A Népi Front lapja

A hidegháborúnak sosem volt vége!

Vjacseszlav Tyetyokin, az Állami Duma képviselője, a parlament honvédelmi bizottságának tagja ismét ellátogatott Szurgutba. A „Szurgutszkaja Tribuna” tudósítója elbeszélgetett a képviselővel az ország gazdasága fejlődésének aktuális problémáiról és távlatairól a szankciók fényében, továbbá az ukrajnai helyzetről, illetve a Kelet és Nyugat közötti geopolitikai erőviszonyokról.

 

– Vjacseszlav Nyikolajevics! Mi tavasszal találkoztunk Önnel – akkor, amikor a Nyugat éppen hogy elkezdte szankciók bevezetésével fenyegetni Oroszországot. Akkor Ön azt mondta, hogy a szankciók bevezetése Oroszországnak csak a javára válik. Mit mond most, amikor gyakorlatilag gazdasági háború folyik ellenünk?

– Én továbbra is úgy vélem, hogy a szankciók csak jót tesznek Oroszországgal. A hatalom végre a gazdasági reálszektorra fordította tekintetét. Lévén, hogy a szankciók a gazdaság legérzékenyebb területeit, így a szénhidrogén-kitermeléshez szükséges berendezések szféráját érintették. Az amerikai vállalatok most maguk is megszenvedik az elfogadott intézkedéseket. Esetünkben azonban mégis csak arról van szó, hogy az amerikai establishment – Oroszország megfojtásának érdekében – beleegyezett abba, hogy elveszítse profitjának egy részét.

– Mit lehet tenni ebben a helyzetben?

– Nekünk helyre kell állítanunk a termelést – általában is, illetve, konkrétan, a szénhidrogén-kitermelő berendezések gyártása terén is. Hiszen amikor a szibériai szénhidrogén-kitermelési komplexumot fejlesztettük, akkor a hazai technikát alkalmaztuk, és sikerrel ki is termeltük a lelőhelyeket. Napjainkban pedig elsőrendű feladat, hogy helyreállítsuk a hazai szénhidrogén-kitermelő gépgyártást. Én most arról beszélek, ami hasznosítható és fontos lenne Jugra és a Jamal számára. Ezért ehhez nem elég azt kijelentenünk, hogy mi, itt és most, hozzálátunk az importhelyettesítő termelés beindításához. Itt valós tettekre van szükség, amelyekbe beletartozik, egyrészt, konkrét intézkedések hatalmas komplexumának meghozatala – másrészt pedig az állam szervező szerepe. Itt semmiféle piac nem segít, mivel az ipari beruházások nem olyanok, amelyek pillanatok alatt megtérülnének. A mi üzleti világunk olyan, sajnos, hogy mindenki az azonnali haszon megszerzésére koncentrál. Miközben ez éppen nem az az eset. Ezért ezzel az államnak kell foglalkoznia.

– Konkrétan, itt mit tehet az állam?

– Az államnak meg kell teremtenie a gazdasági feltételeket. Ehhez azonban a kormánynak változtatnia kell a gazdaságpolitikáján. Nevezetesen: el kell vetnie a liberális irányvonalat, föl kell hagynia a piac mindenhatóságába vetett hittel. Ma még megvannak – bár leépült állapotban – azok az üzemek, amelyek hajdan a szénhidrogén-kitermeléshez szükséges berendezéseket gyártottak. Ezeknek a vállalatoknak hiteleket kell adni, hogy a teljes kapacitásra futtathassák fel termelésüket. A Központi Bank azonban 15 százalékra emeli fel az alapkamatot. Az ipar viszont már 25 százalékos kamat mellett kap hitelt – miközben a haszon ebben a szektorban nem több 5-6 százalékosnál. Nyilvánvaló, hogy ilyen pénzügyi feltételekkel egyetlen vállalkozó sem vállalkozik a termelés beindítására. Van pedig egy rugalmas és hatékony mechanizmus is: a 15-17 százalékos alapkamat mellett olyan célirányú hiteleket kell nyújtani az iparnak, amelyek kamatai nem haladják meg az egy-két, esetleg három százalékot. A nemzetközi gyakorlat is azt mutatja: válságok idején az államok csökkentik az alapkamatokat, és olcsóbbá teszik a pénzt – annak érdekében, hogy a vállalkozók hiteleket vehessenek föl, azokat a termelésbe fektethessék és a beinduló termelés révén hamar nyereséghez juthassanak.

