A Népi Front lapja

Egy szabad Kurdisztánról álmodom

Gyermekként az egyik legkorábbi emlékem, hogy a szüleim darabokra tépett, átáztatott rongyot nyomtak az én és unokatestvéreim arcába, hogy ne lélegezzük be a vegyszereket, amelyeket Szaddám dobott ránk, hogy megöljön minket.

Csupán gyermekek voltunk, 3, 4 és 5 évesek. A legidősebb közülünk 13 éves volt. Csak akkor értettük meg a háborút, amikor éjjel a hullócsillagok helyett a hulló bombákat láttuk. Bevilágították az eget, nem lehetett ellenállni nekik, és amikor lehullottak a földre, olyan erőteljesen és borzalmasan rengették meg; mintha Isten esküdött volna ellenünk mérgében, hogy túléltük. Így amikor vegyi fegyvert vetettek be ellenünk, tudtunk, hogy azért hullanak, mert nem volt jogunk létezni; bűnösek voltunk, mert kurdok voltunk.

És csak gyermekek voltunk.Képtalálat a következőre: „kurdistan pkk”

Mióta megszülettem, Kurdisztánt bombázták, lángba borították, lerombolták, lemészárolták, újra és újra és újra eltörölték. És sok kurd gyermeket vált sebesült személyiséggé. Az életünk menekülttáborokból, folyamatos tömeges vándorlásokból állt a túlélés felé, valamint menedékkeresésből olyan rezsimekben, amelyek egész alapját és politikai identitását a népünk elnyomása és eltörlése jelentette. De körbevesznek minket ezek a baljós, szentségtelen rezsimek. Akárhova tekintünk, Kurdisztán minden szegletében ott vannak és várnak. Vagy tovább szökünk a Nyugat felé, amelynek politikája támogatta a vegyi fegyvereket, a bombákat, az új technológiákat és az új háborúkat, amelyek továbbra is ölnek bennünket.

Még Ausztráliában, egy millió fényévnyire Kurdisztántól, amikor a Yezidi lányokat elvitték, sokkolt minket, álmatlanná váltunk, bűnben égtünk, kollektív szégyenben és kínban, szívünkben telve nyomorúsággal. Még ha fizikailag el is szökünk Kurdisztánból, velünk jön. Mindig ott lesz velünk. Reménnyel telve. Várakozva. Türelmesen várva a szabadságra. Túlélni minden esély ellenére, és megtagadva magát Istent is.

Néha látom a kis gyermekeket Rojavában, vagy látom, ahogy a gyermekek összetört holttesteit elviszik a kavicsok közül, látom őket, vagy anyáikat, apáikat Bakurban, ahogy fehér zászlót lobogtatnak, hogy a török orvlövészek ne lőjenek rájuk, amikor gyermekeik élettelen testét a kórházba viszik – és akkor dühöt érzek. Dühöt, amely úgy ül a mellemen, mint egy hatalmas súly fizikai kínja, amely csak végtelenül lopózik a lelkembe. A gúnyos, csúfos vigyorok fogja, hogy csak reménytelenség van, reménytelenség.

Dühös vagyok, mert gyermekeket vállalunk és felneveljük őket egy olyan világban, amely az eltörlésünk, a gyökereink kitépése felé hajlik.

Talán azért vállalunk gyermeket, mert reménykedünk egy jobb világ, egy jobb élet, egy jobb túlélési esély után számukra. Talán azért vállaljuk őket, hogy legyen okunk folytatni az ellenállás, a harcot, az állva maradást, hogy nem hajlunk meg, hogy nem csüggedünk, végtelenül minden esély ellenére. Vagy csak fejletlenek vagyunk, az oktatáshoz és megelőző intézkedésekhez való hozzájutás híján. Ez kulturális népirtás azon rezsimek által, akik gyarmatai vagyunk.

Arról a napról álmodom, ahol Kurdisztán gyermekei nem kérdik többé, hogy „anya, miért ölnek meg minket?”. Olyan Kurdisztánról álmodom, ahol nincs több menekülttábor, mint iskola. Olyan Kurdisztánról álmodom, amelyben nincs több zászló, mint ruha a gyermekek számára; ahol a gyermekek számtant, tudományt és innovációt tanulnak, nem pedig az élet, a háború és a tragédia osztályában ülnek.

Egy szabad Kurdisztánról álmodom, amely mint a tegnap háborús gyermeke, növekszik, büszke, biztonságban van, tanult; szíve megtelik szeretettel és megértéssel más háborús gyermekek felé, akinek kiáltását minden nap hallja.

Hawzhin Azeez

Forrás: AMI

TI ÍRTÁTOK

In Memoriam Urbán Sándor

„A forradalmak az elnyomottak és kizsákmányoltak ünnepei.” Lenin szavai ezek. A forradalmak megszülik hőseiket. Régóta tudjuk ezt a munkásmozgalom történetéből. De ezen ünnepnapokból oly’ kevés van. H

50 kiló műanyag másodpercenként!

A folyókba dobott műanyag hulladék jelenti az óceánok szennyezésének egyik legfőbb forrását, és a legnagyobb szennyezők az ázsiai folyók – írják  holland kutatók. Számításaik szerint a fo

"Fehérek közt egy európai". Thomas Mann (Lübeck, 1875. június 6. – Zürich, 1955. augusztus 12.)

Német író, a 20. századi német nyelvű irodalom egyik legjelentősebb alakja. Elbeszéléstechnikája a 19. századhoz, elsősorban Tolsztojhoz, illetve Theodor Fontane és Richard Wagner szimbólumaihoz és ve
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

Valahol Európában, újra és újra...

Isten tudja, hányszor láttam a filmet. Fájt mindig, hogyne fájt volna, de
No thumbnail available

Nemere, a dezinformátor -1. rész (egy antikommunista könyv cáfolata)

Gyerekkoromban szerettem Nemere István fantasztikus regényeit olvasni. Talán éppen az ő izgalmas
No thumbnail available

Nemere, a dezinformátor-3.rész (egy antikommunista könyv cáfolata)

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét,világra gyakorolt hatását és benne Lenin szerepét
Légy szerző!
Légy szerző!