A pánikmédia nyomában

Már néhány esztendővel ezelőtt találkozhatott az ember olyan félig-meddig szellemes, ám mindenképp találó szójátékokkal, amelyek rémhírekkel voltak kapcsolatosak. Nemes egyszerűséggel azért. mert az emberek jórésze már akkor megállapította, hogy kész horror, amit a híradásokban hallanak. Nemcsak a kereskedelmi csatornákon, hanem az úgymond magyar királyi médiában is, Ha meg szeretnénk határozni, vajon mit is nevezünk pánikmédiának, talán nagyjából olyan tömegpropagandisztikus fogásoknak vagy megnyilvánulásoknak az együtteséről kell beszélnünk, amelyek elsődlegesen  rossz hírek vagy negatív felhanggal közölt események, információk közlésére törekszenek, többek között sokkot kiváltó hangsúllyal, a fogyasztókban egyfajta félelmet vagy kiszolgáltatottságot, bizonytalansági érzetet kialakítva. Természetesen ennek a műfajnak is vannak fokozatai, módszerei vagy különböző módozatai. Itt csupán arra iparkodunk rávilágítani, melyek a legismertebb negatív hangulatot gerjesztő módszerek , illetve mik ezek legkézenfoghatóbb következményei.

 

Például az, hogy jó ideje már ilyen-olyan összeesküvés-elméletek keringenek a levegőben, ugyan nem újdonság, azonban nagyon is jellemző problémamegoldó módszer, Szorosan a negatív hangulatkeltés pánikos változatához ugyan nem kapcsolódnak, azonban hogy a pórnép ne avval foglalkozzék, hányan fagynak meg telente fedél nélkül avagy a munka világában minő körülmények uralkodnak, arra kiválóan alkalmasak. Hogy mindenről Soros György tehet, az ma már szinte természetes. Anno a nácik meg a nyilasok világában ugyanezt a zsidóságról-is-hangoztatták, azonban ma már az elegancia meg a burkoltság kedvéért úgymond a reakciós köröknek is lapozniuk kell-ha a lemez lejárt, csak meg kell fordítani az oldalát.  Mindenesetre ha van valami probléma, máris elindul a lemez, és ugyanazt szajkózza. Mindenről ő tehet, minden nekünk nem tetsző mozgalom, ember, jelenség stb. az ő kezében van-ám olyan, hogy mi is hibázunk,  sőt igen komoly hibákat követünk el, olyan véletlen sincs. De arra nagyon jó ez a módszer, hogy lehessen kire mutogatni és kire vicsorítani.

Ebben a témában a világhálót is lefagyasztó, szinte korlátlan mértékű sorozatot lehetne írni, itt azonban azért is kell eltekinteni ettől, mivel amely logika mentén a pánikkeltés művészete működik, sokkal komolyabb kérdés, mint az összeesküvéses mentalitás.  Egyfelől az tudvalevő, hogy a hírműsorok tele vannak balesetekkel, bűnügyekkel. Amelyek felett nem is lehet elsiklani, tudniillik, ha valakit tragédia ér, az is hír és olyan hír, amelyet legyintéssel nem lehet elintézni. Azonban. Azért bizonyos határok mindenütt vannak, amelyek akkor is ott állnak virtuálisan, ha le se fütyülik őket. Magyarán és vulgárisan: egy icipicit sok, hogy az embernek van elég ügyesbajos nyűgje-baja, és amellett még a rengeteg negatív hírrel is traktálják őt. Régen szintén volt rengeteg tragédia, mégse az töltötte ki a híradó műsorát. Vagy szenzációt kívánnak hajhászni. vagy a jónépet sokkolni.

