A sárgamellényesek igaza

A franciaországi eseményekkel kapcsolatos híradások arról számoltak be, hogy Macron államfő elítélte a párizsi zavargásokat, amelyek az miatt törtek ki a közelmúltban,  hogy a nem éppen munkásbarát kabinet az üzemanyag adóját tervezi bevezetni. A francia elnök ugyanakkor kissé képmutató módon olyan kijelentést is tett, hogy lehet tárgyalni és nem tetszést úgymond normális módon kifejezni, azonban az erőszakosság nem megoldás.

E rövid szösszenetnek elsősorban az a célja, hogy a sárgamellényes tüntetőkkel vállaljon szolidaritást némi empátiakészség  mellett. Mindenekelőtt jómagam abban gondolkodom, hogy nem biztos, hogy akiket agresszivitással vádolnak, azok urambocsá vandálok vagy huligánok lennének. Ez persze nem jelenti azt, hogy elismerendő tett lenne törni-zúzni, ilyesmiről szó sincs. Mindössze arról van szó,hogy a miért kérdőszót fel kellene tenni. Azaz: miért fajult el a tüntetés idáig? Miért ilyen agresszívak nem is kevesen? Mert minden miértre vagyon valaminő válasz is, az azonban persze más kérdés, vajon melyik oldalnak tetszenek vagy sem eme válaszok.

El lehetne gondolkodni esetleg az illetékeseknek azon, vajh nem történhet-e olyan, hogy az emberek békés módszerekkel, kulturáltan kértek valamit avagy mondták, hogy már urambocsá, de ezt ne tessenek bevezetni. Ne tessenek ilyen lépéseket tenni. Azonban talán megeshet az is, hogy már sokadszorra a többedik megszorító lépésre mondtak nemet, azonban hiába, tudniillik vagy nem hallgatták meg őket, vagy pedig elutasítóan, flegmán, lekezelően álltak hozzá a tiltakozásokhoz. Ugyanis hogy a feszültség ott is nő a társadalomban a szociális lefaragások miatt, az hétszentség. Talán emiatt /is/ lehetnek elég sokan idegesek és nem éppen finom eszközökkel tiltakozók azok, akiket az államfő elítélt. Mert az embernek egy idő után elfogy a türelme és nem látván más megoldást, kifogyván a békés módokból, ideges talál lenni. Ezt valahol  azért meg lehetne érteni.

Másodszor. Elítélni, negatívan viszonyulni valamihez könnyebb, mint megérteni, elfogadni, pozitívan közelíteni a kérdéses dolgot vagy fejleményt. S ebben az esetben a francia állam első embere úgy döntött, hogy az előbbi megoldást választja, ami egyébként sajnos érthető is, mivel aki szociális kiadásokat lefaragó, megszorító intézkedéseket foganatosít, az nem fogja azok problémáját átérezni, akik ellen az irányul-köznapi szösszenettel kifejezve, éhesnek jóllakott nem lehet a barátja. Ráadásul, mondhatjuk így, a neoliberális vadkapitalista jobboldal és az álszocialista gondolkodók körében kontinens-és világszerte trendi dolog a megszorítósdi.

Hivatkozni lehet erre is meg arra is, azonban elsősorban azok mellé kell állnunk, akik az életszínvonal csökkenése és a megélhetési nehézségek ellen tiltakoznak. A nagy forradalom honjában pedig vannak nemcsak érdekképviseleti szervek, hanem a közvélemény hangadói is annyira karakánok, hogy az emberek igazáért határozottan kiállnak. A lényeg pedig elsősorban ebben van.

 

B.Deák András