A bevándorló kérdés más szemszögből

Migránskérdés mint olyan, létezik már legalább három esztendeje. Létezik,mint úgymond újabb veszélyforrás, amely kontinensünket és hazánkat is igen érzékenyen érinti és amely mentén a kormánypártok és a makettellenzék ismét egymásnak tud esni. Az egyik oldalon a kormánypártok az Afrikából, illetve Szíriából, Afganisztánból és más közel-keleti országból érkező illegális bevándorlókkal szemben falat emelnének és tiltakoznak az ellen, hogy uniós államként eleget tegyen Magyarország a kötelező betelepítést célzó előírásoknak, Hivatkozva a nyugati államokból érkező aggasztó eseményekre, illetve a közelmúltbeli öngyilkos merényletekre, valamint arra, hogy akik érkeznek, más kultúrát képviselnek. A másik oldalon pedig ellenkezőleg: minthogy a kontinens meg a jogállamiságra épülő Európa része vagyunk, miért is ne telepítsünk be migránsokat, érvelnek ellenzéki oldalon. Itt azonban nagyon is nem arról van szó, mint amilyen hírekkel a tömegtájékoztatási eszközök tele vannak.

Nagyjából az egyszerű emberek számára az jön le,valamint úgy van adagolva, hogy mi,akiknek mindig valamilyen erősebb nagyhatalom irányába orientálódnunk kell, mindig is demonstráljuk, mennyire hűséges szövetségesei vagyunk úgy az uniós államoknak-a mindenféle tiltakozás ellenére is-,mint a jenkiknek. S márpedig mindez, ami a világban lezajlik, csakis azt erősíti, hogy ezek után csak azért is talán még hűségesebb szövetségesei kell, hogy maradjunk. Merthogy egyre gyakoribbak az elkövetett és sokak halálát okozó öngyilkos merényletek, terrortámadások, ezzel együtt pedig hatványozott erővel kell az iszlám fanatizmus ellen küzdenünk főleg nemzetközi téren. Plusz ehhez hozzájön, hogy bár időnként kijelentik: nem a vallással, hanem annak fanatizmusával van a gond, azonban a gyakorlatban már ott kötöttünk ki, hogy ma már sokaknak Mohamed hitéről ezen véres fejlemények jutnak az emberek jórészének eszébe, magyarán kezdenek a dolgok az általánosítás irányába elmozdulni. Amely már amiatt is sántít, merthogy az elkövetők között egyaránt van, akinek a nagyszülei is például némethonban éltek, valamint olyan is, aki nemrég kért menekült státuszt. Emellett valahogy az is sántít, hogy hiába indít a NATO is iszlám szélsőségesek elleni akciót akárhol a világban, mindig jön létre újabb sejt és továbbra sem csökken a kontinenst sújtó öngyilkos merényletek száma.

Itt arról van szó, hogy ez egy olyan helyzet, amelyben egyik fél sem az igazság bajnoka. Hiába is iparkodnak a jenkiket meg a nyugatot istenítő prófétáink azt bizonyítani, hogy ők csak az igazság bajnoka szerepében tetszelgő Amerika meg a szabad világ mellett állnak. Egyrészt feltűnt, hogy ilyen terrorista fejlemények jobbára az ezredforduló óta szaporodnak gombamód, azt követően ráadásul, hogy a nyugati államok például avval érvelve, hogy az iraki diktátor Kuvaitot lerohanta, megrendszabályozza a gonoszt. Ez jön le legalábbis. Aztán magát Irakot is megtámadták, tömegpusztító fegyverek gyártására hivatkozva. Később Szíria és Líbia belügyeibe is beavatkoztak. Persze Husszein nem volt összehasonlítható mondjuk a pápával vagy a dalai lámával, azonban hogy ők milyenek voltak, az nem menti fel az agresszorokat. De ugyanakkor az öngyilkos merénylőket sem. Igaz ugyan, hogy ezek után nem csoda, ha termékeny talajra hullott az iszlám világban a vallási fanatizmus, azonban ezt figyelembe véve is, az iszlámnak ezen irányzata egy szélsőséges és erősen torz válasz az amerikai neoimperializmus megnyilvánulására. Illetve akármely imperialista világhatalom-így az orosz is-előretörésére.

