A farkastörvények és a baloldal

Sajnálatos módon a hazai neoliberális vadkapitalizmus világában gyakorta válik elsősorban öncéllá a politizálás, mint olyan. Az már szinte közhely, de tény,hogy amikor bizonyos ciklusonként választások vannak, az ideológiai skála legszélesebb térfelén lévő irányzatok ugyan iparkodnak minél több embert megszólítani, azonban aztán más-más módon, de a tőkés, illetve félfeudális rendszer keretein belül folytatják tovább politikájukat. Nem is cselekedhet másként az álbaloldal se, akár a párbeszédesekről vagy a szocialistákról, demokratikus koalíciós frontemberekről van szó, mivel napjainkban épphogy mondhatni az a divat, hogy szintén menő kifejezéssel élve, az emberek a közéletben nyomuljanak ezerrel. Magyarán kegyetlen módon, de farkastörvények vannak, ez pedig már jóideje a munkásmozgalom egyrészébe is begyűrűzött. Ilyenkor az ember azt a kérdést jogosan teheti fel, hogy vajon a közélet mitől jobb, mint a mindennapok taposómalma?

A kiindulópont épp az, hogy farkastörvények jegyében iparkodik a hazai és a nemzetközi közélet is politizálni. Mondhatjuk azt is, hogy tőkés rendszer van, mit lehet ilyenkor elvárni. Nyilván túl sok jót nem, azonban itt van egyéb probléma is: hogy az a nyugati beidegződésű gondolkodók által emlegetett demokratikus közvélemény, másdok társadalom vagy nyitott társadalom mint olyan, hazai pályán úgymond nem igazán létezik vagy ha igen, akkor is csak csírájában, amelyet azonban a kiélezett kétpólusú hazai közélet akármikor lazán elnyelhet. Elnyelhet a bevándorlókérdés előtérbe helyezésével vagy akár az unióellenességgel, esetleg azzal, hogy a hazai munkásmozgalom egyrészében is bedobnak olyan dolgokat, amelyeket torz módon vagy rosszul lehet értelmezni-például amagyar kisvállalkozó vagy középvállalkozó, magyar dolgozó, magyar őstermelő az uniós kényszerek ellenében. Ilyenkor az van, hogy a tőkés rendszer keretein belül mozgó irányzatok esetében a tömegpropaganda segítségével beállítanak sorba, hogy vajon Brüsszelt vagy magyarhont, a hazai embereket vagy a bevándorlást támogatod-e. Ez ez olyan téma, amelyről stílszerűen szólva, külön lehetne misézni már akkor is, hacsak azt vesszük alapul, hogy egyáltalán ezek-e a valós problémák vagy törésvonalak.

Azonban van olyan téma, amellyel sem a hivatalos hazai politika, sem a munkásmozgalom egyrésze nem foglalkozik, pedig ha egyszer valamikor a szegény embereket, a jövő nélküli fiatalokat, a kiszolgáltatott kisembereket képviselő, szocializmusban gondolkodó irányzatok majdan talpra tudnak állni, igen fontos ütőkártya lehet ez: a farkastörvények tagadására, az emberközpontúságra épülő mozgalom. Persze, köztudott, hogy a mai élet az minden, de nem emberközpontú. Akkor pedig pont erre lenne szükség. Szeretném megjegyezni zárójelben, hogy a hazai munkásmozgalom jobbszárnyán ilyenkor jelenik meg hibaként a mindenáron parlamentbe bejutni akarás erőltetése, tudniillik főleg, ha elsősorban pártbürokraták meg Jani bá idején az apparátusban szocializálódott közéleti szereplők szeretnének mindenáron országgyűlésbe jutni, nem olyanok, akik dolgozók meg szegény emberek között nőttek fel. Ahhoz, hogy legyen kiket hatékonyan képviselni, nem ez a megoldás, hanem az, hogy egyáltalán az embert mint olyat vegyük alapul. Jómagam gyakran belegondoltam abba, hogy amikor télen a fagyhalálról tétetik közzé statisztika, a Magyar Szociális Fórumon kívül néhány jóérzésű embert leszámítva, nem igazán van se a mindennapokban, se a közéletben, aki hatékonyan az ilyen tragédiákat elhárítaná. Ám tovább lépek: a jövő kulcsa a megértő empátiakészséggel bíró társadalomban van-ezt lehet civil társadalomnak is értelmezni, azonban attól annyiban tér el, hogy elsősorban a mindennapi nehézségekkel küzdő embereket iparkodná felkarolni, támogatni. Ez sajnos muszáj, stílszerűen fogalmazva. Muszáj, mert ma a felgyorsult kapkodó világban nem divat az átérzés meg az emberek megértése, a flegmaság meg a cinikusság azonban annál inkább. A dolgozó ember egyedül van a munkahelyi nehézségekkel úgy benn a melóhelyen, mint a mindennapokban, akár arról lettlégyen szó, hogy hogy jön ki a fizetésből, akár arról legyen szó, hogy saját igazát hogy védi meg vagy hogy hogy védekezzen az állandó munkahelyi megterhelés ellen. A földművelő is egyedül van, mert ahhoz, hogy az legyen, amit szeretne csinálni, regisztrálni kell, emellett ezer meg bárhány uniós előírásnak megfelelni, ráadásul a multik eztán is kormányoktól független sakkban tartják. A helyét nem találó fiatal is egyedül van, mert ki vagyon annak szolgáltatva, hogy “ha nem tetszik valami, eltolhatod a biciklit.” Meg annak is, hogy ahova jelentkezik, ott ebbe-abba meg amabba belekötnek, kifogásolnak ezer dolgot, a gyakorlat nélküliséget, amelyet honnan tudna megszerezni és így tovább. És bizony, a felsorolt társadalmi csoportok ugyan mehetnek is a sóhivatalba, mert egész egyszerűen az élet akár tetszik, akár nem alapon erről szól.

Márpedig ha itt arról van szó, hogy az emberek gondjai, nehézségei iránt ennyire közönyösek rengetegen, hathatós megoldás lehet annak a hozzáállásnak a meghonosítása, amely éppen a farkastörvények ellenében az emberközpontúságról szólna. Arról, hogy az emberek ne kirekesztve, kiközösítve érezzék magukat, hanem egy társadalom részének és azt örömmel vállalják fel. Arról, hogy soha többé semmilyen, a szegénységből és a nincstelenségből eredő és egyéb tragédia ne történhessen meg . Arról, hogy az ember élete ne a csekkek befizetéséről meg arról szóljon, hogy hónapról-hónapra hogyan ossza meg igencsak szűken mért fizetését. És egyáltalán arról, hogy a mai világban, amely a rohanásról meg a kapkodásról szól, igenis vegyük emberszámba a másikat és segítsünk nekik, ne legyünk irántuk közönyösek. Ezek alapvető emberi méltósággal kapcsolatos értékek, amelyek felvállalása és az értük kiállás hatalmas adu ász lehet a jövőbeni munkásmozgalom kezében.

B.Deák András