Osztálytársadalmakban a demokrácia sem lehet más, mint osztálydemokrácia. Valójában demokrácia és diktatúra egymástól elválaszthatatlan hatalomgyakorlási mód, a történelem során már az ókortól kezdve napjainkig meghatározott történelmi feltételektől függően egymást váltogatja. Még a polgári parlamentarizmus úgynevezett demokráciájában sem zárható ki a diktatúra jelenléte. A diktatúra tehát szükségszerű, a demokratikus hatalomgyakorlásból fakadó ellentmondások feloldásának eszköze. A diktatúra társadalmi bázisát tekintve lehet jobb és baloldali, tehát minden esetben osztálydiktatúra, attól függően, hogy melyik társadalmi osztály érdekeinek közvetlen érvényesítésére alkalmazzák. Amikor feladatát betöltötte, a diktatúra enyhítésére vagy feloldására törekszenek az osztályérdekek érvényesítésében a különböző társadalmi osztályok küzdelme (osztályharca) során. Visszatérés történik a parlamentarizmus valamilyen formájához. Mindebből következik, hogy a nép hatalma valójában a jelenlegi gazdasági-társadalmi-történelmi feltételek között csakis a proletárdiktatúra lehet, amennyiben a munkásosztály érdekeinek közvetlen érvényesítésére törekszik a tőkésosztállyal szemben, függetlenül attól, hogy az hazai vagy nemzetközi. A tőkés rendszert proletárdiktatúra nélkül felszámolni lehetetlen. A diktatúrát tehát vállalni kell. Illúzió azt remélni, hogy a jelenlegi gazdasági-társadalmi viszonyok között a különböző társadalmi osztályok érdekeinek valódi egyeztetése lehetséges a parlamentarizmus keretei között, mert az maga is a diktatúra egy formája, olyan hatalom, amelyet az uralkodó osztály politikai képviselete tart a kezében. Németh Attila

Manapság sokat beszélnek a demokráciáról és úgyszintén sokat beszélnek – vagy hallgatnak – a diktatúráról. A diktatúrát mindig úgy tüntetik fel, mint valami rossz dolgot, a demokráciát viszont az egekbe emelik. Nem veszik észre – vagy el akarják kendőzni – a demokráciát övező illúziókat. Pedig valójában demokrácia és diktatúra dialektikus egységet alkot. A demokrácia görög eredetű szó, népuralmat jelent, ezt mindenki tudja. (A kérdés csupán az, hogy mit takar a „nép” fogalma.) Demokrácián manapság a politikai gyakorlatban többpártrendszerű képviseleti parlamentarizmust értenek. Diktatúrán pedig egy személy vagy kisebbségi társadalmi és/vagy politikai csoport egyeduralmát értik a többség felett (de ez a valóságban lehet fordítva is). Mindkét fogalom a hatalom birtoklásának a módját fejezi ki. A történelem során demokrácia és diktatúra szükségszerűen váltogatja egymást. (Például az ókorban a köztársasági Róma senatusa bizonyos esetekben diktátort jelölt ki egy meghatározott feladat elvégzése céljából, ami lényegében elismerése annak, hogy a demokrácia nem minden esetben  „mindenható”.) Valójában mindaddig, amíg a társadalom egymástól elkülönült érdekcsoportokból (osztályokból) áll, demokrácia és diktatúra egymással elválaszthatatlanul egybefonódik. Eszerint helyesebb demokratikus diktatúráról vagy diktatórikus demokráciáról beszélni. Az osztálytársadalmakban az egymástól elkülönült vagy szemben álló társadalmi csoportok érdekérvényesítő harca folyik. Ezt nevezik politikának. A parlamentarizmusnak két formája van. A polgári demokratikus képviseleti parlamentarizmus valójában demokratikus diktatúra, amelyben az ellenzék politikailag nincsen közvetlenül elnyomva, csak érdekérvényesítő lehetőségei korlátozottak. A választópolgár leadja szavazatát valamelyik párt képviselőjére, a képviselő a parlamentben az érdekérvényesítés során a számok törvénye szerint kerül erőfölénybe vagy marad ellenzékben. A létra legalján álló választópolgár tehát kétszeresen ki van szolgáltatva, lényegében ki van zárva a hatalomgyakorlásból, annak ellenére, hogy ezt a rendszert „szabad”-nak nevezik. (Maga a választás ténye lehet szabad, a választás szabadsága azonban aligha létezik.) Azt az esetet, amikor a parlament csak egyetlen politikai párt vagy társadalmi csoport képviselőiből áll, vagyis az ellenzék politikailag közvetlenül el van nyomva, diktatórikus demokráciának lehet nevezni. A választópolgár itt szavazatával csak egyetlen érdekcsoport képviselőjét támogathatja. A választópolgár tehát itt is, azaz ténylegesen mindkét esetben ki van zárva a hatalomgyakorlásból, érdekeinek képviseletét tekintve kiszolgáltatott helyzetben van. Hogy gyakorlatilag melyik társadalmi osztály érdekei érvényesülnek az ilyen rendszerben, az attól függ, hogy a hatalmat melyik osztály képviselői birtokolják politikailag a parlamentben és gazdaságilag a termelésben.

