A marxizmus és a vallás

Napjainkban a vallás és az életünkben betöltött szerepe – a legtöbb társadalmi vitához hasonlóan – normális, kulturált párbeszéd helyett szekértáborok háborújává silányul.
Egyik oldalon áll a (főleg falusi) keresztények dogmatikus, tekintélyelven alapuló valláskövetése. Számukra a “keresztény értékek védelme” (amelynek fogalmával sokszor ők maguk sincsenek tisztában) felülírja a korrupciót, az emberi jogokat és korlátlan hatalommal ruház fel bármilyen államfőt aki legalább szavakban hitet tesz eme elv mellett.
A másik oldalon állnak azok, akik undorodnak a keresztény elvekről prédikáló politikusoktól emiatt aztán természetes védekezőreflexként felveszik az ateizmust és mérhetetlen arroganciával viseltetnek mindenki iránt aki a spiritualitás bármilyen formáját elfogadja – mondván, hogy mindenki aki vallásos puszta bábbá válik a hataloméhes politikusok kezében.

Mivel mindkét tábor a másik iránt érzett megvetésből formálja véleményét képtelenek tiszta fejjel, független diskurzust folytatni a kérdésről. A baloldaliak között ez a probléma ugyanúgy létezik, a marxista írások félreértelmezése és saját ízlésre faragása népszerű szokás minden vallási vita kapcsán.
Annak érdekében, hogy a vitát semlegesebbé tegyük, tekintsük át, hogy mit gondoltak a kérdésről a marxisták előttünk!

Lenin, a “Szocializmus és a vallás” című írásában, egyetért Marx nézetével miszerint:

“A vallás a nép ópiuma. Egyfajta spirituális alkohol amibe a tőke rabszolgái belefojtják emberi mivoltukat és követelésüket az emberhez méltó életre.”

Lenin számára világos volt, hogy az elnyomottak miért fordulnak a valláshoz:

“A kizsákmányolt osztályok tehetetlensége a kizsákmányolóik ellen elkerülhetetlenül teret nyit a halál utáni szebb életben való hitnek.”

Ugyanilyen világos volt számára, hogy a kapitalisták mitől fordulnak a valláshoz:

“A vallás arra tanítja őket, hogy alamizsnát szórjanak amíg a Földön vannak így egyszerre igazolhatják létezésüket elnyomóként és vásárolhatnak belépőket a mennybéli jóléthez.”

Marx, Engels és Lenin abban hittek, hogy a vallás egy történelmi jelenség ami a feudalizmus és a kapitalizmus elnyomó természetéhez kötődik. Miként abban hittek, hogy az állam – ma ismert formájában – többé nem lesz szükséges és eltűnik miután a világ a szocializmus felé fordult ugyanúgy hitték, hogy a vallás is eltűnik amint megszűnik rá a szükség. Lenin szavaival:

“A vallás igája ami az emberiségre nehezedik csak egy tükröződése a gazdasági igának ami a társadalmakon fekszik. […] Nincs tankönyv ami kitörölhetné a vallást a tömegek fejéből akik a kapitalizmus kemény munkája alatt sínylődnek és kiszolgáltatottak annak vak pusztító természetének.”

Lenin számára így egyértelmű volt, hogy az egyháznak külön kell válnia az államtól ugyanakkor az államnak értelmetlen és tilos a vallási hitről törvényeket megfogalmaznia, akár tiltó akár támogató szándékkal. Tiltakozott az elképzelés ellen miszerint a szocializmus alatt büntetni, tiltani kéne a vallást. Engels példáját hozta fel amikor a “Munkások pártjának hozzáállása a valláshoz” művében írta:

“Engels megvetette azokat akik minél balabbra akartak kerülni a munkáspártok programjaitól, akik be akarták vezetni az ateizmus mindenek feletti hirdetését, a vallás elleni háborút. […] Engels szerint a rikácsoló hadüzenetek a vallás ellen ostobaságok voltak és a legbiztosabb módjai annak, hogy a vallásban való érdeklődést fenntartsák.”

Míg néhány szocialista ki akarta zárni a vallásos munkásokat a forradalmi pártból, Lenin előítéletek nélkül üdvözölte őket:

“Azokat a munkásokat, akik istenben való hitüket megtartották, nemcsak mind be kell engednünk, hanem fokozott erővel be kell vonnunk a szociáldemokrata pártba”

Lenin még a papok felvételét is támogatta, például ő védte meg Georgij Apollonovics Gapon ortodox papot amikor a többi szocialista ügynökvádakkal illette őt.

Még ennél is megengedőbb álláspontot vett fel Fidel Castro aki ugyan egyetértett Leninnel az állam és az egyház különválasztásának fontosságában de személyes szimpátiát érzett a vallás iránt. Ahogy 1998-as beszédében mondta:

“Nagy tiszteletet érzek minden vallás iránt. A kereszténységet ismerem a legjobban mivel – ahogy valószínűleg sokan közületek is – tizenkét évet töltöttem el katolikus iskolákban […] azok az iskolák inkább voltak kolostorok amiatt ahogy éltünk ott és ezért hálás vagyok mert ott tanultam meg a fegyelmet, az önfeláldozást és sok pozitív dolgot ami későbbi életemben segített.”

Fidel mindig is hangsúlyozta, hogy a forradalmároknak szükségük van alapvető humanista értékekre és néha ezek az értékek a vallásból jönnek:

“A mi kultúránkban kétségtelenül felbukkannak a keresztény értékek elemei. Úgy gondolom, hogy sok elem ezek közül olyan etikai és emberi elveket tartalmaz amik beleillenek az ideológiánkba. […] Ha Krisztus ma született volna meg biztosak lehettek benne – én legalábbis az vagyok – hogy a prédikációi nem sokban különböznének a mai forradalmárokétól.”

Ezek alapján Fidel egy új öntudat felépítésére hív

“..összeadva a forradalmi gondolatokat az összes vallás legjobb etikai és humánus gondolataival.”

Fidel álláspontja a vallásról a gyakorlati tapasztalat eredménye, hiszen Latin-Amerikában a vallásos mozgalmak egy része kifejezetten támogatja a forradalmi váltást a kapitalizmusról a szocializmusra.

Legyen bármi a személyes meggyőződésünk függetlenül attól, hogy hiszünk-e a spiritualitás bármilyen formájában, a vallásról – ahogy a legtöbb társadalmi kérdésről – nem szabad tőmondatokban és indulattal vitatkoznunk és főleg nem szabad elhinnünk minden propagandát amit kiszórnak elénk, ugyanis némi utána olvasással könnyen belátható:
A marxizmus és a vallás tökéletesen megfér egymás mellett, sőt kiegészíti egymást.


Gál Kristóf írása