A munkavállalás nehézségei

Manapság nyugodtan állíthatjuk,hogy az embernek a munkahelye az elsőszámú otthona. Már csak azért is,mert manapság az ember kénytelen időnként akár 10-12 órákat is robotolni csak azért, hogy máról-holnapra élni tudjon. Magyarán különösen az, aki még beutazni is kénytelen vidékről, alig van otthon és ha haza is ér, gyakran egész napját csak alvással tölti, hogy a meló fáradalmait kipihenje. Aztán napjainkban jellemző az is, hogy az embertől elvárják: éljen-haljon úgymond a cégért. Persze komolyra fordítva a szót, hogy kis hazánk tele van ideges, stresszes emberekkel, abban jelentősen közrejátszik az, hogy ma az úgynevezett bérrabszolgaság korszakát éljük, ahol egyáltalán már az is eredmény, ha valaki tud hol dolgozni.

Kezdjük a legelején. Ha valaki elindul munkát keresni,már a legeslegelején olyan falakba ütközik, hogy az hihetetlen. Például akadnak helyek, ahol ha az ember becsületes módon bevallja, hogy mennyi idős,már szóba se állnak vele. Merthogy túl idősnek titulálják. Nem számít, hogy a Józsi bá jó szakember és hihetetlen a munkabírása: ezt dobta a gép, így járt az illető még akkor is, ha adott szakmában vagy munkahelyen van vagy 30 esztendő tapasztalata meg egy rahedli szakmája. Persze ennek is megvan a maga kegyetlen farkastörvényekre épülő logikája: egyrészt öregekkel nem bajlódnak,majd megy a levesbe és kész. Másrészt aki öreg szaki, az meg találja magának engedni a luxust, hogy gondolkozzon és bírálni, véleményt alkotni merészeljen. De az is baj lehet, ha valakin nincs rajta a sapka, de az is, ha van : aki túl fiatal és pályakezdő, annál arra hivatkoznak, hogy nincs szakmai tapasztalata-de honnan a ménkűből legyen, amikor nem engedik érvényesülni, nincs hol dolgoznia, teszem fel a kérdést ilyenkor. Aztán menjünk tovább. Tegyük fel, hogy valaki önéletrajzot bead vagy száz helyre és mindössze egy számjegyű azon helyek száma, azaz kevesebb, mint tíz, ahol egyáltalán arra méltatják az embert,hogy kegyeskednek válaszolni, gyakran elutasító jelleggel. Ha pedig az álláskereső talál egy olyan helyet, ahol foglalkoznak vele, akkor jön az az esemény,amely anno korábban nem létezett, jelesül az állásinterjú. Ennek megvannak a maga íratlan szabályai,amelyek világhálón szakemberek tollából vagy mások tapasztalatából származóan elérhetők ugyan, de evvel nincs nagyon az illető kisegítve. Az állásinterjún vallatják a jelöltet, ami valahol talán érthető,mert arra is hivatkoznak,hogy szűrni kell, ki lehet alkalmas. De egy dolgozó szemével ez akkor is megalázó. Például, hogy miért választja valaki az adott céget. Vajon miért? Egyértelmű. Urambocsá nem szeretne éhen pusztulni. Se ő, se a lurkói, se a párja. De persze ilyet nem mondhat az ember. Akkor mit mondjon? Mi legyen a frappáns válasz? Egyáltalán ez a tortúra mi a francnak? További kérdések. Talpnyalóskodjon, hogy én azért választom a céget, mert imádom a csapatszellemet, olvastam, hogy milyen friss és fiatalos, energikus csapata van? Erre nem biztos, hogy mindenkinek lenne egyenes jelleme. Ha egyenes valaki, mit mondjon? Szeretnék dolgozni, van családom, kell nekik a kenyér? Akkor, amikor fiatal csajokat csak azzal a feltétellel vesznek fel, hogy családot egyelőre nem tervez,mert első a munka? De itt sincs vége. Az normális dolog, hogy mondjuk állásinterjúról ne késsen el az illető, ez alapvető elvárás meg hogy ne slamposan jelenjen meg, de az már kevésbé, hogy pásztázzák a jelöltet, hogy milyen öltönyben jelenik meg, túlzottan pacsulis-e vagy bagós az illata, illetve hogy a semmi alapján kombinálnak. Alapból egy félórás beszélgetésből még nem lehet megismerni az embert, de ahhoz emberség kell-ma nincs ilyen-,hogy esélyt adjanak. De az se utolsó szempont, hogy okvetetlenkednek, hogy az ember az előző munkahelyét miért hagyta ott. Parlagiasan,mi a franc közük van hozzá? Kekeckednek a leendő dolgozóval, aki mellesleg az ő kenyerüket keresi meg? Rendben, lépjünk tovább.

Történetesen egy adott helyre felveszik a dolgozót. Túl azon, hogy a családot meg a kollégákat nem választhatjuk meg, illetve azon is túl, hogy a cég fejesei felvettek és nem azt mondták diplomatikusan,hogy majd értesítenek, további nehézségek várnak hősünkre. A munkaszerződést aláírja a jelölt, azonban hamar kiderül, hogy az igazságok másik fele az csak eztán jön: többet dolgoztatják,mint amennyi a szerződésben van vagy kevesebb bér dukál neki és így tovább. Van,ahol létezik jelképes érdekvédelem,akad, ahol az se, ám mindenesetre mindent ki tudnak magyarázni. Ha valami probléma adódik, megvan annak a bikkfanyelve, ki hogyan értelmezi azt. A csapatszellem gyakorta inkább birkaszellemet jelent, az,ha valaki nem együttműködő, az pedig azt, hogy saját magáért vagy társaiért kiáll az igazságtalanság ellenében. Az igazságtalanság az ő bikkfanyelvükön azt jelenti, hogy ez a cég érdeke. Pont. Ha valaki fel van háborodva jogosan, akkor vagy lázít vagy nem együttműködő és rombolja a csapatszellemet. Azonban hogy rengeteg a stresszes ember, az a munkahelyi megnemértéssel és a toronymagas elvárásokkal függ össze. Például az nem igazán jellemző, hogy majd szép lassan valaki valamibe beletanulhat, egy frászt. Egyszerre száz dolgot jegyezzen meg. Ha gondja van,jöhet az eltolható biciklis duma. Meg az, hogy halálnál is komolyabban gondolják, hogy az ember egyszerre száz felé szakadhat. Megtehetik, mert diktáló helyzetben vannak. Olyan helyzetben, hogy az ember nekik ki van szolgáltatva- nem véletlen rombolták le a szakmák világát se, mert ott a hozzáértés meg a szakértelem volt a fontos,nem az, hogy akármikor elküldhetik a jóembert.

Azt azonban fontosnak tartom ilyen helyzetben is, hogy ki kell egyrészt termelni a dolgozóbarát jogászok tömkelegét, méghozzá sürgős jelleggel. Persze megerősített érdekvédelemmel, amelynek lenne tartalma és ereje is. Érzékeltetve a nagyhatalmú munkaadókkal, hogy dolgozó nélkül süthetik a rengeteg jövedelmüket és hatalmukat, ha a munkát nincs ki elvégezze. Hiszek abban, hogy minden vasat meg lehet hajlítani, csak keményen ütni kell, tűzben tartani. Addig kell a képzeletbeli asztalt verni és minden fronton határozottan fellépni, amíg végre valahára el nem jutunk arra a szintre, hogy a dolgozókat is vegyék emberszámba és partnernek tekintsék legalább. Nem pedig mindenféle nacionalista vagy egyéb jobboldali pótcselekvéseket erőltetni.

B.Deák András