Amikor az igazság a harmadik oldalon van

Sok helyen, többek között az egyik legnagyobb világhálós közösségi oldalon is nagy port kavart az a kép, amely rengeteg, konténerből kiszórt almát ábrázolt. Persze a fotó, illetve ami mögötte van, az sokmindent elárul arról, milyen lábakon áll a hazai érdekvédelem, illetve arról is, hogy a felmerülő problémákat minő módon szokás magyarhonban kezelni.

 

Jelesül arról van szó, hogy a szóbanforgó hazai termelők jórésze amiatt tiltakozik ilyen módon, hogy a felvásárlók nevetségesnek tűnő felvásárlási árat ajánlottak a megtermelt gyümölcsökért. Az ebbéli felháborodásukat talán az emberfia még megértené, mert jogosan hivatkozhatnak az időjárási viszontagságokra vagy az ilyen-olyan előállítási költségekre, magyarán ha valaki x forint kiadásért csak x bevételt kap x+n helyett, azaz nincs nyeresége, a dolgoknak semmi értelme. Nekik is meg kell élni valamiből.

A másik oldalon szintén fennáll az a helyzet, hogy ha valaki a felvásárlók helyében lenne, szintén nem biztos, hogy belemenne a minél nagyobb kiadásba, ebben az az oldal ellenérdekelt. Ha pedig egy icipicit nagyobb összefüggésekben nézzük a dolgokat,azt látjuk, hogy a multik uralta kőnél is keményebb életben nem lehetnek sajnálatos módon a piaci szereplők abban érdekeltek, hogy túlzottan megerősödjenek a magyar földművelők-főleg a multicégekkel szemben. Ez van, a gép ezt dobta. Lehetne azon is filozofálni, hogy hát tetszettek volna nem váltani rendszert/ az ismert miniszterelnök után szabadon/, azonban ebben a témában egy kissé másabb kérdés lenne ez.

 

Jelen helyzetben inkább ami mellett nem lehet szó nélkül elhaladni, az az, hogy ugyan miért kellett pocsékba vágni egy ilyen rahedli mennyiségű gyümölcsöt? Ugyan miért minden jó legkiválóbbika az olyan tiltakozási forma, amiért az ellenoldal kikacagja az embereket. A felvásárló fogja magát, elmegy máshova más terméket felvásárolni és kész. Ez így volt a középkori vásárok világában is: ha valaki alkudni vagy megegyezni valakivel nem tudott, keresett más eladót és ennyi. Ugyan érthető az is, hogy embereket elkeserít az egykori húzóágazat válsága, az meg főleg, hogy nincs megélhessen miből az illető, azonban a szolidaritás nélküliség itt bizony megmutatkozik nem gyengén. Mindenféle karitatív ételosztó vagy más módon segíteni akaró, de a rendszert alapjaiban megváltoztatni nem kívánó szervezetek dacára is.

 

Kérem alásan, ennyire ciki lenne segíteni rászoruló embertársainkon? Amikor számos példa van arra, hogy számtalan család rászoruló honfitársaknak odaadja gyermeke kinőtt ruháját vagy a segítő család akármely tulajdonát. Esetleg szégyelljük ezen embereket? Nos, ha erről van szó, inkább a mentalitást lehet restellni meg a jelenlegi társadalmi állapotokat, nem az embereket. Harmadrészt, de nem is utolsósorban: esetleg ez divat lenne? Divat gőgösnek lenni és lekezelően, fitymálóan gondolni arra, hogy másmódon is lehetne?

Viszont a frappáns válaszok máris itt vannak. A fogyasztói társadalom az olyan,amilyen, ismerjük-legfőbb jellemzője az önközpontúság és a szolidaritás nélküliség. Meg az emberség mellőzése mint olyan. Illetve az a tudat, hogy engem nem érdekel, hogy sokan mennyire örülnének ennek a csekélységnek is-nem, köpnek erre magasról nagy ívben. Ugye ismert az is, hogy lassan az a szemléletmód is meghonosodik, hogy az elesetteket-urambocsá például a fedél nélkülieket -segíteni kifejezetten büntetendő. Végül nem elhanyagolható tényező a világ egyik legerősebb fehér bástyájában, hogy aki már bír némi szociális érzékenységgel, emberséggel vagy jóindulattal, azt nemes egyszerűséggel lebolsizzák-esetleg Soros-bérencnek titulálják. Egyre jobb. Lehet-e vajon még  ennél is lejjebb?

 

B.Deák András