A Népi Front lapja

Esély Európa megváltoztatására

Jelöltségi ajánlat

Felajánlom jelöltségemet a 2017-es elnökválasztásokra. Ez a választás esélyt jelenthet az embereknek. Ez alkalom arra, hogy békésen és demokratikusan megváltoztassuk a kegyetlen és igazságtalan rendet, amelybe országunk és a kontinens elmerül. 2017 döntő év lesz: új Európai Szerződésre tesznek javaslatot, és teljes lesz a közös piac az USA-val. Mi visszautasítjuk ezeket. Itt az idő a cselekvésre. Legyünk a lázadó Franciaország.

Megkezdődött a klímaváltozás. Ne adjátok meg magatokat a produktivista lobbisoknak, hogy meg tudjuk változtatni a termelés és fogyasztás módjait. Legyünk független emberek.

Jelöltségi ajánlatom felhívás elkötelezettségre. Mindenkinek szól, aki megérti az alapvető pontot: amíg tart az elnöki monarchia és a jelenlegi európai szerződés, népünk meg lesz fosztva minden lehetőségtől, hogy megoldja a problémákat. Ez a gyökere a nyomorúságunknak, és ezt kell sürgősen megoldani.

Már akcióba léptem, így megkezdhetjük a meggyőzést, mobilizálást, a finanszírozás és szponzorok megtalálását. 2012-ben négy millióan szavaztunk, hogy támogassuk a javasolt „Polgárok Forradalma” és az „Ember az első” programokat. Ez volt politikai életünk fénypontja. Az eredmény megmutatta, hogy mennyire igazunk volt több tárgyban. Ez egy jó kezdőpont ahhoz, hogy újra javasoljuk az országnak, hogy inkább az embert válassza a pénzügyek helyett, a bátorságot a beletörődés helyett, az ellenállást a behódolás helyett.

Azokhoz fordulok, akik látják a helyzet sürgősségét. Azokhoz, akiknek elegük van az emelkedő nyomorból az országunkban, és a gazdagok további gazdagodásából. Azokhoz, akik ki nem állhatják, hogy egész nap azt hallják, hogy minden rossz, anélkül hogy megkérdőjeleznék a részvényesek tömését. a munkaadók szervezetének (MEDEF) romboló asszisztálását ellentételezés nélkül, az oligarchiát és kasztjuk erejét, amely a pénzügyi globalizáció mérgének rabja.

Legyünk felháborodottak és lázadók, akik cselekszenek. Mi, minden társadalmi osztályból, mi, férfiak és nők, akik nem állhatjuk tovább azt a rendszert, amelyben a pénz uralkodik, amelyben emberek százai fagynak meg az utcán, az asztaluknál, vagy kezeletlenül maradt betegségben. Mi, akik nem tudjuk tovább elviselni, hogy folyton halasszák az ökologikus termelés és fogyasztás követelését akkor, amikor a klímaváltozás már elkezdődött, és az ipari mezőgazdaság mérgezi az egészségünket, a földet és az élőket. Akik belefáradtak abba, hogy lássák, hogy a levegőt, vizet, vidéket monopolizálják a multik és a pénztőke hatalma! Azokhoz szólok, akik független Franciaországot szeretnének látni, Európában és a világon, olyan Franciaországot, amely visszautasítja a háború általánossá válását.

A pacifistákhoz szólok, toleránsakhoz, a szekularizmus védőihez, akik, mint én, elutasítanak minden vallási fanatizmust és minden rasszizmust. Olyan társadalomban akarunk élni, amelyik… emberi. Egy olyan társadalomban, amelyben a Köztársaság, a testvériség, a művészetek, a kultúra és a tudás, a kutatás és a teljesítmény megszabadul az obszcén piaci követelményektől.  Ahol felszámolták a férfiak és nők közötti elavult egyenlőtlenségeket. Ahol megszüntették a hatalmasok kiváltságait, és ahol valóban egyenlőek leszünk a törvény és a jog előtt. Ahol az államot és a közszolgálatot visszaadják az országnak. Ahol az emberek gyakorolják a hatalmat! Röviden: egyszerű dolgokat akarunk. Egy lassabb, szelídebb társadalmat, amelyben mást is láthatunk és hallhatunk, mint a pénzt, részérdekeket és erőszakot.

