Éljen a Székely Szabadság! Éljen a Világszabadság!

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc egyik utolsó székelyföldi színhelye Nyerges-tető volt, ahol 1849. augusztus 1-jén Gál Sándor tábornok Tuzson János alezredes vezetése alatt 200 honvédjére bízta a csatát. A székelyek élethalálharcot vívtak Eduard Clam-Gallas osztrák tábornok vezette osztrák és orosz csapatokból álló ellenséges hadsereg ellen, de a kis számú székely hadsereg – önfeláldozó küzdelmük ellenére – vereséget szenvedett az ellenségtől egy kászoni származású ember árulásának következtében  A szabadságharcot követő elnyomatást nehezen tűrte a székely nemzet. Kossuth Lajos állítólagos megbízottai 1851-ben a Székelyföldön titkos összeesküvést szerveztek, melynek célja volt Makk József 1848/49-es tüzérezredes és Gál Sándor székely honvédezredes vezérlete alatt fölkelést indítani s lerázni a zsarnokságot. Az összeesküvés nem maradt titokban, egy bukaresti keltezésű feljelentés következtében felfedezték, részeseit elfogták, osztrák császári haditörvényszék elé állították. 1853. október 11-én Török János, Horváth Károly és Gálfi Mihály felségárulás címén kötél általi halálra ítélték, és 1854. március 10-én Marosvásárhelyen kivégezték őket.

A szörnyű tettet a  Postaréten hajtották végre. Itt végezték ki a  a Székely Vértanúkat.

Bágyi Török János kollégiumi tanár, Martonosi Gálfi Mihály ügyvéd és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokos a Makk-féle összeesküvés tagjaiként kívánták az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját újra fellobbantani. A nemzeti önrendelkezés volt az a cél, amelyért életüket adták, példát mutatva bátorságból és hűségből az utókornak.

A ma élő székelyek számára ez a nap nemcsak a közös emlékezés napja, de az összetartozásé is. A tudatos, közös fellépésé a nemzeti önrendelkezés jegyében.

A marosvásárhelyi emlékoszlop a hajdani Postaréten nemzedékek emlékezetében rögzült, Jókai Mór szavaival élve – mint a „törvényes, szabad és független, nemzeti állás” jelképe. ” Tegyük együtt ezt a hat szót, Jókai Mór szavait a székely autonómia küzdelem jelmondatává!” A Székely Vértanúk Napja a társadalmi haladás, az önrendelkezés és a szabadságvágy napja!

Szovjet nyomásra, a lenini autonómiaelvek alapján  1952. szeptember 21-én létrehozzák a Székelyföld nagyobbik részét magába foglaló Magyar Autonóm Tartományt Marosvásárhely székhellyel (Sztálin-tartomány), ahol a magyarság száma meghaladta a 564 000-et (76,9%). A tartományt a ceausiszta, soviniszta erők szüntették meg.

“Évszázados az az erdő,
áll azóta rendületlen,
szabadságharcosok vére
lüktet lenn a gyökerekben,
mert temető ez az erdő,
és kopjafa minden szál fa,
itt esett el Gál Sándornak
száznál is több katonája.
Véres harc volt, a patak is
vértől áradt azon reggel.
Támadt a cár és a császár
hatalmas nagy hadsereggel.
De a védők nem rettentek
– alig voltak, ha kétszázan -,
álltak, mint a fenyők, a harc
rettentő vad viharában.
Végül csellel, árulással
délre körülvették őket,
meg nem adta magát székely,
mint a szálfák, kettétörtek.” (Kányádi Sándor: Nyergestető, 1965)