Bibó szelleme napjainkban

Napjainkban is kísért a múlt századi népi balos gondolkodó szelleme. Annak alapvetően két oka is van, hogy máig időszerű a Nagy Imre-kormányban államminiszteri tisztséget betöltő író szellemisége. Bibó István azon harmincas években jelentkező népi irányzatoknak volt az egyik legjelentősebb képviselője, amelyek más alapokról ugyan, mint a marxista munkásmozgalom, azonban szintén a népi demokráciában látták a megoldást a kátyúban rekedt magyarhon megújulásához. Ők látták azt a hihetetlen nyomort, amely részint a szegény földművelők, részint az agrárproletárok életét döntően meghatározták s ahogy a munkásosztályra építő munkásmozgalmárok, úgy Bibóék is a feudális maradványok túltengését okolták azért, hogy 3 millió koldus országává váltunk.

A népi balosok, akiket ellenfeleik “gatyáskommunistáknak” csúfoltak népi viseletük miatt is, abban alapvetően eltértek a marxista munkásmozgalomtól, hogy ők nem feltétlenül a dolgozókra,illetve a munkásosztályra helyezték a hangsúlyt, hanem a parasztságra, illetve főként a zsellérek, szegényparasztok életének feltárására, ábrázolására. Másfelől abban is, hogy a későbbiekben ők sem sztálinista pártdiktatúrát képzeltek el-ezzel is magyarázható például Lukács György vagy Bibó István 1956-os szerepvállalása-hanem tulajdonképpen egy földműves alapokra épülő népi demokráciát. Itt engedtessék meg egy kisebb kitérő. Tautológiának,azaz szóismétlésnek tartják szakmai körökben a népi demokrácia kifejezést, amely jogos, minthogy népi népuralom mint kifejezés kevésbé értelmes, ettől függetlenül azonban azt a rendszert, amelynek másik neve szocializmus, a csak a burzsoáziát népnek tekintő polgári demokráciával szemben népi demokrácia megnevezéssel illetik máig is. Mindenesetre ahogy Bibó és a népi balosok, úgy a munkásmozgalom döntő része is a népuralom híve volt, akár paraszti bázisra épÍtsen az, akár dolgozóira, akár mindkettőre. A paraszti bázis azonban Bibónál azt jelentette, hogy Dózsa népe végre hatalomhoz jusson, övé legyen a jövő, legyen földosztás és végre azé lehessen a föld, aki megműveli. Nem tévesztendő össze azokkal a népi gondolkodókkal, akik 1985-től kezdve inkább azt a jobboldali népi írós változatot követték,amely a parasztságban inkább nemzetfenntartó erőt meg a konzervatív értékek, a hagyományok megtestesítőjeként szerepelt a modernitással szemben. Ez inkább a keresztény-nemzeti kurzus újjáéledését és nem a földműves vagy a népi kultúra képviseletét szolgálta.

Napjainkban Bibó István mondanivalóját egyfelől úgy értelmezhetjük, hogy ma is égetően szükséges lenne a népi szociográfia, a szegények életkörülményeit ábrázoló és őket felvállaló mozgalomra. Nemcsak azért, mert a pártállamivá merevedett szocializmusban gondolkodók egyrésze nem igazán érti meg, milyen a mai csórók, urambocsá fedél nélküliek élete, hanem magáért a tényért is. Nem kellene, hogy a fáma arról szóljon,hogy ez vagy az a szervezet, hivatalos intézmény iparkodik segíteni a rászorulókon meg hogy megnyitják a melegedőket. Egyáltalán nem lett volna szabad, hogy odáig eljussunk, hogy ilyenről legyünk kénytelenek beszélni. Meg arról se kellene beszélnünk, mekkora hatalmas lett mára a mélyszegénység mint olyan. És végezetül, ahogy a harmincas évek nyomortelepein élő zsellérek vagy szegényparasztok, úgy a mai szegények se tudnak igazán kihez fordulni vagy kiutat találni.

Másfelől az államminiszter nemcsak azért támadta a történelmi uralkodó osztályok meg az úri középosztály úrhatnámságát, mert nagy jó uraink megvetették a nyomorban élőket és se napjainkban, se 80 esztendővel ezelőtt semmilyen megoldást nem voltak hajlandók erre keresni, hanem azért is,mert a mindenkori erősebb nagyhatalmak iránti szolgalelkűség máig sem veszett ki a honi uralkodó osztályokból,sőt az még erősödött is, lévén, hogy az ellenforradalmi korszak meg a dualizmus a példaképük. Olyanok számítanak mintának, akik inkább a végsőkig a nácik mellett tartottak ki, csakhogy a lenézett nem nemesekkel és pórnépekkel egy asztalhoz ne kelljen ülniük. / Arra is szoktak hivatkozni, hogy bezzeg mi végig Hitler hű szövetségesei voltunk, nem úgy, mint a románok, akik gondoltak egyet és átálltak a szövetségesekhez. Az persze mellékes, hogy ez nem hűség, hanem inkább antikommunista fanatizmus volt realitások meglátása nélkül./ De más párhuzamokat is felfedezhetünk ma és tegnap között. Mai nagy jó uraink azt a rendszert,azaz az úrhatnámság korszakát dicsőítik, ahol a vármegyei kiskirályok, hadd lássa mindenki, minő jó és igaz magyarok, gyakran járták el a hejrerutyutyút díszes magyar mentében, ugyanakkor azonban,ha kellett, a bécsi udvarban padlóig hajlongtak a felséges császár hű alattvalói szerepében tetszelegve. S minő érdekes, ma számtalanszor fenekednek dicső honatyáink a fránya nyugati világ meg az uniós szervezetek ellen és bezzeg ők kiállnak a magyar nép mellett a gonosz integrációs szervezetek ellenében is-azonban ha úgy adódik, minden eszközzel kinyilvánítják, mennyire elkötelezettek is az egységes és demokratikus Európa mellett, vagy minő hű szövetségeseik a jenkiknek.

Bizony, forognak is a népi írók a sírjukban. Szellemiségük és értékrendszerük azonban aktualitásából máig egy jottányit sem veszített és irányt mutathat a mai munkásmozgalom számára is.

B. Deák András