Egy elfeledett elvtársnő tanulsága

Napjainkban a szexualitás és a nemi egyenlőség kérdése újabb és újabb vitákat gerjeszt a különféle meggyőződésű emberek közt – a kérdés valódi marxista elemzése azonban még a baloldal radikálisabb szárnyán is rendre elmarad. A téma leegyszerűsítése, puszta politikai jelszavakra degradálása kifejezetten káros a problémák értelmezése szempontjából.
A marxista elemzés elvégzéséhez az egyik legnagyobb segítséget jelentheti ha a témát Alekszandra Mihajlovna Kollontaj orosz forradalmár írásain keresztül próbáljuk értelmezni.

Kollontaj írásai – és egyáltalán az emléke – csaknem kitörlődött a kultúrális emlékezetből. Az európai szocialista rendszerek bukása magával rántotta a szocialista és feminista mozgalmak figyelmét is, csaknem eltörölve a “régi idők” marxistáinak emlékét.
Marxista forradalmárként és bolsevikként Kollontaj a nők gazdasági, társadalmi és szexuális felszabadításáért harcolt Európa és Oroszországszerte. Vezető szerepet játszott a forradalmi küzdelemben és a maga idejében az egyik legjobb szónoknak tartották az orosz forradalmárok között.
Kulcsszerepet játszott a korai szovjet állam megalkotásában, a közjóléti és később a nőügyi osztályok vezetőjeként. Saját maga így foglalta össze életét:

„A nők élete és sorsa egész életemben foglalkoztatott, és pontosan ez vezetett el engem a szocializmushoz”.

Kollontaj mélyen elköteleződött az osztályharc iránt és meggyőződése volt, hogy a nők felszabadításához nem csak a kapitalizmus felszámolása szükséges de a személyes kapcsolatok teljes társadalmi átalakítása is. Ennek megvalósítása érdekében keményen küzdött egy új kommunista szexuális morál kialakításáért.
Élenjárt az állami gyerekgondozás és a közjólét fejlesztésében; házassági és birtokjogok reformálásában azzal az egyértelmű céllal, hogy kimozdítsa a nőket az otthonhoz kötött szerepből és így a kollektív társadalom tagjaivá válhassanak.
Heves kritikusa volt a bürokratizálódásnak és a marxizmus eltorzításának, ez pedig – különösen Sztálin alatt – ahhoz vezetett, hogy írásait elfojtották és őt diplomata posztra száműzték, ahonnan többé nem volt ráhatása az állam irányvonalára.

Napjainkban a szocialista feministák jelentős része a posztstrukturalizmus elvét követi és az elméleteit a vágy körüli diskurzusra szűkíti. Elfogadottá vált a szexualitás és az osztályelmélet különválasztása. Kollontaj ezzel szemben mindig is a történelmi, materialista elvekhez ragaszkodott, az írásaiban kiemelkedő fő irány a történelmi korszakok szexuális és szerelmi fejlődésének materialista alapon történő elemzése; abba az elvbe vetett hit, hogy a családi kapcsolatok változása mindig összefügg a gazdasági változásokkal is.
“A szexuális kapcsolatok és az osztályharc” című művében Kollontaj azonban kritikát fogalmaz meg azzal az elképzeléssel szemben is:

“[…], hogy a proletariátus szexuális morálja nem több mint felépítmény és hogy a gazdasági struktúra megváltoztatása nélkül nincs helye társadalmi változásnak. Mintha az osztályideológia megformálása befejeződne pusztán azzal, hogy az egyik társadalmi osztály dominánssá válik! A teljes történelmi tapasztalat azt mutatja számunkra, hogy a társadalmi osztályok szexuális moráljának ideológiai formálódása mindig a szembenálló társadalmi erőkkel vívott küzdelem részeként zajlott le.”

Más szavakkal tehát a nemi és szexuális kapcsolatok ideológiai küzdelmét egyszerre kell vívni a gazdasági kérdésekével. Ha nem tesszük, önmagában a proletárdiktatúra győzelme kevésnek fog bizonyulni a társadalmi szerkezet megváltoztatásához. Gondoljunk példaként a húszas-harmincas évek Sztálin-korszakára ahol a nők munkajogainak kiterjesztése sajnos együtt járt a Lenin alatt elért összes progresszív társadalmi fejlődés visszafordításával – akár az abortuszra akár a melegjogok akár más hasonló témakörre gondolunk. Az állam és a párt olyan szinten “beleszeretett” a hatalom központosításába, hogy gyakorlatilag visszatért a korábbi cári ultra-konzervatív, patriarchális társadalmi modellhez.
Kollontaj utolsó engedélyezett nyilvános beszédében figyelmeztetni is próbált erre, felhívva a figyelmet, hogy az osztálykülönbségek szembetűnőek még a munkások között is – rengeteg nő továbbra is az egyszerű háziasszony szerepbe szorult mert az állam képtelen volt biztosítani számukra azt az anyagi biztonságot amivel elszakadhattak volna ettől.

“A szocialista megközelítés az, hogyha minden nő számára garantáljuk a szorongástól mentes gyermeknevelés lehetőségét. Fel kell szabadítanunk őket attól a félelemtől, hogy egy nap ők és a gyerekük egyedül maradnak, segítség és támogatás nélkül. […] A család és a házasság történelmi fogalmak amik fejlődését nem lehet teljesen leválasztani az anyagi biztonság és az ezt irányító termelés kapcsolatáról. […] A szerelem mélyen gyökerező társadalmi érzelem. A legkisebb részben sem magánügy sokkal inkább egy társadalmi egyesítő elem amely hasznos a kollektíva számára. [..] Minden társadalomnak más és más elképzelései vannak a házasságról és a szexuális morálról. A társadalmak különbségei eltörpülnek azonban az osztálykülönbségek között – egyértelmű összefüggés van a magántulajdon mértéke és ezen morális elvek szigorúsága közt.”

