AZ ÚJ SZOCIALIZMUS ALAPJAI

                  Múltbeli médiatörvény a jövőben

A címben foglaltak talán kissé ellentmondásosnak tűnnek annál is inkább, miután jómagam a munkásmozgalom jövőjét többek között a Kádár-rendszer lezárásában, az iránta való nosztalgiázással való szakításban látom. Azonban itt nem arról van szó, hogy milyen volt a hetvenes-nyolcvanas évek arculata, illetve arról se, hogy bezzeg akkoriban milyen jó volt. Jelen esetben azonban két olyan médiatörvény is, pontosabban szabályozás maradt ránk és az utókorra, amely főleg napjaink túltengő fogyasztói világában valamelyest előrevinné magyarhon  gyarmati kátyúban megragadt szekerét. 1957-ben, valamint 1975-ben is szabályozták központilag, mit szabad és mit nem újságban,rádióban és televízióban. Ennek értelmében akármit lehet publikálni vagy az elektronikus csatornákon leadni, ami nem az önzésre, az úgymond kispolgári magatartásra vagy az önfeledt fogyasztásra sarkall.

 A lényeg pontosan ezen szabályozásokban van. Értelmezzük, mit jelent ez magyarán. Például azt, hogy volt sok természetfilm vagy tudományos film legújabb felfedezésekről, kutatásokról, ezen a téren elért eredményekről. Leadtak a televízióban vagy a rádióban sok mesefilmet, rajzfilmet vagy ifjúsági műsort. Ismertek voltak a nyelvészeti és nyelvművelő műsorok is, de emellett vetítettek népművészeti értékeinket bemutató sorozatokat vagy klasszikus írók műveiből készült filmeket is Igaz, a korrektség kedvéért hozzá  kell tennünk, hogy már a hetvenes években is számos amerikai film beszivárgott  hazánkba, mintegy előkészítve a majdani rendszerváltáshoz vezető utat, azonban nem igazán ez a folyamat volt a legjellemzőbb,legalábbis a mai médiabeli állapotokkal összehasonlítva. Természetesen a mai bírálók nyugodt szívvel mondhatják például,hogy hétfőn nem volt adás,illetve két adó sugárzott, rádió világában pedig legfeljebb három. Vádolhatják azzal is az adott időszakot, hogy kereskedelmi tévézés meg rádiózás mint olyan, nem létezett. Olyan álláspont is ismert, amelynek értelmében a klasszikus hetvenes-nyolcvanas évekbeli reklámok nem teljesen férnek bele a reklámkategóriák fogalmába, mert nem volt versenyszellem a térségben a szocializmus miatt. Azonban mindennek másik oldala is van: a retró reklámok egyrészt külön műfajt képviselnek honi viszonyokra méretezett szellemességük és joviális mivoltuk miatt, “mellesleg” világviszonylatban is kiemelkedő díjakat nyertek. Ma megnézel egy reklámot, máris az jut eszedbe mindenekelőtt, hogy a franc, aki megeszi, meg szeretnék valami videót nézni a világhálón, de akár kíváncsi vagyok arra, akár se, rám erőltetik az ostoba reklámjukat, szintén nem mellesleg az erőszakosság mellett gyakran a másik szellemi vezérlését, átverését tűzik ki célul. Persze az illetékeseknek sose az jut eszükbe, hogy ahol valamit mindenáron reklámoznak, ott nagyon nem stimmel valami,  magyarán az a kutyának se kell, azért reklámozzák  ezerrel. Azonban a mai élet pont arról szól, hogy el tudd adni. Mindegy, milyen valami, mire szolgál vagy nem szolgál, de tudj vele kereskedni. A retró reklámokról pedig ízléstől független, mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy agresszívak lettek volna meg hogy arra irányultak volna, hogy mindenáron fogyasszon az ipse.

Aztán: kicsit másabb téma következik. Mint említettem volt, ugye túl sok csatornakínálat  nem volt se a rádióban,se a tévében. Ám ez kissé csalóka, tudniillik ténynek vitathatatlan,hogy nem ezer meg rahedli adó versenyzett a kedves fogyasztók kegyeiért,azonban a kevés adó kínálata meglehetősen széles skálán mozgott, minthogy volt klasszikus film meg történelmi jellegű film, kalandfilm meg ifjúsági sorozat nem is egy, meg ment természetfilm és ismeretterjesztő magazin is. Viszont minthogy a látszat csal, ezért hiába érvelnek sokan amellett, hogy bezzeg ma van több tucat csatorna meg díjcsomag: ma is cenzúrázott bizonyos értelemben a média, minthogy elsősorban olyan témák mennek, amelyeket a nagy testvérék-azaz a jenkik- anyagilag nem kispályás módon támogatnak, meg amit a hazai és a nemzetközi tőke manipulatív céllal támogat vagy előír. Ál-valóságműsorainknak az ég egy adta világon semmi közük  a valósághoz, azonban ezeket vagy az ehhez hasonló dogokat ezerrel adják mindenfele.Hiába les az ember kismillió másik adót, ott is vagy akciófilmek és egyéb erőszakos műsorok mennek, vagy ál-valóságműsorok.

 A különbséget vágni lehet, mint zárt helyiségben a füstöt: a mai média világában is működik cenzúra, csak nem párt által, hanem hazai és nemzetközi tőkés körök érdekeinek megfelelően. A hatvanas-hetvenes évekbeli világban, ahol a vonatkozó párthatározatok születtek, az önimádó-önmutogató divatmajmoló műsorokat leszámítva sokfajta film vagy művészeti alkotás születhetett, például rajzfilm, pedagógiai jellegű oktató műsor, ifjúsági sorozatok, irodalmi klasszikusokból írt filmek, természetfilmek, tudományos műsorok és így tovább. A mai világban azonban az emberek oktatására meg a tudás átadására nem igazán adatik szükség,helyette nyomják ezerrel a pletykás témákat, a bulvárműsorokat meg az ál-valóságműsorokat. A régi idők reklámjai filmtörténeti műfajnak, azaz külön ágazatnak minősülnek ,annyira kidolgozottak, szellemesek és egyediek voltak, ellenben a mai reklámok tolakodók, agresszívek, mások átverésére törekednek, és nem lényegtelenül, azokat is a ma agyonistenített nyugati tőkés világból vették át. Azért a két világ között vannak különbségek.

 A már említett két párthatározat emiatt is időszerű napjainkban. Ezekre építve új alapokra lehet helyezni a tömegtájékoztatást, hogy az ne a néphülyítésről meg a manipulálásról, hanem a népnevelésről s a népművelésről szóljon.  Arról kell szóljon a dolog, hogy ne az esztelen fogyasztásra buzdítás legyen a cél meg a divatmajmolás, a társadalmi egyenlőtlenségekkel való hivalkodás, hanem az emberi értékek, a kultúra ápolása, a világ sokszínűségének a bemutatása-erre azonban csak szocialista színezetű társadalmi rendszer lenne képes.

B.Deák András