Continue reading →

A tőkés rendszerváltás óta kialakult politikai életben mind gyakrabban hangzik el mint általános érv a demokrácia, mint valami mindenre alkalmazható „generálszósz”. Már a 25 évvel ezelőtti rendszerváltást közvetlenül megelőző években is általános jelszó volt a „jogállamiság” fogalma mellett, s az azóta eltelt idő alatt szinte vallásos imaszóvá fejlődött, amit mintegy Isten általános misztériumának köde vesz körül. Minden politikai párt a demokráciára hivatkozik, minden valamirevaló választópolgár politikai imájának központi szava a demokrácia, mint a mindenható Úr (Isten) megnevezése. De mit is értenek demokrácia alatt? Eltekintve attól, hogy ez a nehezen meghatározható fogalom történetileg mindig más és más tartalmat fejezett ki, a választópolgárok fejében manapság egy ideális társadalom politikai rendszerét jelenti, vagyis „szabadságot”, a „nép uralmát”. Legalábbis így él a demokrácia fogalma a mai választópolgárok többségének a fejében. Demokrácia az, amikor a választópolgár négyévenként a politikai piacon valamelyik politikai pártra, annak hivatásos politikusára mint parlamenti képviselőre szavaz. A politikai pártok hivatásos politikusai és képviselő-jelöltjei a választási kampányban igyekeznek meggyőzni a választópolgárt, vagyis sikeresen eladni pártjuk politikáját. Arra persze nem gondol a választópolgár, hogy a megválasztott képviselő majd választóját képviselve elnyomja őt a parlamentben olyan törvények meghozatala során, amelyek az uralkodó osztály hatalmát biztosítják, érdekeit érvényesítik. A demokrácia tehát valójában a tőke uralmát, vagyis kapitalizmust jelent a mai viszonyok között. A politikai tudományokkal foglalkozó szakemberek, a politológusok a demokrácia mai rendszerét közvetett demokráciának vagy képviseleti, parlamentáris demokráciának nevezik, szemben a közvetlen demokráciával, amelynek egyik ismert formája a népszavazás intézménye. Mai világunk bármely élharcosa, legyen az politikus vagy az utca embere, a demokráciát tűzi zászlajára mint jelszót, vezényszót a politikai viták során. Aki nem az ő álláspontjukat képviseli, az a demokrácia ellensége. Mindenütt a világon a polgári idealizmus e felkent papjai a demokráciáért imádkoznak és küzdenek. Arra persze a választópolgárok nem gondolnak, vagy csak kevesen, hogy aki ma demokráciát mond, kapitalizmust ért alatta. Így lesz a demokráciából a kapitalizmust a proletariátus számára is eladhatóvá tévő politikai árucikk ma mindenütt a világon.

Continue reading →