha nem is szó szerint idézgetjük, de állandóan Brüsszelt kell megállítani. Meg ha olyan nagyszerű és sikeres itt egy csomó dolog, miért van szegénység meg kilakoltatás meg a többi. Na kérem alásan, ilyenkor kell terelni vagy hárítani, amelynek már legalább negyedszázados a hagyománya,ha csak a rendszerváltozás dátumát vesszük alapul-de ha a háború előtti ellenforradalmi világot, akkor vagy évszázados is lehet ez a tradíció. A hárítás kultusza ma virágkorát  éli és a legkülönbözőbb nemkívánatos helyzetekben is nagyszerűen helytáll. Többek között ez is az oka annak, hogy szervezett és tudatos társadalmi robbanás még nem következett be-habár ki tudja. A hárítás egyik legegyszerűbb , kissé már szakállassá vált módja, ha a másikra mutogatnak, azazhogy mindenről az előző banda tehet. Meg hogy amiatt van minden, arra mutogassanak és ne ránk, mink tiszták vagyunk, mint a patyolat. Ez még szódával elmegy ideig-óráig, de aztán más eszközhöz kell nyúlni. Ilyenkor jönnek különböző ellenségképek, amelyek részben szintén régiek,  másrészt időnként megmosolyogtatók.  Természetesen irtómód szellemes, amikor közösségi megosztó oldalakon a hazánkban bóklászó medvékről is azt tartják, hogy biztos ők is Soros György küldöttei, azonban mint minden poénnak, ennek is van nagyon is komoly mondanivalója. Tudniillik ezzel figurázzák ki azt, hogy ma ő tehet mindenről-szélsőjobboldalon “hagyományosan” a zsidók is.

 

Aztán a hárító-terelő módszereknek van egy még ennél is sokkal hatékonyabb módszere, amikor bizony az ember figyelmét teljesen elterelik a valós problémák felől. S bizony ezeket is meg lehet támasztani igen komolynak látszó érvekkel. Másfelől minden problémának, ami valós, megvan az a párja, ha úgy tetszik, amelyikre elterelik azt. Ha a szegénységről beszél valaki és rá talál kérdezni, hogy nos,ebben mi a jó, akkor a következő esetek jöhetnek szóba. Vagy akit vallatunk, az teljesen másról kezd el beszélni,mintha nem is hallotta volna a kérdést, vagy azt mondja, hogy ez nem érdekes, más dolog sokkal fontosabb. Persze mondjuk ha teszem azt valaki azt kérdezi, hány óra, nem azt kellene felelni, hogy esik az eső, de sajnos ilyen pitiáner jellegű dolgok se zárhatók ki manapság. Ám az se ritka, hogy a szegénység esetében mondjuk előhozzák a bevándorlókat.  Vagy kissé a korábbi korszakokat idézve, hivatkoznak a kultúrák közötti harcra vagy hogy mi keresztény értékrendű térség vagyunk. Ám bele lehet kötni ebbe is, tudniillik alapvető keresztény-és más vallásban is meglévő- értékrend, hogy legyünk emberségesek és ne legyen az, hogy valaki utcára kerül,mert nem tud önhibáján kívül fizetni.

 

Ha a melóskérdést hozza fel valaki, akkor vagy olyan hárítás van, hogy mi a magyar embereket vesszük alapul és pont, vagy időnként az van a munkásmozgalom egyrészében, hogy előjön a magyar földműves, magyar melós, magyar vállalkozó szentháromsága, amelyre építeni kell. Kormányzati vagy ellenzéki körökben meg az a recept,hogy arról kezdünk mesélni,hogy bezzeg mennyi új munkahely meg sportpálya stb. lesz, részint uniós támogatással-ja igen: tényleg állítsuk meg akkor Brüsszelt?

 

De van egy igen elegáns módszer is főleg ellenzéki körökben. A lényege a következő. Igen, mi megértjük, mekkora a szegénység és a létbizonytalanság, és akkor felrakjuk a bezzeg mi, ha hatalomra kerülünk kezdetű lemezt, amelytől azonban már 5 perc múlva elalszik az ember-csak nehogy aztán rémálmai legyenek. Az már más kérdés, hogy tudjuk, mi lesz, ha bezzeg hatalomra kerülnek: semmi. Tőkés rendszer másképp, vagy akármi, csak nem szocializmus. Ez persze a kormányoldalra is érvényes.

Végül, de nem utolsósorban: a bulvársajtó minden esetben a legjobb levezető szelep, ha a közéleti hárítási módszerekkel már tele az ember hócipője. Hogy kinek mikor kivel s minő afférja volt,  illetve hogy milyen török, latin-amerikai stb. szappanopera megy, ki mit néz, az ma hétköznapi téma és divat is evvel foglalkozni. Az egy dolog, hogy van szegénység, amely ma milliókat érint meg kilátástalanság, bizonytalan jövőkép meg munkahelyi kiszolgáltatottság-na de ki a francot  érdekel? Mára sikeresen elérték nagy jó uraink, hogy a szolidaritás kivesszen az emberekből-azonban ez fogyasztói társadalom, sajnos nincs min csodálkozni-és az a bizonyos közmondásbeli karaván halad csaholás mellett. Hogy milyen irányba-na ez a nem mindegy.

 

B.Deák András