Gondolatok a gazdasági növekedésről

Napjaink közgazdászai előszerettel beszélnek a gazdasági növekedésről mint a gazdaság fejlődésének motorjáról lokális, regionális vagy globális szinten. A beruházások bővülését, az eszközállomány, a termelés növekedését, a foglalkoztatottság alakulását mind a varázslatos GDP mutatja. De ez a szám pontosan tükrözi-e a valóságot, a gazdaság, a társadalom tényleges helyzetét? Nem egy virtuális mutató ez, amolyan statisztikai átlag, amely alkalmas a jóhiszemű szakember vagy az átlagember megnyugtatására? Ha gazdasági növekedésről beszélnek, akkor minden rendben van, minden jól megy, a gazdaság „dübörög”. Mindenki jól él, megkapja, amire szüksége van, ellenkező esetben viszont minden rossz, az emberek hiányt szenvednek. A gazdasági növekedés mítosza elkábítja az átlagembert és talán még az elfogulatlan közgazdászt is.

Ám ha közelebbről megnézzük, akkor azt látjuk, hogy a gazdasági növekedés ellenére, bármekkora legyen is annak mértéke, vannak, akik nem élnek jól, hiányt szenvednek, sőt szegények. Mi lehet ennek az oka? A Föld lakossága folyamatosan növekszik, ezzel együtt növekednek a szükségletek is, tehát indokolt a gazdaság, vagyis a termelés növekedése. Amennyiben a termelésnek a szükségletek kielégítése a célja, akkor a gazdasági növekedés természetes és jó dolog, hiszen lépést tart az embereknek a termékek iránti megnövekedett igényével. Az emberek megkapják, amire szükségük van, csökken a szegénység, egyre kevesebben éheznek. Ámde a statisztikák által jelzett gazdasági növekedés ellenére nem ezt látjuk. A megtermelt gazdagság túlnyomó többségét a Föld lakosságának 1%-a sajátítja el. Nyilvánvalóan ellentmondás van a gazdasági növekedés és a szükségletek kielégítésének mértéke között. Sőt bizonyos esetekben a nélkülözők számának növekedését tapasztaljuk. A gazdasági növekedés úgy jelenik meg, mint az egyenlőtlenségek növekedésének forrása. Miként lehetséges ez? Úgy, hogy a gazdasági növekedés nem a szükségletek kielégítését szolgálja, más szóval a termelés célja nem a szükségletek közvetlen kielégítése. De hát az ember emberré válása óta nem azért termel, hogy szükséget szenvedjen! Mégis ezt látjuk, különösen manapság, a második ipari forradalom küszöbén. Amikor a világgazdaság lehetőségei történelmileg adottak, hogy kielégítsék a Föld növekvő számú lakosságának szükségleteit, a népek túlnyomó többsége szükséget szenved. De ha a termelés célja nem a szükségletek kielégítése, akkor mi a célja? Erre azt kell válaszolnunk, hogy a termelés célja jelenleg árucikkek termelése, vagyis a gazdasági növekedés célja valójában az eladásra termelt, eladható javak, vagyis áruk mennyiségének a növelése. Árutermelő társadalomban a termelés célja az árutermelés, eladható árucikkek előállítása. A gazdasági növekedés is ennek van alárendelve. A gazdasági növekedés tehát végső soron az árutermelést szolgálja.

Miért termelnek az emberek árucikkeket? A fogyasztási javakat miért nem közvetlenül a szükségletek kielégítése céljából állítják elő? Miért válnak áruvá a megtermelt fogyasztási javak? Erre a kérdésre a politikai gazdaságtan adja meg a választ. Az emberi társadalom történeti fejlődése során, a gazdasági-társadalmi fejlettségi színvonal egy bizonyos pontján a termelés objektív és szubjektív feltételei szükségszerűen vonják maguk után az árutermelés kialakulását, majd tőkés formájában általánossá válását. Ez eddig rendben van, de felvetődik a kérdés: meghaladható-e az árutermelés? Árutermelés az emberiség gazdasági-társadalmi története során nem volt mindig, következésképpen nem szükségszerű, hogy a jövőbeni gazdasági-társadalmi fejlődés során az árutermelés általános volta megmaradjon. Van azonban néhány olyan feltétel, amelyek az árutermelést szükségszerűvé teszik.

Az egyik legalapvetőbb feltétel a munkamegosztás és a belőle fakadó gazdasági-társadalmi elkülönültség. Az egymástól elkülönült termelők az általuk előállított fogyasztási javakat mint árut cserélik ki egymással meghatározott szabályok szerint a piacon. Ahhoz, hogy a megtermelt fogyasztási javak megszűnjenek árucikkek lenni, ennek a gazdasági-társadalmi elkülönültségnek a megszűnése szükséges. Egy másik fontos feltétel, ami inkább magának az árutermelésnek a következménye és az árucikkek kicserélésére, vagyis elosztására van döntő hatással, az egyenlőtlen csereviszony. Az egyes elkülönült gazdasági-társadalmi alakulatok vagy társadalmak (országok) fejlettségi színvonalának eltérő voltából fakad a nem egyenértékű külkereskedelem, ami további fejlődésüket alapvetően befolyásolja. (Napjaink sokat emlegetett globalizációs folyamata azonban feltétele lehet az ebből fakadó egyenlőtlenségek jövőbeni kiegyenlítődésének.) Köztudott, hogy az emberi társadalom kialakulása, fejlődése kisebb közösségekből (családokból), közvetlen majd közvetett leszármazásból, nemzetségekből indult ki, aminek során létrejöttek a mai nemzetek, amelyek területi elkülönültségben, országokban élnek. Nemcsak az egyes társadalmak tagjai különülnek el tehát egymástól mint termelők, hanem az egyes nemzetek is, amelyek egymással kereskedelmi kapcsolatok keretében cserélik ki az általuk birtokolt terület természeti kincseinek kiaknázásából fakadó, a termelési folyamatban előállított javakat, termékeket mint árucikkeket. Globális árutermelés, globális elkülönültség, globális munkamegosztás jellemzi tehát a mai világgazdaságot.

