Egyenjogúság, egyenlő bánásmód, esélyegyenlőség

A magyar férfiak 40-50 év munka- és nyugdíjjárulék fizetése után, ha nem bírnak többet dolgozni, akkor bizony nyugdíjazás helyett mehetnek a fizetős hajléktalan-szállóra vagy a temetőbe!

Például a bűnelkövetők kárt okoznak a társadalomnak, és mégis a több pénzt költenek rájuk az adófizetők pénzéből, a többszörösét annak, mint az öregedő  munkavállalókra. És ez nem
tűnik fel az Európai Unió illetékes szerveinek, a magyar  jogalkotóknak, a szakszervezeteknek, a jogvédőknek?

A korkedvezményes nyugdíjazás és a nyugdíjkorhatár emelése miatt a fizikai munkakörben dolgozó magyar férfiak átlagéletkora 67 év, a nyugdíjkorhatár 65 év.

A munkában töltött évek száma 48-51 év a felemelt nyugdíjkorhatárig.

A hatalom számára ez  nem probléma, hiszen őket és köreiket nem érinti.

Szerintük ez a csendes többség csak öregedő, munkában megfáradt embertömeg, akik nem képesek saját érdekeiket képviselni, mint a fiatalabbak a tandíjjak vagy az internetadóval kapcsolatban.

A gyakorlatban az van, hogy egy 55-60 esztendős több műszakban dolgozó férfi, 40-45 év fizikai munka és nyugdíjjárulék befizetése után, ha nem tud úgy és annyit dolgozni, mint 30 éves korában, akkor tűnjön el a munka világából és az ellátó rendszerből is, mert 65 éves koráig nincs lehetősége se nyugdíjra, sem pedig csökkentett nyugdíjra, de még részmunkaidős munkavégzésre sem.Teljesen figyelmen kívül hagyják, hogy egészségre ártalmas munkakörben, több műszakban dolgozott, s az is mindegy, hogy hány gyermeket nevelt fel.

Egyet lehet érteni a nők +40 programmal, de jogosan merül fel a kérdés, hogy a férfiak élete, munkája, a társadalomban és a családban  betöltött szerepük, miért nem jelent semmit.

Magyarországon semmire sem elég 40-42 év munka- és nyugdíjjárulék fizetése. A nyugat-európai országokban lényegesen magasabb a férfiak átlagéletkora, azonban több helyen mégis van lehetőség 40-42 év után nyugdíjba vonulni nőknek és férfiaknak egyaránt, függetlenül az életkoruktól.

A legtöbb férfi munkavállalónál egészségromlás is kialakul, azonban az új szabályozás a rokkant-nyugdíjra sem ad jogosultságot.

Kormányunk a munkára épülő társadalomról beszél, azonban néhány éve, pont azok a munkavállalók rekesztődnek ki, és kerülnek a társadalom peremére, akik 40-50 éven keresztül aktívan részt vettek a társadalom, az ország működéséhez nélkülözhetetlen munkák elvégzésében.

Megoldás az lenne, ha a ledolgozott évek számát, az egészségromlást és a felnevelt gyermekek számát figyelembe vennék, és valamilyen nyugellátást ezért fizetnének annak arányában, hogy hány évet töltött munkában.

Kádár Antal

Szeged