A Népi Front lapja

A világhírű székely festőművész nem kér Bayer társaságából

Azért csak most adja vissza, mert azt hitte, egy évekkel ezelőtti lakástűzben megsemmisült a kitüntetés – nyilatkozta a grafikus- és festőművész a Népszavának. “A tűznek nem kellett, és most már nekem sem” – jelentette ki Macskássy Izolda.Képtalálat a következőre: „macskássy izolda életrajz”

Macskássy ismerten jobboldali elkötelezettségű, de többször felszólalt az Orbán-kormány szegényellenes intézkedései ellen. A Népszava beszámolója szerint két évvel ezelőtt gyújtogatás miatt lobbant lángra Budafoki úti lakása. 50 év munkája lett a lángok martaléka. Nem sokkal előtte a művész közlése szerint egy idegen telefonon megfenyegette, mondván: “nem kéne annyit pofázni”.

A művésznő határozottan kiállt az egyetemes emberi és keresztényi értékek mellett, ezzel a szélsőjobboldali söpredék és a kormány ellenségévé vált.

Hosszú ideje kap fenyegetéseket éjszaka és hajnalban telefonon és kaputelefonon keresztül. Az utóbbi időben mindig van mellette valaki.

Szerinte azért bántják, mert nyilatkozataiban rendszeresen kifejti: nem stadionokat kellene építeni és herdálni az ország vagyonát, hanem például a szociálisan rászorulókat kellene megfelelően segíteni.

1945-ben született híres korondi  fazekas családban. Erdélyben, Bulgáriában és Ausztriában tanult . Képei szerte a világon ismertek.  A legnagyobb művészek között tartják számon . Németországban állandó tárlata van. Két felnőtt gyermek édesanyja.

Macskássy Izolda nem politikus. Ezzel a gesztussal is értésére akarta adni az országnak, hogy nem ért egyet a jelenlegi kormány intézkedéseivel, ami természetesen dühíti népnyúzókat. Kellemetlen, hogy az élő művészek legnagyobbika, ráadásul határontúli, bírálja a kormányt.

A  fotón, a kiváló művész porig égett lakásában.

Képtalálat a következőre: „macskássy izolda életrajz”

TI ÍRTÁTOK

Az orvoshiány miatt kórházi osztályok zárnak be Jászberényben

Az orvoshiány miatt nyáron részlegesen szüneteltetik a jászberényi kórházban a belgyógyászati-, a krónikus-, illetve a rehabilitációs osztály működését – írja a  megyei lap, a szoljon.hu. A nyári szab

In Memoriam Urbán Sándor

„A forradalmak az elnyomottak és kizsákmányoltak ünnepei.” Lenin szavai ezek. A forradalmak megszülik hőseiket. Régóta tudjuk ezt a munkásmozgalom történetéből. De ezen ünnepnapokból oly’ kevés van. H

50 kiló műanyag másodpercenként!

A folyókba dobott műanyag hulladék jelenti az óceánok szennyezésének egyik legfőbb forrását, és a legnagyobb szennyezők az ázsiai folyók – írják  holland kutatók. Számításaik szerint a fo
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

70 éve szabadult fel Budapest - dicsőség a magyar és szovjet hősöknek!

70 éve szabadult fel Budapest - dicsőség a magyar és szovjet hősöknek!

Hazánk Felszabadítása a több mint két évtizedes fasiszta uralom alól 1944 őszén
Engem felszabadítottak

Engem felszabadítottak

Nem éltem még, amikor először felszabadítottak. Hiszen ha nem jöttek volna, akik jöttek,
No thumbnail available

Dózsa Vezér emlékezete

"Rokonai mintha csak szégyellték volna; éltek, virágoztak hazaszerte: de nem emlegették őseik
Légy szerző!
Légy szerző!