Azaz meg kell szülnünk egy új Franciaországot. Egy olyan Franciaországot, amely ízelítőt kap a jövőből. Az első ökológiai nemzetet a világon. Egy Franciaországot, amely a kultúra, a tudomány, a technológia, a szakértelem és az emberség élvonalába tartozik. Franciaország, mint a tengerek és az űr úttörője.

Cselekedjetek. Ha részesei akartok lenni, támogassátok a javaslatomat. Elindítok egy polgári mozgalmat, hogy közösen cselekedhessünk, anélkül, hogy egy politikai párt elkötelezett partnerei legyünk. El kell most kezdenünk: sok a tennivalónk. Nyújtsatok kezet. Támogassátok a javaslatomat ezen az oldalon, vegyétek ki a részetek az elvégezendő kezdeményezésekből. Ha tehetitek, adományozzatok, bármilyen keveset is. Vegyetek részt az ezen az oldalon bemutatott programban. Jelölésem ezen weboldal köré épül.

Kinek címzem a javaslatomat? Mindenkinek! De elsősorban azoknak az embereknek, akik személyes alapon köteleződnek el. Hozzatok létre csoportokat mindenhol ezen javaslat támogatására! Képviseleti gyülekezetet hozok létre az aláírókból. Természetesen szívesen látjuk a pártokat, klubokat, egyesületeket, hálózatokat, amelyek részt kívánnak venni a közös mozgalomban, amelyek tisztelik a pluralizmust és a civil tevékenységet.

Ha már teljesítettem a feladatomat, az aláírók lesznek a tulajdonosai ennek az eszköznek, és ők fognak dönteni arról, hogy akarják-e állandó politikai mozgalommá tenni. Ezennel felajánlom a jelöltségemet az elnöki választásokra, egy folyamatban lévő munkát, a közök munka és tevékenység eszközét.

Az események irányának megváltoztatására vonatkozó igény közérdekű emberi kötelesség. Ez természetesen hatalmas kihívás. De ne ijesszen meg bennünket. Tegyétek magatokévá Jean Jaurés szavait: „Így vagy úgy, országunkban, Franciaoszágban az események nagysága összekapcsolódik a gondolat nagyságával”.

Jean-Luc  Mélenchon

Fordította: Rónai Katalin, Népi Front

Francaiország politikájának a megváltozása fordulatot hoz a kontinensen. Kérdés, hogy sokan akarják ezt? Az európai tőkésosztály válságban van. Lehet, hogy egyre több helyen bevetik a fasizmus fegyverét. Pedig van másik út!  Nem szirizás, nem árulósdi, hanem emberi út az európai népek számára.

TI ÍRTÁTOK

Ezért lesz nagy ellenzéki pofára esés 2018-ban

Az elmúlt hónapok kormányellenes tüntetései új lendületet hoznak az ellenzék számára. Legalábbis ez látszódik azok számára, akiknek leghőbb vágyuk leváltani Orbán Viktort és kormányát. Belépett a poli

Kegyeletsértés a szovjet emlékmű megrongálása

A napokban a hírek között szerepelt, hogy egy Komáromy Gergő nevű zenész és „ligetvédő” társával együtt narancssárga festékkel dobálta meg a budapesti szovjet hősi emlékművet. Az emlékmű gyakran kerü

Olyan ez, mint a drogbárók háborúja!

Hatalmas a ramazuri a CEU ügyében. Hát, ha már polgári demokrácia van, akkor a kutyafáját, mi a baj a CEU-val, azaz az amcsi-európai egyetemmel?A burzsoá demokráciába ez belefér. Akkor most mi van?
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

Gorkij alakjai hogy kísértenek...

Hetvennyolc esztendeje halt meg a zseniális   szovjet író, aki függetlenül politikai
Grósz Károlyról az igazat!

Grósz Károlyról az igazat!

A rendszerváltás óta eltelt 25 esztendőben divat és már-már kötelesség lett a
No thumbnail available

Fohász a legszomorúbb barakkból

(A kapitalizmus áldozatainak emlékére)Szégyenszemre a XXI. századi Európa közepén áll a nyomorúságos
Légy szerző!
Légy szerző!