A Népi Front lapja

Amerika retteg a menekültektől, de másokat kioktat

Az amerikai képviselőház megszavazta a törvényt, amely korlátozza a szíriai és iraki menekültek letelepítését. Obama elnök azt mondta, hogy meg fogja vétózni a törvényt – írja a BBC. Tizenkét demokrata párti képviselő támogatta a republikánusokat, így a törvény 289 mellette és 137 ellene való szavazattal ment át. A törvény a múlt pénteki párizsi terrortámadásokra adott válaszként született. Az új jogszabály szerint az FBI, a Nemzetbiztonsági Szolgálat és a hírszerzés vezetőjének személyes felelősségévé teszi, hogy a beengedett menekültek egyike sem veszélyezteti az Egyesült Államokat. A mostani vizsgálati rendszer rendkívül komolyan veszi a menekültek vagy bevándorlók átvilágítását. A folyamat két évig tart, személyes interjúkból és dokumentumok vizsgálatából áll, a vallomásokat pedig hírszerzési forrásokkal vetik össze. Az menedékjogot kérők mintegy fele telepedhet le a folyamat végén az Egyesült Államokban. Amerika eközben felháborító módon oktat ki más országokat, például Magyarország kormányát. Ha nekünk bajunk van a kormánnyal, a politikusainkkal, mi azt elintézzük magunk. Ne dumáljon bele a jenki helytartó!

A 2001-es terrortámadás óta 2174 szíriait engedtek be az USA-ba, és egyikük sem bizonyult terroristának.

Az USA ne adjon tanácsokat és ne okozzon feszültséget Európában!  Seperjen a maga portája előtt! Ezt jól jegyezze meg minden háborús uszító jenki! Otthon tartsák be az emberi jogokat. Ne papoljon itt nekünk egyik helytartó se!  Nem leszünk Szíria!

 

Reagált: Fogarasi Zsuzsanna

 

TI ÍRTÁTOK

Megint szobrot döntöttek a primitív fasiszták

Kedd reggel elhurcolták Lukács György szobrát a XIII. kerületi Szent István parkból. A szobor helyszínét megnéztem. Nincs ott Lukács György szobra, csak a szelleme lebeg vörös lángoszlopként, hogy uta

ADY ENDRE: A TŰZ MÁRCIUSA

Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. Hadd halljék végre

Háború a vörös csillag ellen

Megjelent "az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról" szóló törvényjavaslat, amelyet Lázár János és Semjén Zsolt
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

Kommunizmus

  A kommunizmus az emberi társadalom legősibb és legtermészetesebb szervezeti formája, a történelmi
No thumbnail available

Petőfi Sándor: RESPUBLIKA

Respublika, szabadság gyermeke S szabadság anyja, világ jótevője, Ki bujdosol, mint a Rákócziak, Köszöntelek a
No thumbnail available

Tőkés rendszerváltás a kelet-közép-európai szocialista országokban

A kelet-közép-európai országokban végbement tőkés rendszerváltásról eddig sokan és sokat írtak, marxista
Légy szerző!
Légy szerző!