Ember és kenyér

Az emberek olyan természetesnek veszik és tartják a kenyeret, mint a levegőt vagy a vizet, amely az életnek elengedhetetlen szükséglete, velejárója. örömmel, élvezettel eszik a kenyeret, mohón falják, ha éhesek, és – ha a kenyér friss, ropogós, jó ízű. Morognak, dühöngenek , fellázadnak, ha kevés, vagy rossz.

Meglenni nem tudnak nélküle. Története, sorsa izgalmasan fonódik össze alkotójának, az embernek történetével, sorsával. Sokan gondolkoztak már elmélyülten és emberien a kenyérről, sokan kutatták történetét, jelentőségét az emberi társadalom életében.
De vajon eszébe jut-e a mindennapok emberének, hogy az ember és kenyér imponálóan gazdag történeti múltra tekinthet vissza? Méghozzá válságos, viharos, megrázkódtatásokkal telített múltra, gondol-e arra, hogy a kenyérnek éppúgy megvan a maga múltja, eredete, mint az embernek? De a jövője is! Természet és társadalmi vonatkozások merülnek fel  összefonódva, mikor a kenyérről gondolkodunk. Hiszen a kenyeret az ember a természet segítségével teremtette. Életének, sorsának és biztonságának érdekében.
Részlet Marosán György Ember és kenyér című művéből.