A nemlétező munkáspolitika

Olyanról, főleg napjainkban, hogy magyarságpolitika, lehet hallani. Ahogy lehet hallani emberi jogi aktivistákról, civil szervezetekről és egyébként örvendetes módon, állatvédő szervezetekről is. Azonban munkás-illetve szegénységpolitika mint olyan nincs, holott valós problémáról van szó. Sőt, tovább lehet menni: az egyik legégetőbb társadalmi probléma nincs igazán napirenden manapság.

 

Hogy a neoliberális vadkapitalizmus főpapjai ilyesmivel nem foglalkoznak, azt valahol érti az ember-illetőleg nem érti, de tudomásul veszi, hogy a gép azt dobta. Ha a dolgozóról mint emberről van szó, akkor beszélnek munkaerőforrásról, munkavállalóról, urambocsá esetleg szerződő félről. Munkásmozgalmi, illetve szakszervezeti körökben a munkavállaló fogalmát jogosan helytelenítik is, minek utána a dolgozó nem elvállalja a munkát, hanem kénytelen robotolni bárhány forintért is, csakhogy ne a híd alatt kössön ki. A munkaerőforrás fogalma pedig a cikk szerzőjének nem tetszik igazán, mivel a melós ember, nem egy élettelen valami vagy gép. Forráson valaminek az eredetét értik, ahonnan valami-pl.víz-nagy mennyiségben nyerhető, ahogy a tőkések szempontjából például munkaerő, amelyet ki lehet használni minél teljesen mértékben-akarom mondani, ki lehet zsákmányolni.

 

Azonban ennél is lényegesebb az, hogy sem a fogyasztói társadalomban, amely nélkülözi a megértést és a szolidaritást, sem a haladóbb társadalmi mozgalmakban nem igazán találkozik az ember olyannal, hogy segítsünk már valahogy az akár kétszámjegyű óraszámban is robotolókon. Leszámítva például olyan szervezeteket, mint a folyton a szegénység félelmetes méretéről nyilatkozó  Magyar  Szociális Fórum vagy néhány karitatív ételosztó tevékenységet folytató segélyszervezet. A szakszervezetek szerepe és helyzete külön tárgyalandó témakör, mivel egyrészt rengeteg helyen tilos érdekképviseleti tevékenységet folytatni, másfelől ahol ezt lehet, ott is eléggé formális a dolgozókat védő szervezetek szerepe. Emellett a nem túl rózsás érdekegyeztetési gyakorlat mellett magyarán nem nagyon tudnak a közéleti pályán labdába rúgni.

A legnagyobb nehézség azonban még a magyarhoni szélsőséges neoliberalizmus és fogyasztói  társadalom tobzódása mellett is, hogy sajnálatos módon emberi jogi normákat vagy nemzetközi jogi , egyetemes emberi jogi egyezményeket hangoztatni ma igen kevés. Számos melóhelyen a munkáltatók hivatkozhatnak arra, hogy rendben van, a mélyen tisztelt munkavállalóval mi szóba állunk, bizonyos uniós egyezményeket alapvetően iparkodunk betartani és ennyi.

Hogy nem egy helyen a nők bérezése eltér ugyanazon elvégzett munkáért, mint férfi kollégái javadalmazása vagy hogy munkaeszközök, munkavédelmi eszközök hagynak maguk után kívánnivalót, ezek például világosan jelzik, hogy emberi jogi normákat hangoztatni minden esetben nem elegendő.

 

Ahogy kezdeti gesztusnak és kezdeményezésnek örvendetes, de szintén édes kevés, amit munkásmozgalmi körökben is előszeretettel végeznek, az a karták szövegezése, kiadása vagy kinyilatkozása. De ugyanez igaz arra az esetre is, amikor furtonfurt az európai értékeket szajkózza valaki-a dolgozó nincs avval kisegítve, hogy örülhet, hogy ő is európai vagy hogy ahhoz tartozónak deklarálja valaki. Persze nincs szintén kisegítve a nacionalista felhangokkal se, sőt, gyakran az európaiság hangoztatása mellett ez a legnagyobb pótcselekvés, ha a dolgozói nehézségekről lenne szó.

 

Egyetlenegy megoldás lehetne, amelyről írtam volt nem egy alkalommal is: olyan karakán személyiségek felbukkanására vagy érvényesülésére, akikről olyan legendák születhetnének akár, mint az igazságos Mátyás királyról. Kissé komolyabbra lefordítva: kellenek olyan emberek, akiket a dolgozók igenis bálványozhatnának amiatt, mert megvédik őket a munkahelyi túlkapásoktól és segítenek is rajtuk, és akikkel még a legszélsőségesebb neoliberális melósgyűlölő főpapok se mernének ujjat húzni, határt tudnának nekik szabni. Mindez azonban egyelőre várat magára. Mert ilyesmi helyett nemcsak európaiság van vagy nacionalizmus, hanem újabban migránsozás, a társadalomban meg különböző bulvártémák népszerűsítése.

Azonban akiknek nincs állása, azoknak azért meghatározó mindennapi kérdés, akiknek meg van, azoknak meg a dolgozókra ott nehezedő nyomás miatt lenne szükség, hogy a munkahelyi problémákkal végre foglalkozzanak és segítsenek a dolgozókon-sajnálatos módon sokaknak a munkahely az elsőszámú otthon.

 

B. Deák András