Amikor már a hitkérdés se magánügy…

Csaknem 230 esztendeje, 1789.augusztus 26.-án nyilatkoztatták ki az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozatát a forradalmi franciahonban, azonban az akkori pápa, VI. Pius-mondhatni: természetesen- el is ítélt, féltvén a római katolikus papság és a nemesség szinte évezredes kiváltságait.  A korrektség és a realitás kedvéért: az nem mondható el, hogy azóta különösen hazánkban abszolút ne modernizálódott volna a klérus, miután az ő soraikban is vannak korszerűen, a mai korszak kihívásait felismerő módon gondolkodó hívők is, azonban ennek dacára a római katolicizmus ma is a régivágású, szélsőségesen konzervatív értékrendszer jelképének számít.

 

Valahogy úgy tűnik, hogy hiába is zajlott le a kontinensen megannyi forradalom vagy reformtörekvés, illetve hiábavalóan volt hazánkban is egy csomó népi megmozdulás, illetve mondjuk egy reformkor, ugyanaz igaz itt is, mint anno a francia királyi dinasztia tagjaira, hogy magyarán semmit se tanultak, semmit se felejtettek. De miben is nyilvánul meg ez konkrétan?

Alapvetően például abban, hogy különösen a legutóbbi évek óta, enyhén fogalmazva, az úgynevezett keresztény-nemzeti gondolkodásmódra igen nagy súlyt fektetnek hivatalos szinten is-ennek egyik jele, hogy az óvodákban is arra iparkodnak majdan törekedni, hogy ilyetén szellemben neveljék a 3-6 éves lurkókat. A miértjét azt nem érdemes firtatni,  illetve ebből a szempontból az apropók is mellékesek. Azaz teljesen mindegy, hogy az iszlám hit nyugati terjeszkedésére válaszul, avagy pusztán mert nyeregbe került az ultrakonzervatív, szélsőségesen régivágású jobboldaliság.

Másrészt az igaz, hogy pestiesen fogalmazva, a világháló az sokmindent elbír, ám még ennek figyelembevétele mellett is tény, hogy vannak nem is olyan kevesen olyan úriemberek vagy úrihölgyek, akik szerint a magyar  ember az csak római katolikus lehet és punktum van. Vannak érveikre teológiai magyarázatok is, azonban ezt hagyjuk talán szakértőkre. Ám maga a hozzáállás, az valahogy nemigen klappol XXI. századi körülmények között, amikor is itt a világháló, ahonnan tud az ipse üzenetet küldeni ázsiai vagy afrikai országba is egy pillanat alatt, illetve a napelemekkel működő szupermasinák és a zöld gondolatok világában. Az természetes ma, hogy nagyjából az ellenreformáció idején divatos módon ítélkezünk másfajta nézetek felett?

 

Aztán. Az is egy szempont, ami érdekelhet sok embert, hogy egyáltalán ma miért van valláskérdés? Miért nem magánjellegű dolog, hogy ki melyik templomba jár? Miért ez a legfontosabb probléma, amikor számos ember élete a szegénység miatt van veszélyben-gondoljunk a télen fűtetlen lakásokban élőkre-, illetőleg amikor a megélhetés és a munka világa,  ami a legmeghatározóbb az ember életében? Ha pedig egy kicsit cinikus humorral közelítjük a dolgokat: miért háborúzik ma is egymással a római katolikus meg a protestáns, amikor a haladó eszmék képviselői /többek között/ az egyik legnagyobb közös ellenségük? Még emellett is hitbéli kérdések miatt egymással marakodni-na ez külön misét érne meg.

De az sem utolsó szempont, hogy sajnos ma egymás lenézése ugyancsak divat. Hogy a kép teljes legyen: nemcsak az elutasítandó, ha a klérus ítélkezik megvetően Luther vagy Kálvin követőiről, hanem az is, amikor akárhol is a világban mondjuk protestáns többség nyom el római katolikus kisebbségeket, függetlenül attól, hogy azok esetleg békében élnének és nem mindegyük bigott. De hát kellenek szempontok, ami alapján a másikat ki lehet rekeszteni vagy el lehet ítélni.

A nagy nyugatimádat kialakulása, divatba jövetele és a fehér bástya célirányos építése óta pedig szintén átvesznek olyan szokásokat Nyugatról, amelyekre annyira nem lehetne az adott ország se lehet büszke, azaz miért ne lehetne megvetni amannak a vallásnak a híveit idehaza, amikor az írek fanatikus csoportjai csépelik egymást, konkrétan a protestánsok a helyi katolikusokat? Illetve miért is ne lehetne nálunk is divat az ilyesmi, amikor is a szegényebb vagy elnyomott, kiszolgáltatott emberek már nem is állampolgárok vagy melósok, hanem hív jobbágyok lesznek?

Azonban, ami sokak figyelmét elkerüli, hogy a nagy forradalom hazájában iparkodnak kínosan arra is ügyelni, hogy szétválasztassék az egyházi meg az állami oktatás. Akinek az élete a hit körül forog, az járathatja gyermekét egyházi oktatási intézménybe, aki laikus, az  állami iskolába, azonban ezutóbbiban szigorúan tilos vallási jelképek kitétele- a korrektség alapján. Mert ami világnézetileg semleges, ott nincs helye egyik vagy másik érték központba helyezésének.  Azonban ne feledjük: hazánk nem franciahon vagy angolhon, nem is Ausztria vagy némethon. Sajnos hazánk uralkodói osztályai még mindig ott tartanak, hogy aki nem tartozik közéjük, azt el kell utasítani. Az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata máig sem vesztett időszerűségéből, épp ellenkezőleg.

 

B. Deák András