A Népi Front lapja

Engem felszabadítottak

f6652fd94265126c60522a1a869ce846Nem éltem még, amikor először felszabadítottak.

Hiszen ha nem jöttek volna, akik jöttek, akkor én meg sem születhettem volna.

Apámat, a 15 éves szökevényt, halálra ítélték a németek. Mielőtt elhurcolták az iskolapadból, csak mert talált az utcán néhány háborúellenes röplapot, az iskolatársai szemeláttára verték véresre puskatussal a magyar csendőrök. A természetes gyermeki kíváncsisága volt mindössze a vétke. Semmi több. Ennyi is elég volt abban a gyilkos világban ahhoz, hogy egy iskolás kisfiút hazaárulónak bélyegezzenek, agyonverjenek, büntetőtáborba hurcoljanak. Ahogy bűntelen felnőttek millióit is, ugyanúgy ártatlan gyermekeket is megkínozzanak, megalázzanak. Aztán halálra ítéljék, lemészárolják őket.

Ez a kisfiú, amikor mégis úgy alakult, hogy felnőhetett, és ekkor már az ő kezében volt a fegyver, őrajta volt egyenruha, nem állt bosszút, senkit sem gyilkolt meg soha, senkit sem vert félholtra sem puskatussal, sem pusztakézzel. Éppen ellenkezőleg, társaitól sem tűrte el, hogy pofozkodjanak, leverjék sérelmeiket, tragédiáikat a gyilkosságért, tömeggyilkosságért fogságba került csendőrökön. Még azt a csendőrt sem engedte megalázni, összeverni, aki a fél családunkat kevés híján halálrapüfölte, nőket és öregeket is. Meg a fél falut, csak mert az Internacionálét énekelték. „Most csak egy védtelen, fegyvertelen ember, mégha bűnös is!” – magyarázta apám a katonáinak – „Nem azért vettük ki a kezükből a fegyvert, hogy ugyanazt csináljuk, amit ők! Egyáltalán nem azért, hogy helyettük most meg mi legyünk a gyilkosok!”

Anyám 13 éves volt. Előbb-utóbb őt is halálraítélték volna, akkor is ha, meg se moccan. Elég lett volna annyi, hogy kommunista családból származott. Ámde ő a tetejében elkövette az akkoriban főben járó bűnöknek számító cselekedetek sorozatát is. Foggal-körömmel és az élete kockáztatásával próbált segíteni a gettóba zárt, halálraítélt zsidó családokon. Ártatlan embertársain. Nála is fiatalabb gyerekeken, többek között. A nagyapámmal és a nagyanyámmal együtt harcolt azoknak az embereknek az életéért. És a saját emberi tisztességükért, aminél súlyosabb vétség, nagyobb hazaárulás nem is kellett volna akkoriban az egész családom kiirtásához.

Ez a kisfiú és ez a kislány, s rajtuk kívül még emberek százezrei, talán milliói ebben az országban, nem élhették volna túl azt a szégyenletes, tömeggyilkos világot. Mi pedig, az ő gyermekeik, unokáik, egyszerűen meg sem születhettünk volna. Ha nem jöttek volna el, akiknek az életünket köszönhetjük.

Sem a saját kis életemet, sem az egész családomét én nem vagyok hajlandó letagadni, megtagadni senki kedvéért. A többi százezrek, milliók életét, a honfitársaimét, a hazámét meg végképp nem. Senki a világon nem tilthatja meg nekem, hogy kimondjam:

Engem igenis felszabadítottak!

Felszabadítottak engem akkor is, amikor éltem már, s majdnem kétéves voltam.

Járni is, beszélni is igazából csak tanulgattam még, amikor hazaárulás vádjával engem is halálraítéltek. Lámpavasra akartak felkötni a szüleimmel együtt. Csak úgy sitty-sutty ám, még egy vacak kis koncepciós pert se kreáltak nekünk az ítélethozatal előtt.

Pont úgy, ahogy a Köztársaság téren kivégzett, lesortüzelt kiskatonáknak se. Akik meg azért voltak hazaárulók, mert kötelező jelleggel besorozták őket. Vagyis kb. annyira voltak bűnösök, mint én, a majdnem két évemmel.

Mi otthon voltunk anyámmal, amikor jöttek értünk. Szerencsénkre Nagyapa kinn bagózott a gangon, s már messziről meglátta közeledni a házunk felé a nemzetiszín karszalagos részeg kompániát. Élükön azzal a többgyerekes családapával, akit néhány hónappal korábban, akkor már sokadszorra mentett meg apám a kirúgástól a gyárban, ahol együtt dolgoztak. Azért akarták számtalan esetben elbocsájtani, mert folyton tajrészegen járt be, s olyankor tört, zúzott, randalírozott. Apám könyörögte ki újra és újra, hogy adjanak neki még egy esélyt, a kisgyerekeire való tekintettel.

Aztán amikor kitört, ami kitört, megjelent a gyárban, nemzetőrnek, szabadságharcosnak titulálva magát, és géppisztolyt fogott apámra: „Most megdöglesz te rohadt kommunista, azután kitaposom a belét még a kölyködnek is!”

