Ég a házad de optimista maradsz? Modern baloldali vagy!

A baloldal haldoklik. Nem csak Magyarországon – hiszen nálunk valódi formájában talán soha meg sem született – de a nemzetközi színtéren is, a világ baloldali mozgalmai már a legelemibb demagógiai harcot sem képesek felvenni a jobboldallal. A “klasszikus” munkásmozgalmi témák: a bérek, a munkaidő, az osztályharc elmélete a legjobboldalibb és hiteltelenebb politikusok szájából is több szavazatot ér mint bármelyik posztmodern baloséból.
Mi ennek az oka? A választókat és a politikusokat egyaránt finoman beszövő korrupción, az “én lopok te meg békében élhetsz” elv istenítésének gyerekbetegségén túl a politikai bal elvérzését leginkább három fő szilánk okozza:

1. Ideológiamentes korszakban élünk.
A baloldal kvintesszenciája mindig is a nagyon erős ideológiai háttérben, a világ ideológiai hálókon keresztül történő értelmezésében volt. A dialektika és a marxista szemlélet azonban mit sem ér egy olyan világban amely politikailag nem áll sehol. Abban a világban ahol az amerikai és az orosz elnök Helsinki konferenciáján a cinikus újságírók egyetlen fő témája – miközben a két nagyhatalom gyakorlatilag a fegyveres konfliktus szélén áll – az amerikai választásokba történő állítólagos orosz beavatkozás. Trump válasza a cinizmusra pedig még több cinizmus: gyakorlatilag megalázza az újságírót a konferenciateremben aztán egyetlen nappal később egy másik interjúban mégis igazat ad neki, olyan stílusban mintha valójában mindig is az ő véleményét képviselte volna. Abban a világban ahol a Fidesz nyugdíj és béremeléseket ígér aztán másnap pofátlanul közli, hogy akinek nincs semmije az annyit is ér. Abban a világban ahol fiatalok milliói elégedetlenek a rendszerrel, megosztanak öt kommunista mémet az oldalukon aztán tíz perccel később “meggyőződéses” jobboldalivá válnak amikor találnak egy szórakoztatóbb szabadpiacos mémsorozatot.
A teljes társadalmi cinizmus korszakában a maréknyi meggyőződésből, elvek mentén harcoló emberek magukra maradnak, izolálódnak végül széthullanak.

“Azt kérdezhetné ezért valaki — sőt akadtak is már, akik megkérdezték: — ugyan mire való hát akkor az egész mozgolódás? Ha tudjátok, hogy a legközelebbi jövő — a ti, sőt talán még a gyermekeitek kora is — egészen más megoldásokat kell hogy hozzon előbb, mint amelyekre ti törekedtek: miért nem álltok ezen időben előbbrevaló megoldások szolgálatában? Nem érzitek-e, hogy alig több üres handabandázásnál, ha általatok megvalósíthatatlan dolgokon járatjátok eszeteket? S hogy a magatok forradalmi céljait is hamarabb éritek el, ha ti is segíttek előbb megvalósítani a polgári, demokratikus Magyarországot?
A kérdés bizonyára nem egészen oktalan, de feleletünk is eléggé érthető lesz. Igaz, a reális fejlődés sok egyéb feladat elé állítja előbb a magyar munkásságot, mielőtt végső nagy harcának útjai megnyílnak. De ha minden egyebet — indusztrializálást, demokratizálást s több effélét — el is végeznek talán mások (bár csupán azon tény által, hogy bérmunkás, minden proletár, bármilyen érzelmű és meggyőződésű legyen is, ennek a folyamatnak is munkása) — kell hogy legyenek olyanok is, akik a kézzelfogható reáliákon túl gondoskodnak arról, ami nélkül semmiféle nagy ügyet győzelemre vinni nem lehet: egy messze nagy célért való lelkesedésről, és ezért a nagy célért minden áldozatra kész érzésről.
Minden gyakorlati mozgalom folytonos dezillúziók, állandó kijózanodások tanyája, mert nagyon ritkán esik meg, hogy győztes mozgalom is úgy valósíthatná meg céljait, ahogyan azokat kituzte. Ezért kell, hogy akadjanak olyanok — ha kevesen is —, akik távolabbi nagy célokért lelkesedni tudnak, s azokat a tömegek szeme előtt kitárni elég bátorsággal bírnak; akik minden áldozatra készen a ma harcaiban is példát mutatnak, hogy nagy célokért egész személyünket kell egyszerre — s nem részenkint — harcba vinnünk; akiknek élete ezért a tettek és az érzelmek mezején egyaránt példája a jövő embere heroikus életének; akik ezáltal állandó ösztökélői a ma tömegmozgalmainak, a mindennapi kiábrándulásokból a holnaphoz vezető híd, a holnap, a holnapután zászlóhordói.”
//Szabó Ervin – Kellenek-e a forradalmárok?//

