Egy “felségáruló” története

Ma van az évfordulója az 1910 május 20-án Japánban megkezdődött “felségárulás” persorozat kezdetének. Az akkori japán hatóságok – a császár elleni merénylet előkészítésének gyanúja miatt – letartóztatás sorozatba kezdtek a szocialisták és anarchisták között, számtalan börtönbüntetést és 24 halálos ítéletet kiosztva amelyből ráadásul húsz utólag kirakatpernek bizonyult.
A kivégzettek között a leghíresebb Kanno Sugako volt, akinek írásai a női egyenjogúságról és a szabadságjogokról a mai napig példaértékűek.

Sugako 1881 június 7-én született. Édesanyja tíz éves korában meghalt, nevelőanyja pedig kiárusította őt: Sugako elmondása szerint először 15 éves korában adta el őt egy éjszakára egy bányásznak.

Sugako tinédzserként találkozott először a szocialista eszmékkel amikor elolvasta Sakai Toshihiko baloldali író kiadványait. Sakai a műveiben sokat foglalkozott a Japánban akkoriban egyáltalán nem ritka nemi erőszakkal és többek között bátorította a nőket, hogy ne érezzék magukat bűnösnek, bemocskoltnak miatta. A fiatal Sugako érthető okokból nagyon fogékony volt ezekre az írásokra és hamarosan más szocialista írók műveit is felfedezte magának.

Tizenhét évesen érdekházasságot vállalt egy kereskedőcsalád fiával, semmiféle érzelem nem táplálta pusztán el akart menekülni nevelőanyja mellől.

1903-ban Sugako csatlakozott egy nemzetközi keresztény nőegylethez amely Japánon belül az egyetlen teljesen legális és hatóságok által relatív békén hagyott menedéke volt a radikális baloldaliaknak és politikailag aktív keresztényeknek egyaránt.
A szervezeten belül gyorsan felfedezték, hogy a lány kifejezetten tehetséges az írásban és hamarosan a szervezet helyi újságának főszerkesztője lett.
Számtalan írása született a női jogokról és hevesen ellenezte az 1904-ben kitört orosz-japán háborút.

1908-ban Sugako résztvett az Akahata Jiken (Vörös Zászló incidens) tüntetésen amelyen anarchisták és szocialisták közösen követelték a bebörtönzött baloldali politikusok kiengedését. A rendőrség leverte a tüntetést, Sugako ekkor még csak két hónap börtönt kapott ám gondolkodása az események hatására radikálisan megváltozott. Ahogy akkor írta:
“A Vörös Zászló incidens rádöbbentett a rendőrségünk brutalitására. Amikor a hatalom ilyen eszközökhöz nyúl, az elveink békés terjesztése lehetetlenné válik. Feltétlenül szükségessé vált az emberek éberségét forradalommal feléleszteni.”

Egy évre rá szervezkedésbe kezdett japán fegyvergyári munkásokkal akik képesek voltak bombákat előállítani. Céljuk a császár elleni merénylet lett volna, azonban az akció előtt nem sokkal Sugako egyik saját elvtársa jelentette őket a rendőrségen.
A hatóságok megragadták az alkalmat és az akkori baloldaliak közül gyakorlatilag mindenkit – még olyanokat is akik soha nem is találkoztak Sugakoval – meggyanúsítottak és eljárás alá vontak.

Sugakot kötél általi halálra ítélték, az utolsó szó jogán emlékezetes beszédet tartott:
“Mint magánszemélyt sajnálom a császárt de mint politikai szereplő ő a felelős az emberek kizsákmányolásáért. Ő a forrása ennek az igazságtalan rendszernek és így meg kell halnia. Az egyetlen amit megbántam az, hogy nem sikerült véghezvinni a tervet és most az elvtársaimnak az én hibám miatt kell meghalnia.”

1911 január 25-én felakasztották. Emléke – úgy általában a többi japán radikális baloldaliéval egyetemben – nemzetközileg megfakult de szülőhazáján belül fennmaradt. Pedig megemlékezésre érdemes: sok más női forradalmárral együtt Kanno Sugako valódi arca a kilátástalan élettel rendelkező nőknek akik mégis megtanultak szembefordulni a láncokkal és lerázni magukról azokat.

Gál Kristóf írása