A Népi Front lapja

Ellentüntetők a HVIM Trianon-megemlékezésén

A Munkáspárt fiataljai ellentüntetést szerveztek a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági mozgalom (HVIM) vasárnap esti trianoni fáklyás felvonulásának apropóján.
Na nem azért, mert Trianont éltetnénk! Szó sincs róla!
De meg akartuk mutatni, hogy nem állunk meg egy saját megemlékezés (Szolnok, június 3.) szervezésénél.
Egyszerűen nem hagyhatjuk, hogy erre a rablóbékére úgy emlékezzenek meg magyarok, mint ahogyan a HVIM.
A hangszórókból szólt a “Horthy Miklós katonája vagyok…”, jobbikos zászlók tömegét láttuk.
trianon-munkaspartMi is kitettük az irányjelzőt. Tábláinkon (“Mi is Trianon ellen tüntetünk, de ti miért ünneplitek a felelőseit?”, “Amíg ti Clemenceau seggét nyaltátok, mi a Hazát védtük!”) az igazságot hirdettük, még ha provokatívan is.
Egy, a HVIM rendezvényére árpádsávos szatyorral siető idős hölgy meg is kérdezte, hogy mikor védtük mi a hazát.
Hát ’19-ben, amikor a vöröskatonák a románok ellen harcolva védték a a magyar határt, mialatt Horthy a franciákkal konyakozgatott!
Nem tudta elképzelni…
Pedig még ha csak a történelemkönyvek hazudnának! No dehogy még a Kormányzó Úr is az emlékirataiban!
És ezért kell kint lennünk minden hasonló rendezvényen!
Mert az igazság csak a hazugoknak fáj!

TI ÍRTÁTOK

Megint szobrot döntöttek a primitív fasiszták

Kedd reggel elhurcolták Lukács György szobrát a XIII. kerületi Szent István parkból. A szobor helyszínét megnéztem. Nincs ott Lukács György szobra, csak a szelleme lebeg vörös lángoszlopként, hogy uta

ADY ENDRE: A TŰZ MÁRCIUSA

Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. Hadd halljék végre

Háború a vörös csillag ellen

Megjelent "az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról" szóló törvényjavaslat, amelyet Lázár János és Semjén Zsolt
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

Nemere, a dezinformátor-3.rész (egy antikommunista könyv cáfolata)

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét,világra gyakorolt hatását és benne Lenin szerepét
No thumbnail available

Széttöretett, megaláztatott , ebek elé vettetett... Trianon és ami utána jött

"Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és
Piros fejfák

Piros fejfák

Fodor József: Piros fejfák Nyírfa leng sírjuk fölött, Lágy szélütem. Aludjatok Csendesen. Aludjatok - A nagy élet ellobog.   Hol
Légy szerző!
Légy szerző!