2. A liberalizmussal kötött “szent” szövetség.
Gyakorlatilag amióta Marx papírra vetette a “Kommunista Kiáltványt” folyamatosan dúl a harc a keményvonalas és a részrehajló baloldaliak közt, főleg mert előbbiek a “tiszta”, következetes harcot az utóbbiak a szövetségkeresést preferálják. A kelet-európai szocialista rendszerek bukása azonban végleg meggyőzte a részrehajló tábort arról, hogy új barátokra van szüksége ha életben akar maradni. A világ politikai játszótérén pedig éppen nagy erőkkel dobálta egymást szembe homokkal a jobboldal liberális és konzervatív fele. A baloldal – mivel a konzervativizmus akkor épp nem volt elég divatos – lepaktált a liberális táborral így megszülve azt a torz új tábort aki ha kell kiáll a szabadpiac mellett és prioritásának tekinti a külföldi tőke beáramlásának biztosítását (természetesen a dolgozók bérének és lehetőségeinek rövidítése mellett) ha pedig kell akkor harcosan követeli annak a munkásrétegnek a béremelését amely közé egyébként “büdös neki” lemenni az Armani öltönyében. Hangosan kiált hazaárulást amikor a jobboldal Horthyt élteti de saját véleményét a baloldal számára fontos témák kapcsán (’56 vita, április 4, októberi forradalom) a liberalizmusnak való behódolás miatt fél felemlegetni.

“A liberalizmus elveti az ideológiai harcot és az elvtelen béke álláspontján van. Ez rothadt, kispolgári munkastílust eredményez, amely a párt és más forradalmi szervezetek egyes láncszemeit és egyes tagjait politikai rothadásra kárhoztatja.”
//Mao – A liberalizmus ellen//

3. A feltétlen hit a képviseleti demokráciában.
A modern baloldali tábor örök kedvenc narratívája a jobboldali kormányok elnyomó, népsanyargató hatalmának emlegetése amellyel szemben állnak ők a hős demokraták, a népképviselet védőszentjei. Ezt a belvárosi kávéházakban érlelt filozófiát olyan szintre sikerült emelnie az ún. balos értelmiségnek, hogy úgy érzik már koherens programra sincs szükségük: az osztályharc, a forradalmi elmélet tanulmányait kidobták az ablakon a “nem mi vagyunk a kormány tehát csak mi lehetünk a megoldás” jelszóért.
Magyarországon nyolc, Oroszországban tizennyolc éve erősítik ezzel az állítólagos esküdt ellenségük hatalmát.
Futóbolondokat, feltűnési mániásokat jelölnek ki hős forradalmárnak akik templomokban meztelenül táncolással és futballpályákra való berohangálással vonzzák magukra a média figyelmét és elégedetten hátradőlnek ha egy rendszerkritikus Facebook posztra megérkezik ötezer lájk – a posztmodern társadalomban szerintük ez már kulturális forradalom. A fegyveres forradalom, a munkáshatalom helyreállításának gondolata a lehető legtávolabb áll tőlük hiszen sokkal kényelmesebb négy évente körbeplakátolni néhány várost aztán a választási vereség után siránkozni, hogy az uralkodó jobboldali hangulat miatt lehetetlen érvényesíteni a baloldalt.

“Ennek az államgépezetnek a segítségével megkísérelni olyan átalakítások végrehajtását, mind a földesúri földtulajdon megváltás nélküli megszüntetése vagy a gabonamonopólium stb. — a legnagyobb illúzió, a legnagyobb fokú önámítás és népámítás. Ez a gépezet kiszolgáltója a köztársaságpárti burzsoáziát azáltal, hogy „császár nélküli császárság” formájában köztársaságot hoz létre, amilyen például a harmadik köztársaság Franciaországban, de arra, hogy reformokat hajtson végre, amelyek ha a tőke jogait, a „szent magántulajdon” jogait nem szüntetik is meg, de legalább alaposan megnyirbálják vagy korlátozzák, erre ilyen államgépezet teljesen képtelen. Éppen ez az oka annak, hogy bármely „koalíciós” kormányban, amelyben „szocialisták” részt vesznek, ezeknek a szocialistáknak, még ha egyesek közülük teljesen jó szándékú emberek is, valójában mindig csak az a szerepük, hogy szépítgessék és takargassák a burzsoá kormányt, hogy a kormány villámhárítói legyenek a nép haragjával szemben, hogy segítsenek ennek a kormánynak a tömegek félrevezetésében.
Csak a proletárok és a szegényparasztok diktatúrája képes megtörni a kapitalisták ellenállását, csak ez képes a hatalom nagyszerűen merész és erélyes gyakorlására, csak ez képes biztosítani magának mind a hadseregben, mind a parasztság körében a tömegek lelkes, önfeláldozó, valóban hősies támogatását.”
//Lenin – A forradalom egyik alapvető kérdése//

A baloldalnak most – az összeomlás szélén – az ezeket a fő problémákat figyelembevevő és megszüntetésükért cselekvő mozgalomra nagyobb szüksége van mint valaha. Ismerjük fel: azok akik ebben a kritikus időszakban képtelenek visszatérni a baloldal valódi, marxista gyökereihez egyszerűen átjátsszák a teljes szavazótábort a jobboldal számára. Aki önmagát baloldali érzelműnek tartja az jobban teszi ha olyan mozgalmat keres, alapít, támogat amely nem fél az osztályharctól és nem keres kibúvókat!

Gál Kristóf írása