De emellett ami a legfontosabb, hogy időről.-időre elindulnak jelentések különféle betegségekről, járványokról. Vannak szakértők, akik szerint a járványokra hivatkozván legalább a lobbiknak van mit gyártani, van mire alapozva esetleg tesztelni gyógykészítményeket, azonban emellett más szempontokat is kiemelnék ebben a kérdésben. Például a múltban történt olyan, valamikor tán a hetvenes években, hogy egy illető hazajött, s mivel ebolában megbetegedett, elhunyt hamarosan-azonban, ha ezt nem említik szűkebb körömben,  talán magáról a betegségről se tudok, mert anno nem gyártottak semmilyen kétségbeesést idéző hírt belőle, holott az ebola kapcsán jogos lett volna a félelem. Nade ami itt lényeges, az az, hogy az utóbbi időkben a következő koreográfiával avagy forgatókönyvvel találkozhattunk. Megjelent a kergemarhakór, aztán a száj-és körömfájás, majd a madárinfluenza, ma pedig a kínai koronavírus. Egy hét leforgása alatt már a kontinensen tartott úgymond valamennyi, illetve kiderült, hogy emberről emberre terjed némelyik, és hamarosan hazánkban is felfedeztek gyanús eseteket járványok kapcsán- erre hivatkozással számos baromfit is le kellett vágni. Lehet, hogy ez brutális módon cinikusnak tűnik, de az időrendiségben és a hírek ütemezésében sok a véletlen. Ami nem véletlen. És az se véletlen, hogy az emberi gyarlóság is határtalan: anno általános iskolákban már voltak játékok, amelyekben azt tesztelték, hogy te hogyan adsz tovább egy kisebb információt-és bizony előfordult, hogy az elsőkézből értesülő már téves adatokat adott tovább, amelynek a végén már egész más történet kerekedett ki, mire az osztály végére ért a kis történet. Ugyanez a pánikkeltő kérdésekben is érvényes. Valaki valahol valamikor valamit látott, de nem X látta, hanem Y, nem A cselekedte, amit cselekedett, hanem B és nem az adott helyen történt, hanem száz kilométerrel arrébb-vagy még ott se biztos. De hír van meg vagyon helyzet is.

Lássuk azt a helyzetet.  Az a helyzet, hogy látván és arról értesülvén, hogy Kínából indult ki a járvány, a jó derék illető agyában az kombinálódik ki-ezt magyarán általánosításnak nevezzük-hogy minden kínai olyan, amilyen és minden kínai terjeszteni fogja a vírust-ahogy anno az indiánokról is olyan képet festettek fel, hogy ők megskalpolják a másikat. Meg hogy akinek sötétebb a bőre, az migráns. A többi agresszív hangulatkeltős akciót már ismerjük, nem kell különösebben ismertetni. Azonban pár dolgot eszembe juttat. Anno koszorús költőnk, Petőfi Sándor Az apostol című munkájában megénekelte, hogy miután a főszereplő hiába kísérelt meg merényletet a zsarnok uralkodó ellen, a nép teli torokból harsogta, hogy “Éljen a király!”. Magyarán már ő is tudta, mi fán terem a manipulálhatóság. De legalább ennyire lényeges, hogy egy fura bajszú figura kb. 85 esztendővel ezelőtt felemelte mutatóujját, és mutatott egy irányba, hogy emberek, ott az ellenség. S miután értett a manipuláláshoz meg a tömegek felé történő hisztériakeltés művészetéhez, rengetegen el is fogadták: igen, ott az ellenség. A történet többi részét tudjuk. És miután idehaza is megvan a fasizált színezetű légkör, tele csúnya bácsikkal, szinte természetes, hogy a kínai üzletek forgalma megcsappant, sőt az is, hogy már nemcsak bevándorlóknak, hanem kínaiaknak is beszól egy-két erősen jobboldali érzületű kereszteslovag. Itt tartunk. A végére pedig egy népi megfigyelés álljon, tartalmilag idézvén: nincs az a szekér, amelyre még egy villával többet nem lehet rárakni.  Azaz nincs az a szint, amelyet ne lehetne alulmúlni.

B. Deák András