A Népi Front lapja

Emlékművet gyalázott a Negyedik Köztársaság Párt (4K!) – itt a válasz rá!

Az alábbi levél érkezett a 4K! levelezőlistáján.

Putyin kedden a Fiume úti temetőben koszorúzta meg az ’56-os forradalom során elesett szovjet katonák emlékművét. Az emlékműveken ’56 mindenhol ellenforradalomként szerepel, meggyalázva a forradalom és szabadságharc emlékét. Mivel az Orbán-kormány ehhez aszisztál, a saját kezünkbe vettük ’56 visszafoglalását. Nézd meg milyen volt az emlékmű és milyen lett!

4kEz pedig a Népi Front egyik tagjának viszontválasza a jobboldal módszereit idéző 4K-s barbarizmusra.

Tisztelt 4K!

Szeretettel küldök pár képet nektek 1956-ról. Döntsétek el, hogy akkor ez most forradalom vagy ellenforradalom. Az én nagyapámat a kommunista rendszer emelte ki a nyomorból. 1956-ban azok csináltak “forradalmat”, akik visszasírták az 1945 előtti világot. Azt a világot, amelyben a nagyapám, gyerekként sokszor még egy szelet kenyeret sem kaphatott vacsorára, mert be kellett osztani azt a kis kevés ételt is, amihez dédszüleim hozzá jutottak, pontosabban megtermeltek maguknak. “Alszik már a kenyér”- ezt mondták a dédszüleim nagyapának, amikor este vacsorát kért. És 1956-ban ennek a világnak az egykori urai fogtak fegyvert “a szabadságért”. Budapesten a “hős forradalmárok” fegyverrel járták a lakásokat “zsidókat és kommunistákat” keresve. 40.000 embert írtak össze az úgynevezett halállistákra, akiket ki kell végezni. Ezek a listák nem az én fantáziámban léteznek, hanem olyan bizonyítékok, amelyek a levéltár raktáraiban talán még ma is fellelhetők, ha csak meg nem semmisítették őket 1989-ben.  A kommunista párt tagjait és családtagjaikat akarták megölni: nőket, gyerekeket egyaránt. Van olyan már idős ismerősöm, aki rajta volt ezen a listán – gyerekként.

Lehet dicsőíteni 56-ot. Tegyétek. Én nem fogom. 1956-ot nemzeti tragédiának tartom. Nem megyek Nagy Imre sírjához koszorúzni. A Köztársaság térre megyek, ahol az elvtársaimat kibelezték és felkoncolták. Mező Imre, Kállai Éva stb…

Egyet kérek csak tőletek: kíméljetek meg az 56-os írásaitoktól. Ha gondoljátok,  nyugodtan vegyetek le a levelezőlistáról. Amúgy sem vagyok szociáldemokrata. Kommunista vagyok.

Minden jót nektek!
1023
1_085a
avosdlincs-qpr
(a képeken a “hős forradalmárokat” láthatjuk, ahogyan megkínozzák áldozataikat)

TI ÍRTÁTOK

Életveszélyes munkahelyek

Megjelent az Eurostat, halálos kimenetelű munkahelyi baleseteket számba vevő statisztikája, az EU 28 tagállamára és a partnerországokra kiterjedően. A legutóbbi, 2014-es alapján Magyarország  a középm

A Győzelem Napja - Moszkvából jelentjük....

Ma május 9-én ismét hálával és köszönettel emlékeztünk. Emlékeztünk  az emberiség történelmének legnagyobb sorsdöntő ütközetére, melyet valaha az egyetemes történelemben kényszerültek vívni a haladó e

Globalizmus kontra nacionalizmus (A francia elnökválasztás 2017 tanulságai)

A kétpólusú világrendszer megszűnése után kialakult globális kapitalizmus egyik következménye a belpolitikai átrendeződés. Ezt tükrözi a most lezajlott francia elnökválasztás második fordulójának ered
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

Grósz Károlyról az igazat!

Grósz Károlyról az igazat!

A rendszerváltás óta eltelt 25 esztendőben divat és már-már kötelesség lett a
Dicsőség a szovjet és magyar hősöknek! - 70 éve szabadult fel Budapest

Dicsőség a szovjet és magyar hősöknek! - 70 éve szabadult fel Budapest

Hazánk Felszabadítása a több mint két évtizedes fasiszta uralom alól 1944 őszén
Széttöretett, megaláztatott , ebek elé vettetett... Trianon és ami utána jött

Széttöretett, megaláztatott , ebek elé vettetett... Trianon és ami utána jött

"Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és
Légy szerző!
Légy szerző!