A Sargentini-jelentés: vihar egy pohár vízben…

Napjainkban nemzetközi fórumon szavazták meg a kormánypártok által vitatott kétharmados többséggel azt a jelentést, amelyet egy holland zöldpárti képviselőasszony terjesztett be s amely a polgári-kereszténydemokrata konzervatív kabinet negatív megítéléséről szól. A politikus leszögezte: a dokumentum nem a magyar emberek, hanem a kormány ellen irányul, azonban a Fidesz frontemberei ezt ellenkező módon ítélték meg. Azonban van itt egy sor olyan dolog, amit a fősodratú kormánypárti és ellenzéki média valaminő okból kifolyólag elfeled vagy nem lát meg: hogy nekünk, egyszerű embereknek mit jelent ez az egész.

 

Van, aki úgy értelmezi, hogy a migránsellenes, a magyarhoni lakosok véleményét előtérbe helyező politikát támadták meg az uniós fórumon, illetve olyan is, aki szerint a jogállamiságon esett csorba miatt is le kellene a kabinetnek mondania-ez az álellenzék álláspontja.

 

Azonban ismét egy olyan helyzettel van dolgunk, amikor egyik félnek se adhatunk igazat.  A magyar kormánynak azért nem, mert azért ha egy álláspont, egy vélemény nem tetszik, nem az lenne a megoldás, hogy ledorongoljuk a másik oldalt vagy a másfajta álláspont mögött Soros György aknamunkáját látjuk. Az, hogy valaki a hibáját, tévedését stb.nem ismeri be, ennek magyarhonban sok évszázados a hagyománya és ez nem épp népszerű tradíció. Emellett többek között ők is vállalták, hogy a szervezet tagja legyen hazánk s térségünk: akkor vagy nem lépünk be, vagy ha igen, alkalmazkodunk. De olyan nincs, hogy beléptünk, tagok vagyunk, de a kritikát  nem fogadjuk el. Vannak szabályok, törvények, kötelezettségek, ezek akárkire vonatkoznak és nem mi fogjuk átformálni a szervezetet- ezt főleg a francia meg a német uralkodó osztályok mint ősi alapítók kérnék ki maguknak nagy gőggel.

 

Másrészt az is sajnálatos ebből adódóan, hogy mindent Brüsszelből szabnak meg. Tréfásan, de találóan állította volt valaki még a kilencvenes esztendőkben, hogy az integrációs szervezetben még a banán görbületének ívét is megszabják. Kissé bosszantó, hogy sokszor unióellenesség ide vagy oda, még a csapból is az folyik, hogy bezzeg a nyugati vagy az uniós államokban tudom is én sokkal nagyobb a kerékpározók aránya, vagy kisebb a cigizők száma  és még sorolhatnánk.  Végre hagyni kellene ezt az istenadta térséget békében élni egymással jószomszédságban és ne a nyugati /vagy keleti, a lényegen nem változtat/ nagyurak gyarmatává süllyeszteni, nagy harsányan hangoztatva, hogy bezzeg az unió milyen szuper jó és üdvösséges.

Harmadrészt pedig arról van szó, hogy mindkét oldal mindenről tereferél: a nyugati államok s hazai komprádoraik a jogállamiságról, a keresztény meg az európai értékekről, a kormány a migránsokról, a magyar emberekről meg térségünkről meg a hősiességről, azonban akárminő demagóg is a kérdés, fel kell tegyük: a melósokon meg a szegény embereken miért nem segít egyikük se? Miért nem segítenek a dolgozókon az uniós nagyurak, akármely kormányt arra kötelezvén,hogy a dolgozókat vegyék emberszámba akár ők, akár a munkahelyek vezetői? Mikor segítettek akár a hazai kiskirályok, akár az uniós atyaistenek azokon, akik télen fűtetlen lakásban vagy a szabad ég alatt fáztak s nem éltek emberhez méltó módon? Mikor fog akár egy uniós képviselő, akár egy kormánypárti politikus kiszállni a munkahelyekre, az esetleges ottani túlkapásoktól megvédeni a dolgozókat? Mikor fog mindkét oldal lobbizni a dolgozók érdekében akár a béremelésről,akár más, őket érintő kérdésről? Nos, a válasz máris megvan: soha.

Azonban a lényeg akkor is az,  hogy a hazai társadalmi törésvonalak nem annak mentén húzódnak meg, ki a miniszterelnököt, ki Sargentinit és az uniót védi. Ez csak arra jó, hogy legyen mi mentén frontot nyitni vagy tudjunk min rágódni. Az igazi törésvonalak azonban bevallva vagy be nem vallva, ma is az uralkodó osztályok és a nekik kiszolgáltatott szegény emberek, dolgozók, kistermelők, helyüket nem találó fiatalok stb. között tátonganak egyre félelmetesebben.

 

B.Deák András