Ami az álmodernség mögött van

Felgyorsult és túlmodernizált világban élünk. Nem feltétlenül arról van szó,hogy már 1999 táján vagy 2.5 millió autó közlekedett az országutakon, míg a hetvenes-nyolcvanas esztendőkben csak alig néhány százezer s nem is arról, hogy ezek már hiper-szuper csodajárgányoknak számítottak. Elég csak abba belegondolnunk, hogy a kilencvenes években megjelent korunk egyik legjelentősebb találmánya, a mobiltelefon, amely kb. két évtized leforgása alatt is óriási fejlődésen ment keresztül-azonban mindez korántsem jelenti azt, hogy itt az élet is legalább ilyen klassz lenne, sőt.

Lássuk a mai csodálatosnak és hihetetlenül modernnek tartott  társadalmunk két, már említett tömegfogyasztási cikkét, az autót és a mobilt. Anno a rádiótelefonok téglaalakúak és -méretűek voltak, ajánlatosabb volt inkább otthon tartani, mintsem nadrágzsebben. Hívhattak rajta, az ember is kezdeményezhetett hívást és lehetett szöveges üzenetet küldeni rajta és fogadni. Ennyi. Itt ki is merült a dolog. Ma pedig már olyan kütyük vannak piacra dobva, amelyek akár tenyérben is elférnek-ezt persze csak a tehetősebbek engedhetik meg maguknak, lévén, hogy tömegcikk mivolta ellenére is méregdrága, azonban ma már majdnem minden “magára valamit is adó” mobil rendelkezik kamerával, hangfelvevő és videó funkciókkal, csodálatos képeket lehet csinálni és mellesleg tévézni, világhálón mászkálni is lehet segítségükkel, a legtöbbjük pedig nyilvánvalóan érintő képernyős. A “bluetooth” magyarán kék fogat jelentene, de  hogy miért ezt a kifejezést használják az információt átvivő rendszerre, az már  más kérdés, annyi azonban biztos, hogy menő ilyen kifejezéseket használni napjainkban.

 

A gépjárművek világában pedig a szivatós, illetve a kétütemű autóktól eljutottunk a szervokormányos, légzsákos, automata funkciókkal bíró csodajárgányokig, amelyeken látszólag mindenféle műszaki és elektronikai megoldások   tökéletesen meg vannak oldva, sőt sokszor önerőből lophatatlanok. És bár  szintén nem az egyszerű emberek pénztárcájához méretezettek ezek ellenértékei, mindenféle kölcsönnel ezek vásárlása is megoldható- csak az ipse nehogy a végén az utcán kössön ki, merthogy a kölcsön kamatainak nem fizetése  miatt kilakoltathatják.

 

De akkor is: márpedig az élet azt diktálja a fogyasztóknak, hogy ezekre márpedig szükség van. A legmodernebb mobilokra meg a kocsikra is. Persze nemcsak mert szuperjárgánnyal tudnak udvarolni, illetve tudnak a világhálón fél napokat lógni információkat kutatván, hanem mert a neoliberális és más rendszerváltó főpapok ezt írják elő. Meg azt, hogy ha valaki nem tud lépést tartani a rohanó élettel, az kegyetlenmód lemarad. De sebaj. Igaz, hogy stresszelünk, igaz, hogy mindenki lohol a  semmiért, de akkor is ez a jó, ez itt a legklasszabb világ, amit az emberiség valaha  is látott.

 

Azonban többször említettem volt, hogy ugyan anno egy szocreál retró jármű-amelyet “jobb helyeken ” sznobéknál egyszerűen csak tragacsnak neveznek -nem bírt légzsákkal meg olyan szerkezettel, amely jelezte, hogy merre fele jár az emberfia /ezt szép magyarosan, de  divatosan GPS-nek szokás nevezni/, azonban ha az égője kialudt, vagy kicseréltük, vagy ravasz módon hazasomfordáltunk vele a kertek alatt és kész. Nem fordult elő vele az, hogy kialszik az égője és leblokkol  a forgalom kellős közepén-merthogy sajna hiper-szuper járműveink közt ilyenek is akadnak szép számmal.

 

A mobilokról pedig csupán annyit,  hogy semmit se ér az, hogy az is ezer dolgot tud. Hiába mindez, ha rövid idő múltán kipurcan a szerkentyű és lehet másikat venni helyette. Mert van ugyan rajtuk érintős módszerrel  működő kamera, de  esélyes, hogy egyszer csak el talál romolni-nem hosszú idő múlva és nem napi rendszerességű használatot követően. És az ember sokszor már annyira el van merülve az ezer meg egyszáz vagy bárhány lehetőségek dzsungelében, hogy el találja feledni, hogy a mobil alapvető szerepe üzenet-és hívásfogadás, azok küldése vagy kezdeményezése, nem az idióta játékok vagy teljesen másfajta dolgok használata. Az autó pedig arra való, hogy egy adott pontból az ipse a másikba eljusson-ehelyett ma a rongyrázás egyik eszköze.

 

Hogy ki miről tehet, miben hibás vagy se, arról lehetne vitatkozni. Az viszont vitán felüli, hogy ez fogyasztói társadalom és ennek ilyen íratlan normái vannak. Ezek közé az is tartozik, hogy vásárolj folyton. Igen, minél hamarabb avul el vagy amortizálódik egy kütyü, annál korábban vesz az illető  másikat és annál sűrűbben. De ugyanez igaz a cipőkre vagy az elektronikai cikkekre is.  S mielőtt a tömegeket elítélnénk, gondoljunk arra, hogy ők csak a mai korral szeretnének lépést tartani, azok áldozatai. Annál súlyosabb felelősség terheli azokat, akik a luxuscikkekkeli rongyrázást és nagyzolást tartják az élet értelmének és céljának s ezen állapot-neoliberális vadkapitalizmus-fenntartásáért minden követ megmozgatnak.

 

B. Deák András