A Népi Front lapja

EGY EMLÉKTÁBLA VÉDELMÉBEN

Vannak, akiknek erősen szúrja a szemét Ságvári Endre emléke. Néhány évvel ezelőtt, Óbudán MIÉP-es önkormányzati képviselők követelték hangosan a kerületben Ságvári nevét viselő kis lakótelepi utca nevének megváltoztatását. Tavaly, amikor Ságvári Endre emléktábláját visszahelyezték eredeti helyére, és megkoszorúzták azt, volt, aki az ÉS hasábjain tiltakozott, mondván, hogy akkor már a csendőröknek is emléktáblát lehetne állítani. Az emléktábla ürügyén legutóbb Ungváry Krisztián történész jelentkezett terjedelmes írással (Egy emléktábláról, ÉS, 2005/31.). Írása minden lehetséges eszközzel megpróbálja befeketíteni Ságvári emlékét. Személyét történelmietlenül a háború után mások által elkövetett törvénytelenségekkel és bűnökkel hozza összefüggésbe. Miközben gyilkosait megpróbálja tisztára mosni

Ebben az előadásban nem a Ságvárira lecsapó, annak életét kioltó csendőrnyomozók (nem pedig rendőrnyomozók, ahogyan a tanult szerző tévesen írja) voltak a gyilkosok, hanem Ságvári, “aki nem visszalőtt, hanem ő lőtt először”. A népbíróság által később elítélt csendőrnyomozók, szerinte, csupán “szolgálati kötelességüket teljesítették”, amikor a “lövöldözővel szemben fegyvert használtak”. A “kötelességüket teljesítő” csendőrnyomozókat és politikai detektíveket, állítja, a háború után ártatlanul meghurcolták, koncepciós perek áldozatai lettek. Feje tetejére állított “történet”, amelyben áldozat és gyilkos helyet cserél egymással. A “kötelességüket teljesítő” csendőrnyomozók és politikai detektívek meghurcolásában, a megjelent írás állítása szerint, meghatározó szerepet játszott az, hogy az “illegális kommunista mozgalom túlélőit” az őket börtönbe juttatókkal és megkínzóikkal szembeni érthető “bosszúvágy” fűtötte. Ságvári gyilkosainak perében olyanokat is kihallgattak tanúként, akik közül “sokan 1945 előtt az illegális kommunista párt tagjai voltak, és szörnyű bántalmazásokat szenvedtek el letartóztatásuk során”. Ezért, ahogyan az írás szerzője ezt maliciózusan feltételezi, “a pert nyilvánvaló bosszúállásra használták fel”.

Aprólékosan ecsetelheti Ságvári halálának közvetlen körülményeit: mi és hogyan történt 1944. július 27-én a budai Nagy-cukrászdában (a mai Szépilona vendéglőben), lehet vitatni a tettesek elleni per jogi vonatkozásait, de komoly történész nem feledkezhet meg arról az “apróságról”, hogy 1944 nyara Európában, és Magyarországon is, a fasizmus és a háború elleni élethalálharc időszaka volt. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy az a Horthy-rendszer vitte be országunkat, a náci Németország oldalán, a nemzetpusztító háborúba, amely a “fehérterrorról”, statáriális bíráskodásról, a haladó mozgalmak (nem csak kommunisták) kíméletlen elnyomásáról volt hírhedt. Erőszakszervezete (rendőrség, csendőrség) a német megszállás idején a német megszállókkal együttműködve aktívan vett részt magyar zsidók és cigányok, magyar baloldali és polgári antifasiszták, szakszervezeti aktivisták, szociáldemokrata pártvezetők deportálásában, haláltáborba küldésében. Az antifasiszta ellenállás és háborúellenes küzdelem ebben a helyzetben a magyar nemzet számára valóságos nemzeti létkérdés volt. Ságvári Endre azok közé tartozott, akik ezt felismerték, és életük kockáztatása árán is vállalták a harcot.

Sokan vitatják, volt-e komolyabb antifasiszta ellenállás Magyarországon. A hazai antifasiszta ellenállás történetének részletes feldolgozása és bemutatása rangos történészi feladat lehetne, ami hozzájárulhatna nemzeti önbecsülésünkhöz. A ma élő fiatalok sajnos nem ismerik a magyar függetlenségi mozgalom és antifasiszta ellenállás valódi történetét. Olyan írások, mint Ungváry Krisztiáné, hamis és megtévesztő képet sugallnak róla. Ságvári Endre a magyar függetlenségi mozgalom, antifasiszta nemzeti összefogás, a háború elleni harc egyik kezdeményezője és vezetője volt. A Szociáldemokrata Párt Országos Ifjúsági Bizottságának vezetőjeként szervezője volt az ifjúsági tüntetésnek 1941. október 6-án a Batthyány-emlékmécsesnél. Beszédet mondott a Kossuth-mauzóleum megkoszorúzásakor. Részt vett a Történelmi Emlékbizottság létrehozásában, az 1942. március 15-i béketüntetés megszervezésében. Ez önmagában is elegendő volt ahhoz, hogy kiváltsa az uralkodó rendszer gyűlöletét. Az elnyomó szervek (csendőrség, politikai rendőrség) közvetlen feladatává tették a függetlenségi mozgalom és antifasiszta ellenállás vezetőinek fizikai megsemmisítését.