A munkások csavarták ki a kezéből a géppisztolyt, aztán kitették a szűrét a gyárból: „Mostmár aztán tényleg kotródj innét, te semmirekellő! Erre az emberre mersz te kezet emelni?! Aki a legtöbbet teszi értünk? Még teérted is mindig kiállt!” „Azt az embert akarod bántani, aki még a fegyvereserőknél is fel merte emelni a szavát miértünk!? Vállalva, hogy meghurcolják, kirúgják onnan!? Vállalva, hogy megbélyegezzék, mint az imperializmus szekértolóját!?” „Méghogy mi vagy te? Szabadsághős?! Akitől más se tellett ki életében, mint hogy nagybátran emelgesd a poharakat a kocsmában?! Aztán ide gyere szétdúlni a gyárunkat, a munkánkat?! Éppúgy, ahogy a saját családod életét?!”

Az önjelölt szabadsághős mocskolódva, fenyegetőzve távozott. Majd párnap múlva tényleg eljött újra apámért. Immár a karszalagos, géppisztolyos, kocsmai ivócimboráival együtt. A gyárból hazafelé jövet csaptak le apámra. Agyba-főbe rugdosták, ájultra verték, aztán bezárták egy pincébe. Közölték vele, csak azért nem akasztják fel azonnal, mert előbb még el kell jönniük értem, és anyámért. Remélik, örül, – vigyorogták – hogy a családjával együtt lóghat majd a lámpavason.

Nagyapa elhajította a cigit, és berohant a lakásba. Lerántotta az abroszt a konyhaasztalról, abba bugyolált engem hirtelen, aztán belenyomott anya kezébe: „Gyorsan, le a pincébe, kislányom! Ne kérdezz semmit, rohanj, ahogy csak bírsz!”

Apa őrzését szerencsére egy fiatal egyetemista fiúra bízták. Aki sokkal intelligensebb volt, meg jólelkűbb is annál, hogy ne érdekelte volna miért is kell majd kivégezni ezt a nyílt tekintetű, becsületes arcú halálraítéltet. Nem is kellett túl sokat faggatnia apámat. Hamar ráébredt a fiú, hogy korántsem forradalmárok, csupán köztörvényes bűnözők, gátlástalan gyilkosok közé keveredett. A forradalom az valahol egészen másutt van. Valami egészen mást jelent.

A sarokba hajította a géppisztolyt, letépte magáról a nemzetiszín karszalagot, azután kinyitotta apám előtt a pince ajtaját. Majd elindult ő is hazafelé.

A másik pincében ezalatt mi szorosan egymásba bújva reszkettünk anyámmal. Sötét volt, hideg volt, és én borzasztóan féltem. Anyám a számra tapasztotta a tenyerét, mert nagyon sírtam. Suttogva könyörgött nekem, maradjak csendben. Hát nem értem? Megölnek mindkettőnket, ha ránk találnak. Persze, hogy nem értettem! Két éves sem voltam! Hogyan is érthettem volna, amit ma, ötven évesen sem értek! De nem is akarok.

Előbb-utóbb ránk találtak volna, ha nem jönnek vissza, akik visszajöttek.

Hogy újból megmentsék az életét az egész családomnak, meg nekem is. És velünk együtt hány és hány magyar családnak.

Szerintem irtó hülyén hangzana, és pocsékul is érezném magamat, ha ezt a megintcsak megmentett, rengeteg ártatlan életet a sajátommal együtt meg akarnám tagadni, el akarnám sumákolni. Ki tilthatná hát meg nekem, hogy kimondjam:

Engem másodszor is felszabadítottak!

Mindazonáltal, bárcsak sose kéne ilyeneket mondanom!

Bárcsak sose kellett volna senkinek sem megmentenie, megvédenie a saját honfitársaimtól! Bárcsak a saját hazám védene meg engem mindennemű bűnözőktől, gyilkosoktól, gonosztevőktől!

Bárcsak az én édes hazácskám szabadítana fel végre engemet!

Vass Zsuzsanna

TI ÍRTÁTOK

Megint szobrot döntöttek a primitív fasiszták

Kedd reggel elhurcolták Lukács György szobrát a XIII. kerületi Szent István parkból. A szobor helyszínét megnéztem. Nincs ott Lukács György szobra, csak a szelleme lebeg vörös lángoszlopként, hogy uta

ADY ENDRE: A TŰZ MÁRCIUSA

Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. Hadd halljék végre

Háború a vörös csillag ellen

Megjelent "az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról" szóló törvényjavaslat, amelyet Lázár János és Semjén Zsolt
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

A kommunizmus áldozatai?

Mint a rendszerváltás óta egy ideje minden évben, úgy most is a
Dicsőség a szovjet és magyar hősöknek! - 70 éve szabadult fel Budapest

Dicsőség a szovjet és magyar hősöknek! - 70 éve szabadult fel Budapest

Hazánk Felszabadítása a több mint két évtizedes fasiszta uralom alól 1944 őszén
No thumbnail available

A vasra vert csillag

Vöröscsillag, mondd, mit vétettél, rabságra miért ítéltettél? Világszabadságot hirdettél, s a világ üldözöttje lettél? Míg
Légy szerző!
Légy szerző!