– Mit várhatunk mindezen szankciók fényében, illetve a Nyugattal fennálló kapcsolatokban beállt „hirtelen lehűléstől”?

– Az életszínvonal csökkenését. A hatalom már most is beismeri, hogy felül kell vizsgálni a költségvetést, illetve a szociális kiadásokra fordítandó költségvetési tételek lefaragásáról beszélnek. Vagyis: csökkentik az egészségügyre, az oktatásra, a közművállalatok támogatására, stb. fordítandó kiadásokat. Ez a lakosság életszínvonalának legalább tízszázalékos csökkenését fogja eredményezni. Ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy állandóan emelkednek az élelmiszerárak, a rezsidíjak, stb. – akkor nagy kérdés: egyet fog-e érteni a lakosság egy ilyen gazdaságpolitikával? A kormánynak komolyan el kell gondolkodnia azon: érdemes-e fenntartani a piaci dogmákhoz való ragaszkodását, vagy hozzá kellene-e inkább látni azok megváltoztatásához. Nem a szociális célú kiadásokon kellene lefaragni, hanem azon kellene inkább gondolkodni, hogyan növeljük e kiadások pénzügyi forrásait.

– Miért, vannak talán ezzel szemben valós variánsok?

– Persze. A recept ismert: meg kell adóztatni az extra jövedelmeket. Ha Oroszországban vannak olyan polgárok, akiknek van 10-20 milliárd dollárjuk, akkor azoknak adót kell fizetniük extra jövedelmeik után. Ez a fajta adó Svédországban 65, Franciaországban közel 80 százalékos. Nálunk viszont a parlamenti többséget adó „Egységes Oroszország” elvetette azt a törvénytervezetet, amelyik megadóztatta volna az extra jövedelmeket. Továbbá: vissza kellene állítani az alkohol és a dohányfélék termelésének és forgalmazásának állami monopóliumát – ezek hatalmas pénzek. Ám ahhoz, hogy mindezt meg lehessen valósítani, politikai akaratra van szükség

– Lehet-e párhuzamot vonni a Nyugat és a Szovjetunió közötti hidegháború, illetve a mostani helyzet között? Hiszen akkoriban szintén óriási pénzeket költöttek a hadiipari komplexumra.

– A hidegháború sohasem ért véget. De a szovjet időkben csakugyan nem kis pénzügyi eszközöket fordítottak a védelmi iparra, amit indokolt az állandó külső veszély. Ma viszont jelen van egy új, mohó szörnyeteg: a hatalom minden szintjén – beleértve a legfelsőbb szinteken – meglévő korrupció. Azok az összegek, amelyet magába nyel ez a hatalmas korrupciós lyuk, méreteinél fogva össze sem vethető a védelmi iparra fordított összegekkel.

(A „finmarket.ru” adatai szerint 2014-ben a GDP 5 százalékát fordították a honvédelemre. Ugyanakkor a „Tiszta kezek” nevű Oroszországi Korrupció-ellenes Társadalmi Fogadóiroda éves jelentésében közölt adatok szerint,2014. augusztusi állapot szerint a korrupciótól érintett pénzügyi forgalom a GDP-nek mintegy 46 százalékát tette ki. -Az interjú készítőjének megjegyzése.-)

No, ez, az, amire oda kellene figyelni. Egyébként Ukrajnában is annak idején az oroszországi helyzethez hasonló jött létre. Az államcsínyhez vezető Majdant a Janukovics-kormány iszonyatos tehetetlensége és korruptsága provokálta ki.

– Vjacseszlav Nyikolajevics! Manapság egyre gyakrabban sugalmazzák Oroszország izolacionizmusának (elzárkózásának) témáját. Mit gondol, mennyire valós a vasfüggöny visszaállításának a veszélye? Hiszen a Szovjetunió egész története arra enged következtetni, hogy a Nyugat sohasem hagyott fel az országunk elszigetelését célzó kísérletekkel. 