Namármost ebből több dolog is következik. Például az, hogy az imperialista világhatalmak által is markukban tartott médiából az jön le, hogy ez vagy az az adott ország fenyegeti a világbékét és nem tartja tiszteletben az emberi jogokat-ettől rengetegen be tudnak dőlni és első hallásra persze, hogy sokan a jenkiknek meg a nyugat-európai államoknak adnának igazat. Csakhogy szó nem erről van. Azt nyilván nem fogja az amerikai vagy jenkibarát honi sajtó állítani, hogy kérem szépen, a nyugati szövetségeseknek kell az olaj meg egyéb természeti kincsek. És azt se, hogy aki a jenkiknek nem tetszik, azt meg fogják támadni. Azon a hazai rendszerváltó honatyák se gondolkodnak el, hogy a bálványozott szövetségesek-akár Putyin cimborái, akár az uniós vagy amerikai politikusoké-valamit nem jól csinálnak és talán ezekből ki kellene maradnunk, nemcsak nekünk, de ennek az egész térségnek is. S az se jön le, hogy amióta különböző iszlám országokat támadtak meg a nagy testvérek, azóta van sok terrortámadás. Vannak olyan feltevések is, hogy az ultrakonzervatív iszlám csoportokat is amerikaiak pénzelik, ez azonban egyrészt másabb lapra tartozik, másfelől ha esetleg ez igaz is lenne, csakis azt mutatja: az amerikai és a velük szövetséges uralkodó osztályoka jó kis zsákmányért meg a balhéért akármire képesek, szóval nagyon nem klappolnak itten a dolgok. De már elég belegondolni abba is, hogy az Egyesült Államok vezetőiről rengeteg dolog elmondható, csak éppen az nem,hogy a világbéke mindenároni élharcosai lennének. És valahogy az se jön le, hogy sok bevándorló éppen azon országokból érkezik, ahol szegénység és nyomor van, nem kevésbé az ellenük irányuló háborúknak köszönhetően.

Másodszor pedig arról van szó közelebbről, hogy ha a trónfosztó kormányzóelnök anno 1868-ban előre látta, hogy fél évszázad múlva szétesik hazánk a bécsi udvar elnyomó politikájában való osztozás miatt, akkor ildomos lett volna az integráció bajnokainak és a nyugatot magasztaló prófétáinknak is Kossuthhoz hasonlóan előre látnia, mivel jár együtt hazánk és térségünk csatlakozása. Ugye tudjuk, hogy az EU alapvetésében benne foglaltatik a tőke és a munka szabad áramlása. Meg akkor a multikulti fogalma is, tudniillik lehet,hogy a kontinens egységéről van szó, azonban így is megoldható, hogy az adott országokban élhessenek buddhisták, hinduisták, különböző keresztény felekezetek éppúgy, mint kelet-középeurópaiak vagy ázsiaiak, afrikaiak, közel-vagy távol-keleti emberek. Sajna azonban sokaknak az jöhetett le, hogy bezzeg a magyar meg a térségbeli nyugatimádóknak azoknak csodás a multikulti, azonban ha már nekem nem tetsző nép vagy kultúra képviselője is ott vagyon, akkor már nem olyan szép a helyzet. És ha már ott tartunk, hogy mi tetszik vagy mi nem, tény: az uniós Franciaország gyarmattartó hatalom volt, így az anyaországba is simán, akadály nélkül bevándorolhattak Marokkóból, Egyiptomból vagy Tunéziából.

De az sem teljesen mellékes kérdés, hogy a korábbi évtizedekben a tőkés rendszerek természetéről rengeteget tanítottak, sőt egyetemeken szinte külön tudományág volt a tőkés rendszerek elemzése vagy a marxizmus oktatása. Különös, hogy az unió híveinek nem tűnt fel, hogy mindezek mellett a kilencvenes években is világosan leszögezték: az integráns szervezet mindenhol a tőkés alapokra épülő jogharmonizációt várja el és nem egy szociálisan érzékeny szervezet. Fel lehet tenni azt a kérdést, hogy ha a szervezet a saját országainak szegénységét nem tudja hatékonyan kezelni, akármennyire is tagadja, akkor hogyan kezelné sikeresen a messzi tájakról érkezett bevándorlók szociális nehézségeit? Félő, hogy erre az a válasz, hogy sehogy. Végül bele lehetne gondolni abba, hogy nyugodt szívvel lehet, sőt időnként kell is bírálni azt, amilyen volt a KGST meg a Varsói Szerződés anno, azonban abban az időben, amikor ezen szocialista integráns szervezetek fennálltak, más jellegű problémák voltak ugyan, de ilyen jellegűek nem. Mindez azt erősíti, hogy nem kultúrák kérdése meg vallási kérdés a migránshelyzet, hanem erőteljesen szociális jellegű, amelyért a rendszerváltások, a neoliberális vadkapitalizmus és a nagyhatalmi kalandorpolitika egyaránt felelős.

B.Deák András