A Népi Front lapja

A rendőrség összecsapott a tüntetőkkel Franciaországban

A francia rendőrség könnygázt és vízágyút vetett be a hétvégén a kormány azon lépése ellen tüntetők ellen, hogy megemelnék a heti munkaórák törvényi keretét.

A rendőrök 8 embert tartóztattak le Párizsban, miután megrohamoztak egy rendőrségi épületet, autókat rongáltak meg és bankfiókokat vandalizáltak a fővárosban.

A korai órákban a tüntetők megpróbálták elérni Manuel Valls francia miniszterelnök rezidenciáját, aki épp Algériában van.

Francoise Hollande Szocialista párti kormánya 35-ről 48 órára akarja növelni a maximális munkaórák számát – vagy „különleges körülmények között” akár 60-ra. A kormány azt állítja, hogy a lépés arra bátorítja a cégeket, hogy több munkást alkalmazzanak. A rendőrség később közölte, hogy kb. 300-an randalíroztak, akik a párizsi Köztársaság téri ülősztrájkról érkeztek.  A rendőrség szerint az ülősztrájk nyugodtan zajlott.

Kb. 200 tüntetés volt szerte az országban, többük erős rendőri ellenállásban ütközött.

Demonstrálók tízezrei lepték el csak Párizs utcáit, beleértve a Köztársaság téri ülősztrájkot. A rendőrség azonban könnygázt is bevetett a Nemzet terén.

Nantes nyugati városában a rendőrség vízágyút használt, hogy feloszlassa a tüntetőket, miközben a szintén nyugati Rennes-ben pajzsokkal és gázálarccal felszerelt, fekete ruhás tüntetőkkel néztek szembe.

Forrás: Morning Star/AMI

TI ÍRTÁTOK

Életveszélyes munkahelyek

Megjelent az Eurostat, halálos kimenetelű munkahelyi baleseteket számba vevő statisztikája, az EU 28 tagállamára és a partnerországokra kiterjedően. A legutóbbi, 2014-es alapján Magyarország  a középm

A Győzelem Napja - Moszkvából jelentjük....

Ma május 9-én ismét hálával és köszönettel emlékeztünk. Emlékeztünk  az emberiség történelmének legnagyobb sorsdöntő ütközetére, melyet valaha az egyetemes történelemben kényszerültek vívni a haladó e
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

Piros fejfák

Piros fejfák

Fodor József: Piros fejfák Nyírfa leng sírjuk fölött, Lágy szélütem. Aludjatok Csendesen. Aludjatok - A nagy élet ellobog.   Hol
No thumbnail available

Nemere, a dezinformátor -2. rész (egy antikommunista könyv cáfolata)

Korunk egyik nagy hazugsága: kommunizmus=erőszak, kapitalizmus=demokrácia. „(A kommunizmus) megvalósításába mindig olyan emberek kezdtek
No thumbnail available

Az "én ötvenhatom"

1956 hatvanadik évfordulója alkalmából sorozat indult a Magyar Rádióban és az M1
Légy szerző!
Légy szerző!