Álszocializmusok

Sokszor fordul elő, hogy a hatalmukat bebetonozó uralkodó osztályok valaminő módon iparkodnak megelőzni a forradalmakat ilyen-olyan irányított forradalmakkal vagy éppenséggel álszocialista megoldások bevetésével. Ezen törekvések természetesen semmilyen módon nem oldották meg a társadalomban felgyülemlett feszültségeket, azonban arra kiválóan alkalmasak voltak mindig is, hogy kifogják a szelet a munkásmozgalom vitorlájából. Voltak közöttük nagyon elvétve olyan személyiségek-ilyen például Gieswein Sándor római katolikus pap, aki a köztársasági államforma híve volt és a fehérterror ellen is felemelte a szavát, azonban a másfajta logika alapján felépülő álszocializmusokra egyáltalán nem volt jellemző a dolgozók valós társadalmi problémáinak megértése.

A régi idők folyamán nemcsak a különböző fasizmusokra, nemzeti szólamokat hangoztató korporatív megoldásokra volt jellemző, hogy az emberek egyéni és kollektív osztályöntudatát másminő eszmerendszerekkel iparkodtak helyettesíteni. Az igaz, hogy a bűnbakképzést és a nemzeti sérelmeket előtérbe helyező, a dolgozókat ilyetén egység mentén is a munkáltatókkal egy kalap alá rendező szélsőjobboldali irányzatok a legjelentősebbek ezen megoldások közül, azonban akadtak szép számmal más ideológiai áramlatok is, amelyek nem is jelentéktelen kárt okoztak a munkásmozgalmaknak és más haladó gondolatoknak egyaránt. Magyarhonban elsősorban 1919-20 folyamán, majd az ellenforradalmi rendszerben számos keresztényszociális jellegű jobboldali irányzat működött-többségükben a kormányzó Egységes Párt táborát duzzasztotta fel-, amely ugyan élesen elítélte a gátlástalan munkásnyomorító-népnyúzó kapitalizmusokat, részben a gyerekmunkára meg a tizenórás foglalkoztatottságra, a rossz munkahelyi körülményekre is hivatkozva, azonban a proletárdiktatúrát is vörös imperializmusnak titulálták, akkoriban főleg Szovjet-Oroszországra is mint imperialista hatalomra hivatkozván. Ők az istenadta népen elsősorban a keresztény-nemzeti középosztályt értették, annak erősítésében látták a hazai társadalmi válság megoldását. Persze gyakran a zselléreket meg a dolgozókat is lebolsizták, azaz a proletárdiktatúrával azonosították, illetve úri neveltetésükből adódóan mint alsó népréteget lenézték-magyarán tettek nagy ívben magasról a nyomorra mint olyanra. Voltak olyanok is, akik sárga szakszervezetek megszervezésével iparkodtak a szakszervezeti mozgalmat is megosztani-ezt kevesebb sikerrel. Természetesen ez se a dolgozói öntudat erősítéséről, hanem sokkal inkább a keresztény-nemzeti kurzus propagálásáról szólt.

Ezt követően az álszocialista vonulatok elsősorban a rendszerváltozást követően,különösen az ezredforduló után szökkentek szárba. Nem is véletlen, tudniillik a társadalmi szakadékok napjainkban csúcsosodtak ki olyan mértékben, hogy valamilyen hangzatos, de semmitmondó érvvel a jobboldalnak is muszáj lett avval foglalkozni-anélkül persze, hogy hatalmukat akár a legeslegcsekélyebb mértékben is csorbítsák. És miután uralkodó osztályokról van szó ma is, természetes, hogy mindenféle álnépbarát vagy álmunkásbarát kezdeményezéseik is csupán felülről jövő, hatalmi berkekből értelmezett törekvés lehet. A szocialista párti, illetve más szociális piacgazdaságos kereszteslovagok részéről ugyan látszólag szép törekvés, hogy mindenütt egy rahedli munkahely legyen meg hogy lesz béremelés, szakszervezeteket is bevonó egyeztetés, azonban attól, hogy az ipse egy sor munkahely közül választhat, meg attól, hogy a szakszervezeti vezetők is dönthetnek a nagyságok urak mellett a lenézett pórnépről meg a koszos prolikról, azonban ettől a dolgozónak még akkor is hallgass a neve. Ez mitől szocializmus? A válasz egyértelmű: semmitől se.

De vannak még durvább és cifrább esetek, természetesen az úri világot istenítő jobboldal berkeiben, ahol is a 2002-es választásokat követően olyan polgári körök jöttek létre,amelyeknek mondjuk gazdatagozata meg munkástagozata is lett. Hadd lássa akárki földi halandó: bezzeg ők az EMBEREK mozgalma. Az egyszerű, kiszolgáltatott, ám szorgalmasan dolgozó becsületesen élni akaró lakosságé. És nem párt, hanem a társadalom minden szegletét behálózó mozgalomról van szó. Persze a logikát fel lehet hamar fedezni, mivel egyrészt a fogyasztói társadalom minél szélesebb középosztályát célozzák meg-ebbe dolgozó,alkalmazott,vállalkozó,menedszer,gazda stb. is beletartozik, akiket az egy eszmében való közös hit, az egy és oszthatatlan haza mint olyan tartja össze. De ettől még el lehet hitetni, hogy a jó melós, a jó gazda vagy a rendes alkalmazott az az, aki bennünk és megkérdőjelezhetetlenségünkben hisz. Ez is lehet egy osztályöntudatot pótló gondolatrendszer, ahol ezen körök állnak szembe látszólag a gazdagságukért meg összeköttetéseikért,kapcsolati tőkéjükért irigyelt máshogy gondolkodó elitcsoportokkal. Ma ugyanezen szembenállást kiegészíti, hogy bezzeg mi nem Soros emberei vagyunk meg mi bizony nem engedünk be migránsokat, nem úgy,mint a másik oldal.

Végül van egy olyan szocializmuspótlék, amely félig ugyan az osztályöntudatra, azonban félig a nemzeti frázisokra épül és szintén bír bűnbakképzési mechanizmussal. Ma divat a munkásmozgalom egyrészében is olyan osztályellentéteket gyártani, ahol alul van a kiszolgáltatott, ám mindenképpen magyar /!/ dolgozó,kis-és középvállalkozó, földművelő és helyüket nem találó fiatalok, azonban velük szemben az a csúnya bácsi szerepében tetszelgő nyugati országok állnak, akik szintén a sokat emlegetett magyar származású amerikai milliárdos füttyentése szerint táncolnak. Itt ugyan nem a Mózes hitét követő emberek a hibáztatott felek, azonban az gyakran előfordul, hogy Izrael államot gyakran bírálják és ezt jenkiellenességükkel is összekötik. Meg valahogy igen sokszor hangsúlyt helyeznek a nemzeti mivoltra-az osztályöntudatra kevésbé-és a bevándorlókkal kapcsolatban hasonló nézeteket vallanak, mint a jelenlegi kormánypártok. Egyfelől az kritikát érdemel,miért ilyesmivel kell foglalkozni,másrészt a középvállalkozó, akár magyar, akár se, érdekei alapján mondjuk a helyüket nem találó fiatalokkal vagy a kiszolgáltatott dolgozókkal nehezen értelmezhetően hozható közös nevezőre. De nem utolsósorban: a nemzetieskedés mint a dzsentri világból örökölt szokás ugyan hangzatos és lehet vele tömegeket mozgatni, fanatizálni, azonban a mélyszegénységet ez soha nem fogja megszüntetni.

B.Deák András