1944 nyarán a horthysta rendőrség és csendőrség a Gestapóval karöltve vadászott a magyar (kommunista és nem kommunista) antifasisztákra. Ekkor már két éve halálra keresték Ságvári Endrét is, aki az Országos Ifjúsági Bizottság tagjainak letartóztatása után illegalitásba kényszerült. Csendőrnyomozók és politikai detektívek csapata igyekezett nyomára jutni. A csendőrnyomozók Rózsa Ferencet az Andrássy-laktanyában már 1942-ben agyonverték, Schönherz Zoltánt felakasztották, Rezi Károlyt a Budapesti Főkapitányságon a politikai detektívek félig agyonverve kidobták az ablakon. Sok társukat kegyetlenül megkínozták. A börtönök és internálótáborok tele voltak politikai foglyokkal. Nem kétséges, hogy milyen sorsot szántak Ságvári Endrének. Elfogása esetén rá is ugyanúgy a biztos halál várt volna, mint nem sokkal később Bajcsy-Zsilinszky Endrére, Kiss Jánosra, Pesti Barnabásra, Kreutz Róbertre, Pataki Istvánra, Braun Évára. A Ságvári elleni hajtóvadászat irányítói és szervezői rajta keresztül az egész hazai antifasiszta ellenállásra akartak gyilkos csapást mérni. A budai cukrászdában 1944. július 27-én Ságvárira rontó csendőrnyomozók ennek az akaratnak voltak gyilkos végrehajtói. Gyilkos tetteiket nem menti, hogy a budai cukrászdában a csendőrnyomozók elől menekülni próbáló Ságvári lőtt először. Bajcsy-Zsilinszky Endre is revolvergolyóval fogadta a letartóztatására érkező Gestapo-ügynököket.

Ebben a történelmi kontextusban lehet és szabad megítélni a történteket. Történelmi aránytévesztés abban a kérdésben: ki a gyilkos, annak alapján dönteni – ki lőtt először. A hazájának függetlenségét és becsületét védelmező antifasiszta ellenálló vagy pedig a fasiszta rendszer védelme és szolgálata közben “szolgálati kötelességét teljesítő” csendőrnyomozó. Ezt a logikát követve a második világháborúban nem Oradur, Lidice náci lerombolói, az ukrán és belorusz falvak fasiszta felperzselői voltak a gyilkosok, hanem a fasiszta megszállás ellen harcoló francia és cseh ellenállók, ukrán és belorusz partizánok, akiknek antifasiszta akcióit a német kommandók “szolgálati kötelességüket teljesítve” megtorolták. Feje tetejére állított logika, amelyben a gyilkos áldozatnak, az áldozat pedig gyilkosnak tűnik fel.

A magyarországi antifasiszta mozgalomnak sokféle politikai irányzat képviselői voltak a résztvevői – Szekfű Gyulától Bajcsy-Zsilinszky Endréig, szociáldemokratáktól kommunistákig, szakszervezetektől keresztény politikusokig, jobboldaliak és baloldaliak egyaránt. A kommunista Ságvári Endre politikai nézeteit és elkötelezettségét saját politikai elkötelezettségünktől függően többféleképpen lehet értékelni. Nem lehet azonban kétségbe vonni a hazai antifasiszta harcban betöltött szerepét, amely szerves része a magyarországi ellenállásnak, s így nemzeti történelmünknek. Ő maga nem csak a kommunista mozgalom, az egész nemzeti antifasiszta ellenállás mártírja, akit nem lehet egy sorba állítani és összemosni az antifasiszta ellenállási mozgalmat kíméletlenül eltipró pribékekkel, ahogyan ezt azok teszik, akik a Ságvári-emléktábla mellé odaképzelik a “Magyar Csendőrök Baráti Köre” (talán létezik is ilyen) emléktábláját, “a szolgálatteljesítés közben hősi halált halt, valamint a koncepciós perekben később elítélt csendőrök és rendőrök emlékére”. Ságvári emlékét nem csak kommunisták őrzik és ápolják. Ezt fejezi ki meggyilkolása helyszínén az emléktábla, ahol tisztelői halálának évfordulóján elhelyezik a tisztelet és emlékezés koszorúit. Továbbá a ma is nevét viselő, rá emlékeztető utcák, iskolák, kulturális intézmények tucatjai az ország különböző részeiben. Befeketítésével, emlékének kitörlésével nemzeti emlékezetünk lenne szegényebb, nemzeti történelmünk csonkulna.

Wirth Ádám
filozófus

(Az írás 2005-ben  született.) Forrás: ÉS

Ságvári makulátlan, becsületes forradalmár volt. Nem véletlenül rettegnek tőle.

 

TI ÍRTÁTOK

ADY ENDRE: A TŰZ MÁRCIUSA

Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. Hadd halljék végre

Háború a vörös csillag ellen

Megjelent "az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról" szóló törvényjavaslat, amelyet Lázár János és Semjén Zsolt

"Demokrácia védelme"?

Nemrégiben egy ígéretes, nagyobb lélegzetű tanulmány két bevezető fejezete jelent meg a Frontoldalon „PlalylA” „tollából” „Demokrácia védelme” címmel. A cikkeket viharos vita követte, aminek nyomán az
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

Dicsőség a szovjet és magyar hősöknek! - 70 éve szabadult fel Budapest

Dicsőség a szovjet és magyar hősöknek! - 70 éve szabadult fel Budapest

Hazánk Felszabadítása a több mint két évtizedes fasiszta uralom alól 1944 őszén
No thumbnail available

Proletárdiktatúra és demokrácia

Proletárdiktatúra és demokrácia a politikai néphit szerint összeegyeztethetetlen fogalmak, mondván, hogy a
No thumbnail available

Tegnap, ma, holnap

Tegnap még szánakozva dobtál volna egy tízest a sarki koldus kalapjába, ha
Légy szerző!
Légy szerző!