A Népi Front lapja

Hemingway, Franco, 1956

1937-ben Hemingway((Oak Park, Illinois, 1899. július 21. – Ketchum, Idaho, 1961. július 2) Spanyolországba utazott hogy tudósításokat küldjön a spanyol polgárháborúról az Alliance nevű észak-amerikai újságnak. A háború komoly feszültséget okozott Hemingway házasságában is, de ő nem tágított.

A spanyol polgárháború 1936 és 1939 között zajlott. A szemben álló felek: a köztársaság pártiak (liberálisok, demokraták, szocialisták, kommunisták, anarchisták, anarcho-szindikalisták), illetve a felkelők (konzervatívok, francóisták, nacionalisták, monarchisták). A republikánusok kevés segítséget kaptak a Szovjetuniótól, valamint az értelmiségiekből, művészekből, írókból és a politikailag elkötelezettekből álló Nemzetközi Brigádok önkéntesei csatlakoztak hozzájuk. Többek között magyarok is harcoltak a fasisztoid diktatúra ellen. A felkelőket a hitleri  Németország és Olaszország támogatta fegyverekkel és katonákkal

Hemingway Akiért a harang szól című regényében áll ki a világ elé az emberség, a tisztesség az igazság szolgálatában.
Robert Jordan, a könyv hőse amerikai egyetemi tanár, nem forradalmár. Antifasisztaként küzd az emberért, egy demokratikus Spanyolországért. A kommunisták, antifasiszták, a “spanyolosok” viselkedésében nincs ellentmondás. “Senki sem külön sziget, minden ember egy rész a kontinensből.” – vallja a világirodalom legrokonszenvesebb alakja, Ernest Hemingway.
Spanyolország diktátora, Franco tábornok 100 ezer önkéntes katonát indított útnak Magyarország felé, hogy megsegítsék a” magyar forradalmárokat” 1956-ban.  Ezzel a véres kalanddal még az USA is szembehelyezkedett.  Vajon bosszút akartak állni a spanyolosokon? A magyar népen? Kit akartak megsegíteni? Valójában a “forradalmárok” között szép számmal voltak fasiszták. Kár elhallgatni az igazságot. Köztársaság téri lincselés…Emlékeztek? Embert a barátjáról, madarat a tolláról! Caudillo Franco  jött volna megsegíteni kutyakorbácsos Mindszentyt, a méreginjekciókat adókat és a szívkitépőket! Jött volna 56-ba ide Budapestre bokáig vérben…
  Az 1936 és 1939 közötti spanyol polgárháború halálos áldozatainak számát legalább nyolcszázezerre, az emigránsokét 300 ezerre becsülik. A háború befejezése után kemény megtorlás következett, több ezer embert bebörtönöztek, a kivégzettek száma elérte a 100 ezer főt.  Ezenkívül Franco a második világháborúban önkénteseket küldött német érdekekért harcolni. Ő, Franco segíteni akart gyilkolni!
Szerencsére nem került sor véres polgárháborúra, ami akár a világbékét veszélyeztette volna, nem sokkal a  második világégés után. A francoisták nem jutottal el Magyarországra.
Hemingway nyelvtanára nem egy kalandért ment Spanyolországba, hanem egy világméretű veszélyt felismerve a Franco-diktatúrában. Robert Jordan kötelességteljesítés közben elpusztul. Erkölcsi győzelme megkérdőjelezhetetlen. 
“…az ember nem arra született, hogy legyőzzék … Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni”
Fogarasi Zsuzsanna

TI ÍRTÁTOK

Kelet-európai rasszizmus

Avagy a népbutítás története, fontossága és eredménye napjainkban Üdvözlöm Kedves Olvasó! Azt az alapvető tényt senki sem cáfolhatja, hogy mindennapjaink nagy részét reklámok tengere és a lépten

Az orvoshiány miatt kórházi osztályok zárnak be Jászberényben

Az orvoshiány miatt nyáron részlegesen szüneteltetik a jászberényi kórházban a belgyógyászati-, a krónikus-, illetve a rehabilitációs osztály működését – írja a  megyei lap, a szoljon.hu. A nyári szab

In Memoriam Urbán Sándor

„A forradalmak az elnyomottak és kizsákmányoltak ünnepei.” Lenin szavai ezek. A forradalmak megszülik hőseiket. Régóta tudjuk ezt a munkásmozgalom történetéből. De ezen ünnepnapokból oly’ kevés van. H
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

A CEU-s és Civil tüntetések margójára – A valódi változáshoz felismerés és tettek kellenek

A CEU-s és Civil tüntetések margójára – A valódi változáshoz felismerés és tettek kellenek

Aki még nem vette volna észre Magyarországon – és nem haszonélvezője a
No thumbnail available

Kommunizmus

  A kommunizmus az emberi társadalom legősibb és legtermészetesebb szervezeti formája, a történelmi
1956 igazi arca - gondolj a Köztársaság térre!

1956 igazi arca - gondolj a Köztársaság térre!

Ötvenhat vérzivataros őszére emlékezünk,katonáink,rendőreink hősiességére, azok hősiességére akik becsülettel híven esküjükhöz szembeszálltak
Légy szerző!
Légy szerző!