A Népi Front lapja

Agyonlőtték a Kurd Munkáspártot védő ügyvédet

Ismeretlen fegyveresek agyonlőttek szombaton egy közismert, a kurdok ügye mellett elkötelezett ügyvédet, aki éppen sajtótájékoztatót tartott a zömében kurdok által lakott délkelet-törökországi Diyarbakirban – írja az MTI.

Tahir Elcit, a helyi ügyvédi kamara elnökét fejbe lőtték, amikor nyilatkozatot olvasott fel a sajtó képviselői előtt. A fegyveresek tüzet nyitottak rá és vele együtt ügyvédek egy csoportjára. A rendfenntartók azonnal beavatkoztak, a lövöldözésben több újságíró és legalább három rendőr megsebesült. A tettesek elmenekültek, kézre kerítésükre rendőrségi hajsza indult.

A helyi Ügyvédi Kamara elnöke ellen októberben eljárás indult, mert azt mondta a betiltott, a kurd autonómiáért fegyveres harcot folytató Kurdisztáni Munkáspártról (PKK) a tévében, hogy “nem terrorista szervezet”.  A  szervezetről köztudott, hogy hatékonyan és hősiesen küzd az ISIS ellen, az emberségért. Október 20-án irodájában őrizetbe vették, majd a “terrorizmus sajtó útján való védelmezése” címén egy isztambuli bíróság vádat emelt ellene, de bírói felügyelet mellett szabadlábon maradt.

Több ezren gyűltek össze vasárnap a törökországi Diyarbakirban, hogy meggyászolják a szombaton egy támadás során agyonlőtt neves kurd ügyvédet, Tahir Elcit. A gyászmenet végighaladt a főleg kurdok lakta délkelet-törökországi város utcáin.

A kurdbarát HDP párt tagjai is részt vettek a megemlékezésen. Elci volt kollégái is megjelentek, akik megfogadták: folytatják az elhunyt munkáját. A kurd ügyvédek vörös csillagos zászlókkal vonultak a temetési menetben.

“Ápolni fogjuk a hagyatékát a törvények terén. Az ő jogi küzdelme és ügye nem szakad meg. Ezt emberi jogvédő ügyvédként mondom, kollégájaként és barátjaként. A nyomdokaiban fogunk járni.” – mondta egy fiatal jogász.

Két rendőr is meghalt a szombati támadásban. A miniszterelnök szerint egyelőre nem világos, hogy Elcit meggyilkolták vagy a biztonságiak és a rájuk támadók tűzpárbajának áldozata lett. Tahir Elci épp sajtótájékoztatót tartott, amikor agyonlőtték.

TI ÍRTÁTOK

Izraeli agresszor támadja Szíriát

A Bassár el-Aszad szíriai elnök oldalán harcoló egyik milícia három tagja életét vesztette, két harcosa pedig megsebesült vasárnap a Golán-fennsík szíriai ellenőrzés alatt álló részén egy izraeli kato

Ezért lesz nagy ellenzéki pofára esés 2018-ban

Az elmúlt hónapok kormányellenes tüntetései új lendületet hoznak az ellenzék számára. Legalábbis ez látszódik azok számára, akiknek leghőbb vágyuk leváltani Orbán Viktort és kormányát. Belépett a poli

Kegyeletsértés a szovjet emlékmű megrongálása

A napokban a hírek között szerepelt, hogy egy Komáromy Gergő nevű zenész és „ligetvédő” társával együtt narancssárga festékkel dobálta meg a budapesti szovjet hősi emlékművet. Az emlékmű gyakran kerü
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

Kémek a sasfészekben...

Kémek a sasfészekben...

 A hidegháború korszakában komoly fordulópontot jelentett, amikor 1949-ben megtört az Egyesült Államok
Piros fejfák

Piros fejfák

Fodor József: Piros fejfák Nyírfa leng sírjuk fölött, Lágy szélütem. Aludjatok Csendesen. Aludjatok - A nagy élet ellobog.   Hol
No thumbnail available

Az "én ötvenhatom"

1956 hatvanadik évfordulója alkalmából sorozat indult a Magyar Rádióban és az M1
Légy szerző!
Légy szerző!