A Népi Front lapja

Ferenc pápa: Minden európai katolikus templom fogadjon be egy menekült családot

Máté 25:3636 “Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.”

Ferenc pápa vasárnap szót emelt az Európába érkező menekültekért. Felkért minden egyházi vezetőt, hogy tolmácsolják kérését a plébániák felé. “Az evangélium arra tanít bennünket, hogy legyünk felebarátai a legkisebbeknek és a leginkább magukra hagyottaknak, adjunk nekik kézzelfogható reményt” – mondta. Két vatikáni plébánia már a napokban befogad egy-egy családot. A világ katolikus egyházának feje az úrangyala imádság (Angelus) előtt a római Szent Péter téren elmondott beszédében azt mondta, hogy ez legyen konkrét gesztus, amelyet a decemberben kezdődő szentév, az irgalmasság éve előkészítésének jegyében tegyenek meg a vallási közösségek. “Magukhoz a lelkipásztorokhoz, testvéreimhez, az európai püspökökhöz fordulok most, és arra kérem őket, hogy támogassák felhívásomat minden egyházközségben” – tette hozzá. Képtalálat a következőre: „ferenc pápa”

“Annak a több tízezer menedékkérőnek a tragédiájával kapcsolatban, aki a halál elől menekül, háború és éhínség áldozata, vagy úton van egy reménybeli szebb élet felé, az evangélium arra tanít bennünket, hogy legyünk felebarátai a legkisebbeknek és a leginkább magukra hagyottaknak, adjunk nekik kézzelfogható reményt”.  A Szentatya ismételten imádkozott az úton meghalt menekültekért és szolidaritást sürgetett. Minden katolikus egyházi vezető számonkérhető Isten és Ember előtt.

 

TI ÍRTÁTOK

Megint szobrot döntöttek a primitív fasiszták

Kedd reggel elhurcolták Lukács György szobrát a XIII. kerületi Szent István parkból. A szobor helyszínét megnéztem. Nincs ott Lukács György szobra, csak a szelleme lebeg vörös lángoszlopként, hogy uta

ADY ENDRE: A TŰZ MÁRCIUSA

Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. Hadd halljék végre

Háború a vörös csillag ellen

Megjelent "az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról" szóló törvényjavaslat, amelyet Lázár János és Semjén Zsolt
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

Tervgazdaság versus tervszerűség

A sztálini tervgazdaság politikai gazdaságtana (rövid tanfolyam) Red Star, 2008, november 19 (kommunista.net) 1917-ben Oroszországban
Piros fejfák

Piros fejfák

Fodor József: Piros fejfák Nyírfa leng sírjuk fölött, Lágy szélütem. Aludjatok Csendesen. Aludjatok - A nagy élet ellobog.   Hol
Dicsőség a szovjet és magyar hősöknek! - 70 éve szabadult fel Budapest

Dicsőség a szovjet és magyar hősöknek! - 70 éve szabadult fel Budapest

Hazánk Felszabadítása a több mint két évtizedes fasiszta uralom alól 1944 őszén
Légy szerző!
Légy szerző!