A Népi Front lapja

Hatékony fellépést az élelmiszer-bűnözőkkel szemben!

Szeptember közepén újra látogatóba ment a NÉBIH, a Pest megyei vágóhídon pedig elképesztő látvány fogadta az ellenőröket: az üzemben a padozatot, a falakat és a berendezési tárgyakat alvadt vér, kosz és húscafatok borították. Sőt: a Monoron található Földvári tanyán a vágást többek között nem működő késfertőtlenítő, eldugult kézmosó és rozsdás berendezési tárgyak mellett végezték. A vágóhíd működését azonnali hatállyal megtiltották a szakemberek.

A hatóság szakemberei az ellenőrzés során súlyos higiéniai és nyomonkövethetőségi hiányosságokat tártak fel: a vágóhídon általános és igen nagyfokú volt a szennyezettség; a fémfelületek berozsdásodtak; a kézmosási és eszközfertőtlenítési lehetőségek korlátozottak, a munkaruhák pedig kifejezetten szennyezettek voltak, továbbá nagy mennyiségű, állati eredetű mellékterméket is találtak a helyszínen.
Az emberi életet is veszélyeztető, engedély nélkül végzett tevékenység nyeresége már meghaladja a kábítószer kereskedelemből származót – mondta a főigazgató. Süth Miklós országos főállatorvos elmondta, hogy a 2007-ben több mint egymillió hatósági élelmiszer ellenőrzést végeztek, és ezek harminc százalékában tártak fel minőségi kifogást.(fogyasztok.hu)
A fertőzött élelmiszer súlyos betegséget vagy halált okozhat, ezért kérem minden polgártársamat, ha gyanús esetet tapasztal, jelentse a NÉBIH ingyenes zöld számán – reagált Fogarasi Zsuzsanna a Népi Front budapesti sejttitkára.
06-80-263-244 – a biztonságos élelmiszerért!

TI ÍRTÁTOK

Megint szobrot döntöttek a primitív fasiszták

Kedd reggel elhurcolták Lukács György szobrát a XIII. kerületi Szent István parkból. A szobor helyszínét megnéztem. Nincs ott Lukács György szobra, csak a szelleme lebeg vörös lángoszlopként, hogy uta

ADY ENDRE: A TŰZ MÁRCIUSA

Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. Hadd halljék végre

Háború a vörös csillag ellen

Megjelent "az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról" szóló törvényjavaslat, amelyet Lázár János és Semjén Zsolt
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

Széttöretett, megaláztatott , ebek elé vettetett... Trianon és ami utána jött

Széttöretett, megaláztatott , ebek elé vettetett... Trianon és ami utána jött

"Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és
No thumbnail available

Így váltunk kapitalista roncstársadalommá - értékek, elvek akkor és most

1981-ben születtem. Nem sok emlékem van a szocializmusról. Sokáig nem is érdekelt,
No thumbnail available

Kommunizmus

  A kommunizmus az emberi társadalom legősibb és legtermészetesebb szervezeti formája, a történelmi
Légy szerző!
Légy szerző!