Emlékezzünk Budapest felszabadulására!

A mai napon, hetvenhárom évvel ezelőtt (1945 február 13.-án) a Szovjetunió hadseregének “2. és 3. számú Ukrán Front” elnevezésű hadseregcsoportjai felszabadították Budapestet. Az eseményt a rendszerváltás utáni történelemírás a lehető legerősebben igyekezett elbagatellizálni – számunkra mégis fontos, hogy megemlékezzünk azokra akik életüket áldozták az embertelen fasiszta rendszer szétzúzásáért és Magyarország felszabadításáért.

A szovjetek már előző év novemberében stratégiai jelentőségű tűzérségi pontokat foglaltak el de a civil lakosság kímélése érdekében nem kezdték meg Budapest ágyúzását. Karácsonyra körbezárták a várost és felszólították a vezetést a megadásra, akik azonban lelőtték a szovjet küldöttséget – ezzel ellehetetlenítve a további kommunikációt.
A nácik az ostromra készülve a városban önmaguk ellátásra jelentős mennyiségű élelmiszert halmoztak fel – ebből a lakosság azonban nem látott semmit így az éhínség gyorsan felütötte a fejét. A harcok alatt miközben a civilek a pincékben bújkáltak, fűtés és élelem nélkül a németek (a magyar nyilas kollaboránsokkal együtt) végigfosztogatták a várost.
A modern történelemírás és a szélsőjobbos propaganda különösen szereti felemlegetni a magyar csapatok “hősiességét” a város védelme során de ha a tényeket nézzük nagyon hamar lekopik ez a melldöngetős, nacionalista máz és kitűnik, hogy a magyar katonák jelentős többsége az első pillanattól kezdve gyűlölte ezt a háborút és akarata ellenére harcolt – ezt alátámasztja az a nagyon keveset emlegetett tény is, hogy több magyar század is teljes fegyverzettel együtt átállt az oroszok oldalára (A német déli hadseregcsoport parancsnokságának adatai alapján például, csak az 1945. január 1. és 17. közötti időszakban 930 honvéd szökött át a Vörös Hadsereghez.).

A német megszállás és az ebből következő nyilas terror Budapest és egész Magyarország számára csak halált és keserűséget hozott: zsidók, kommunisták és hamarosan mindenki aki alsóbbrendűnek ítéltetett a fasiszták által kegyetlenül halálra lett ítélve.
Szégyen, hogy ma Magyarországon szélsőjobboldali szervezetek szabadon mocskolhatják az elesett szovjet katonák emlékét és ünnepelhetik a náci népírtókat.
Olyan korszakát éljük a magyar történelemnek amikor a történelemhamisítás és a fasiszta propaganda újraélesztése politikai haszonszerzést szolgál. Amikor hazaárulóknak bélyegzik azokat akik megemlékeznek és figyelmeztetnek arra a szakadékra ami felé ismét tart Magyarország, ahonnan 1945-ben egyszer már emberéletek és hosszas szenvedés árán kikecmergett. Ezért nem szabad felejtenünk! Nincs miért szégyenkeznünk, szégyelljék magukat azok akiknek fontosabb a nácik dédelgetése mint az elesett katonák és civilek emléke!

Örök dicsőség a Hazánk szabadságáért vívott csatában elesett hősöknek!