Amikor a közgazdászok gazdasági növekedésről beszélnek, akkor ezalatt lényegében az eladásra szánt, eladható árucikkek mennyiségét, előállítási feltételeinek növekedését kell érteni. Mivel a mai globális gazdaság (világgazdaság) közvetlenül nem a szükségletek kielégítésére termel, ez csak közvetve, nem mint cél, hanem mint következmény jelenik meg, a valós szükségletek kielégítése egyenlőtlenül vagy egyáltalán nem történik meg. A mai globális gazdaság célja az árutermelés, eladásra szánt és eladható árucikkek előállítása, ami elválaszthatatlan a fogyasztástól és közvetítőjétől, a piactól. Az árutermelő társadalom ezért szükségképpen fogyasztói társadalom. A cél a termelő szempontjából az eladás, aminek feltétele a fogyasztás. A gazdasági növekedés ezért a fogyasztás növekedését is feltételezi. A fogyasztás azonban nem a szükségleteknek megfelelően történik, mivel a gazdaság nem szükségletek kielégítésére termelő gazdaság, hanem árutermelő gazdaság. Az előállított termékek elosztását, vagyis a fogyasztást a termelésben részt vevő szereplők gazdasági-társadalmi helyzete határozza meg. A termelőeszközökkel rendelkezőknek, akik a termelési folyamatot gazdasági helyzetüknél fogva irányítják, a célja az előállított árucikkek eladásából származó bevétel (profit). A termelőeszközökkel nem rendelkezők, akik saját munkaerejüket (tudásukat, képességeiket) mint árut adják el a piacon, a termelőeszközökkel rendelkezőkkel szemben kiszolgáltatott, alárendelt helyzetben vannak. A fogyasztás minőségét és mennyiségét tehát a termelésben részt vevők gazdasági-társadalmi helyzete határozza meg, amiből szükségképpen származik a fogyasztás (szükséglet-kielégítés) egyenlőtlensége. Vannak, akik szükségleteiken felül fogyasztanak, mert erre jövedelmi viszonyaik lehetőséget adnak, és vannak, akik nem képesek szükségleteiket kielégíteni. Amikor tehát gazdasági növekedésről beszélnek a közgazdászok, akkor ebben rejtett módon benne van az egyenlőtlen elosztás, vagyis a gazdasági-társadalmi egyenlőtlenségek növekedése is. Ez szükségszerűen következik az árutermelő gazdaság természetéből.

Ami a gazdasági növekedést illetően az egyes árutermelő gazdaságok (nemzetek vagy országok) elkülönülten termelő szereplőire vonatkozik, az érvényes az árutermelő világgazdaság elkülönülten termelő szereplőinek (nemzetek vagy országok) egymás közötti viszonyaira is. Az egyenlőtlen fejlődés, egyenlőtlen elosztás, egyenlőtlen szükséglet-kielégítés szükségszerűen következik a gazdasági szereplők (országok) egymáshoz viszonyított gazdasági-társadalmi helyzetéből. Mivel az árutermelő gazdaságok működésének alapvető feltétele a piac, az egyes országok (nemzetgazdaságok) között kíméletlen verseny folyik a piacok megszerzéséért. Az egyenlőtlenség tehát a versenyben megszerzett helyezésnek is szükségszerű következménye. Ugyanez érvényes az egyes nemzet-gazdaságokon belüli gazdasági szereplőkre is.

Mindezt tudnunk kell, amikor a gazdasági növekedésről, „dübörgő gazdaságról” szóló hírek hallatán kitörni készül belőlünk a hurrá-optimizmus. Amikor a GDP, a bruttó nemzeti termék egy főre vetített varázslatos mutatója láttán megnyugodni készülünk, hogy minden rendben van, ezután jobban fogunk élni. És amikor nem értjük, miért van az, hogy ennek ellenére korgó gyomorral és üres pénztárcával térünk nyugovóra. Mindez az árutermelő gazdaság természetének a következménye. Meghaladható-e vajon az árutermelő gazdaság? Mivel árutermelés a múltban nem volt mindig, nem szükségszerű, hogy a jövőben mindig legyen. Az árutermelő gazdaság nem valamiféle öröktől fogva létező, változhatatlan dolog az emberiség történetében. Az árutermelés feltételei nem voltak mindig adottak, szükségképpen nem is lesznek mindig azok. Az árutermelő gazdaság tehát meghaladható. Amikor az árutermelő gazdaság feltételei létrejönnek, létrejön az árutermelő gazdaság. Amikor ennek a feltételei megszűnnek, az árutermelő gazdaság is megszűnik. Hogy ez mikor és hogyan fog végbemenni, hogy milyen lesz az a gazdaság, amelyik az árutermelést felváltja majd, erre jelenlegi tudásunk alapján csak az álmok birodalmában, a tudományos-fantasztikus regények színvonalán tudunk válaszolni.

Németh Attila