Kollontaj tehát egyértelműen felismerte, hogy a szerelem az anyagi helyzet függvényében könnyen elveszti minden romantikus voltát és a házasság, együttélés szimpla együttműkődéssé redukálódik ahol mindkét fél a tőke, az anyagiak közös megszerzésének és megtartásának érdekében marad együtt.

“A házasság alapja a pénzügyi megfontolás lesz és az egyik házasfél – mivel képtelen kilépni szerepköréből – mindig a másik fél, a kenyérkereső, elkötelezettjévé válik.”

A kapitalizmus értékrendekre mért másik legnagyobb csapása a prostitúció.
Ez a téma mindig is megosztotta a szocialistákat és a feministákat egyaránt. A legnagyobb probléma itt is (mint a baloldali hibáknál általában) a liberalizmusba vetett feltétlen hit. A viták során a prostitúció és a pornógráfia kérdését leválasztják a kizsákmányolásról és az osztálykérdésről és puszta “szabadságjogként” kezelik. Nem egy feminista írás létezik ami hitet tesz a “nők szabad jogainak kiterjesztéséért” azzal, hogy a szexmunkásokat kollektív szabadságharcosnak kiáltja ki.
Ez a hozzáállás abban talán segít, hogy megpróbálja egy kalap alá terelni a szexmunkásokat de ugyanakkor teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a társadalmi nyomás szerepét. Az, hogy valaki esetleg “szabad akaratból” válik szexmunkássá nem feltétlenül jelenti azt, hogy ez az “akarat” nem társadalmi, gazdasági nyomásra érvényesül, hogy a morális döntéseket nem írná felül a pénzügyi kiszolgáltatottság, az osztályszerep. Ahogy Kollontaj írja:

“A nő munkájának eladása szorosan és elválaszthatatlanul összefügg a nő testének eladásával. Ez a horror és reménytelenség a kizsákmányolás eredménye. Amikor a nő bére nem elég az élete fenntartásához az ilyen szolgáltatások árulása a szemében szükséggé válik. A kapitalista társadalom álszent morálja támogatja a prostitúciót a kizsákmányoló gazdasági szerkezettel miközben kegyetlenül bünteti azokat a lányokat és nőket akiket ő maga kényszerített bele.”

Itt rejlik a fő különbség a kapitalizmus és a szocializmus közt. A kapitalizmus a “szabad társadalom” és a “szabad piac” védelmének érdekében szabadságként deklarálja a jogot, hogy bárki eladhassa magát és hogy azok akik elegendő tőkével rendelkeznek megvásárolhassanak másokat.
A demokratikus társadalmak általában megpróbálnak korlátokat szabni ez ellen de ez nem változtatja meg a valóságot, hogy a kapitalizmus de facto legalizálja az emberkereskedelmet a pénz és a tőke uralmán keresztül.

“Az egészséges szexuális ösztön átfordul beteges birtoklási vágyba […] ahol a szexuális vonzalom tárgya egy piaci áruvá silányul.”

Mai szemmel nézve ez az idézet nagyon puritánnak hangozhat egy olyan társadalomban ahol az élvezethajhászás minden új formája elfogadottá vált és válik.
Figyelembe kell azonban venni, hogy az élvezeti formák “fejlődése”, bővülése, egyáltalán a morál változása – a liberalisták által emlegetett elmélettel szemben – nem az emberi szabadság fejlődésének hanem az osztálykülönbségek kiéleződésének eredménye. A rendszer az alsó társadalmi osztály – a munkások – minden kreativitását kiöli és a munkával töltött időt monoton, gépies, elidegenedett teherré alakítja. Nem csoda tehát, hogy ezen osztály számára a szexuális “fogyasztás” egy helyettesítő, “gőzlevezető” eszközzé válik és a társadalmi rendnek megfelelően a partner egy megvásárolható áruvá silányul.

Kollontaj nézete szerint: “ a szexuális kapcsolatok terén a kommunista morál megköveteli a pénzügyi és gazdasági érdekek mentén kötött kapcsolatok végetvetését. A piacközpontú gondolkodás erodálja az egyenlőséget a nemek közt és aláássa a szolidaritás elveit ami nélkül kommunista társadalom nem létezhet.”

Alekszandra Kollontaj 1952-ben meghalt, utolsóelőttiként azok közül akik részt vettek az októberi forradalomban. Rendszerkritikus hozzáállása ellenére az eredeti központi bizottság 19 forradalmára közül egyedül ő úszta meg Sztálin tisztogatásait. Kommunista morálról alkotott nézeteit azonban 1953 után is eltemették, a párt elfordult az általa felvetetett kérdésektől.
Napjainkban utópiának hangzik ez a bizonyos kommunista morál? Igen, ha hajlandóak vagyunk elfogadni a neoliberalista elveket a piacról és annak “szabadsághoz” való kapcsolatáról. De Kollontaj számára az orosz forradalom első éveiben ezek az elképzelések nagyon is valóságosnak, elérhetőnek tűntek.
Az ő “bukása” és úgy általában a kommunista nézetek eltorzulása egy történelmi és politikai probléma amivel foglalkoznunk kell, hogy ne ismétlődhessen meg. Addig is azonban, különösen ezekben a nehéz időkben, ne felejtsünk el megemlékezni és példaként tekinteni azokra akik elvhűségükkel és elkötelezettségükkel felfegyverkezve minden nap küzdöttek egy szebb, élhetőbb, igazságosabb világért!
Alekszandra Mihajlovna Kollontaj ilyen volt. Ne feledjük el a tanulságait!

Gál Kristóf írása