A Népi Front lapja

Csalás bűntette miatt körözik Zjuganov legközelebbi munkatársát

Volgográd Központi kerülete bíróságának döntése értelmében országos és nemzetközi körözést adtak ki Nyikolaj Parsin ellen, aki az Állami Duma (az OFKP frakciójának) Volgográd megyei képviselője.

Ezen kívül a képviselőt – akinek mentelmi jogát egy éve felfüggesztették – két hónappal ezelőtt történt őrizetbe vételét követően most, távollétében, előzetes letartóztatásba helyezték.

– A Parsin elleni körözés kiadását azért rendelték el, mert a képviselő több alkalommal sem jelent meg kihallgatását – közölte Natalja Kunyickaja, a Volgográd megyei Nyomozati Bizottság Nyomozati Főosztályának főmunkatársa. A területi Nyomozati Bizottság Nyomozati Főosztálya kezdeményezte a képviselő letartóztatását, amit a bíróság helyben hagyott.

Emlékeztetőül: az OFKP frakciójának képviselőjét azzal vádolják, hogy csoportosan, bűnszervezetben, különlegesen nagy értékben követett el csalást.

A nyomozati adatok szerint Parsin bűnrészes volt a Volgográd megyei, Szvetlojarszk járási Rahinka falu iskolaépülete körüli machinációkban. Az épületet az iskola irányító testülete először potom áron értékesítette, majd 25 millió rubelért – a vételár tízszereséért – visszavásárolta azt. A vizsgálat szerint Parsin részesedett az ügyletből – amelynek révén 11 millió rubelhez jutott. Ő maga minden vádat elhárít magától.

Parsin bűntársait a bíróság már elítélte ebben az ügyben. Szakértők szerint Parsin úr az egyik legközelebbi barátja az egy tanítónő családjában született Gennagyij Zjuganovnak.

Az Oroszország Kommunistáinak Pártja Központi Bizottságának sajtószolgálata kommentárja:

“Íme, egy újabb szégyenteljes ügy, ami roppant kellemetlenül érinti úgy az OFKP közrendű tagjait, mint a mi lenini kommunista pártunk tagjait is.  Ám láthatóan egyáltalán nem zavarja a mensevik frakció vezetőségében lévő urakat.  A mi pártunkban is voltak olyan elvtársak, akik ellen körözést adtak ki. Csakhogy ezeket a körözéseket nem iskolaépületekkel való üzelmek, hanem amiatt adták ki ellenük, mert az emberek szociális jogainak védelmében szerveztek tüntetéseket. És ez nagy különbség.

Kezet emelni azokra, akik legféltettebb kincseink: kezet emelni a gyermekekre, nyerészkedni próbálni a kis elsőosztályosok sorsán! Hogy tűrhet meg a Föld a hátán egy ilyen gazembert?! Ha csakugyan léteznek azok a legfelsőbb erők, amelyekre annyira szeret hivatkozni Zjuganov – akkor ezek a bizonyos legfelsőbb erők meg kell hogy büntessék a semmirekellő szélhámost éppúgy, mint azokat, akik a kezébe adták az OFKP frakciójának mandátumát.”

 

Juhász Norbert

Népi Front

Egri titkára

 

TI ÍRTÁTOK

Kelet-európai rasszizmus

Avagy a népbutítás története, fontossága és eredménye napjainkban Üdvözlöm Kedves Olvasó! Azt az alapvető tényt senki sem cáfolhatja, hogy mindennapjaink nagy részét reklámok tengere és a lépten

Az orvoshiány miatt kórházi osztályok zárnak be Jászberényben

Az orvoshiány miatt nyáron részlegesen szüneteltetik a jászberényi kórházban a belgyógyászati-, a krónikus-, illetve a rehabilitációs osztály működését – írja a  megyei lap, a szoljon.hu. A nyári szab

In Memoriam Urbán Sándor

„A forradalmak az elnyomottak és kizsákmányoltak ünnepei.” Lenin szavai ezek. A forradalmak megszülik hőseiket. Régóta tudjuk ezt a munkásmozgalom történetéből. De ezen ünnepnapokból oly’ kevés van. H
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

Gorkij alakjai hogy kísértenek...

Hetvennyolc esztendeje halt meg a zseniális   szovjet író, aki függetlenül politikai
A szovjet-orosz filmkultúra I. - A film szerepe Kelet-Európában

A szovjet-orosz filmkultúra I. - A film szerepe Kelet-Európában

Egy olyan geopolitikai közegben, amelynek immár több évszázada az összes különlegességét többnyire
No thumbnail available

A vasra vert csillag

Vöröscsillag, mondd, mit vétettél, rabságra miért ítéltettél? Világszabadságot hirdettél, s a világ üldözöttje lettél? Míg
Légy szerző!
Légy szerző!