Baranyi Ferenc: Üzenet a Golgotáról

Mit szégyelltek, ti szerencsétlenek?
Mannát nem tudtam szórni, mint Atyám,
de jól tartottam hallal és kenyérrel
szegényemberek ezreit, akiknek
a boldogságról szóltam a hegyen.
Feltámasztottam Jairus leányát,
visszarendeltem Lázárt a halálból,
vakok, bénák, leprások, csonkabonkák
áldották mindenütt a nevemet.
És lát ma is, jár-kél, rózsásra tisztult
testét csodálja s épségének örvend
e sok-sok ember.
Ezt szégyellitek?

Igaz, korbáccsal kergettem ki minden
kufárt a templomból, melyet korántsem
nyerészkedő gazok használatára
raktak munkában kérgesült kezek.
És azt se tagadom, hogy gazdagokkal
gyakorta voltam engesztelhetetlen,
tevét és tűfokát idézve nékik –
de talán ezt se kell szégyellnetek.

Most itt feszülök, két lator között,
kikkel nemcsak kínzóim mosnak össze,
de azok is kiket meggyógyítottam
vagy megvendégeltem ama hegyen.
Őket nem átkozom. Mint annyiszor már:
most sem tudják, hogy mit cselekszenek,
de bánt Júdásnak árulása, Péter
elgyávulása és a többi tíznek
szégyenkezése.
Elvégeztetett?