– Ha a vasfüggönyről beszélünk, azt gyakorlatilag a Nyugat húzta le. Az USA 1936-ig nem ismerte el a Szovjetuniót, nem létesített vele diplomáciai kapcsolatokat. És aztán volt az a számtalan, minden oldalról jövő blokád. Úgyhogy nem mi akartunk elzárkózni a külvilágtól, hanem minket akartak attól elszigetelni. A 90-es évektől kezdve az orosz politikai elit azzal hitegette saját magát, hogy a Nyugat egyenrangú partnerekként tekint ránk. Valójában Oroszország és a Nyugat között sohasem voltak egyenrangú kapcsolatok. A kapcsolatok mostani kiéleződésének egész problémája abból ered, hogy Oroszország arra vetemedett, hogy a saját nemzeti érdekeiből merészelt kiindulni. 1991 után az Egyesült Államok, valamilyen okból, azt képzelte, hogy a nemzeti érdekek védelmére való joga csak neki és szövetségeseinek vannak. Ám a világ – miként a geopolitikai erőviszonyok is – megváltozott: Kína erősödőben van, kezd hallatni magáról Latin-Amerika, Afrika, a Közel-Kelet. Ők hajlandók arra, hogy ­– figyelmen kívül hagyva Washington dörgedelmeit – együttműködjenek velünk. Ezért a magát világegyetemnek képzelő Nyugat-Európa szűk kis belterjes minivilágának az igényei és elvárásai nevetségesek.

– Szakértők úgy vélekednek, hogy az Oroszország és Kína közötti gazdasági együttműködés nekünk nem sokat hoz a konyhára. Kína nem fogja elszalasztani az alkalmat arra, hogy kihasználja az adott helyzetet és saját érdekeinek megfelelően maximális hasznot húzzon abból.

– Ez valóban így van, de azért Oroszországnak is higgadtan kell döntenie. Nem szabad ijedezni, hogy ez az óriás lenyel minket. Csupán arra van szükség, hogy világosan képviseljük és védelmezzük saját nemzeti érdekeinket – amihez viszont meg kell, hogy legyen a politikai akarat is. Ha még Amerikával is együtt tudtunk működni – amelyik még álmaiban is el akar minket veszejteni –, akkor Kínával egészen biztosan meg fogunk tudni állapodni. Kína a keleti szomszédunk, óriási közös határunk van, és hatalmas lehetőségeink vannak a gazdasági együttműködésre. Együtt kell működni – de a saját feltételeink szerint, amiket tárgyalások során kell érvényesítenünk. Igen, a kínaiak kemény tárgyalópartnerek, de mi sem vagyunk semmivel sem gyengébbek. A katonai, haditechnika együttműködésről szóló tárgyalásaink, példának okáért, már évek óta tartanak. Úgyhogy a tapasztalat megvan, most a politikai akaraton a sor.

– Mostanság a NATO katonai jelenléte eszkalációjának lehetünk a tanúi a Baltikum országaiban, Lengyelországban, Romániában, Ukrajnában – vagyis a határaink közelében. Természetesen Moszkva nem fog csak úgy elmenni e mellett az „izmozás” mellett, hanem válaszlépéseket fog tenni. Hová vezethet ez a „katonai parádé”?

– Ugyan, semmihez sem fog vezetni! Mi az a 30 ezer katona, akik szétszóródnak Kelet-Európa hatalmas területén? Semmi! Egy lokális jellegű rendőri akcióban ez az erő még számottevő lehet, de csak abban! Mindez a hókuszpókusz csak arra kell, hogy megmutassák az aggódó baltiaknak és a kijevi juntának, hogy nem hagyják őket cserben. Valójában Európa már nem akar és nem is tud háborúzni. Éppen eleget háborúztak már Afganisztánban és Irakban. Akik a Közel-Keleten igazából harcoltak, azok: az amerikaiak, a kanadaiak, az ausztrálok. A többiek csak úgy tettek, mintha harcolnának. A németek például félrehúzódtak Afganisztán északi részébe, jó kapcsolatokat építettek ki a helyi törzsekkel, és nem avatkoztak bele semmibe.

– Most az orosz elnök a független politizálásra vett irányt. Nem ez lett-e az ukrajnai konfliktus kirobbantásának az oka?

– De, például ez is az oka volt. A Nyugat sohasem fog megbékélni egy önálló Oroszországgal. Főképpen azért nem, mert már évszázadok óta geopolitikai konkurensének tartja azt. Most például igazából nem is az motiválja őket, hogy lecsípjenek tőlünk valamiféle területeket. Ők azt akarják, hogy szabadon rendelkezhessenek a mi ásványkincseinkkel, nyersanyagforrásainkkal.

– Az ukrajnai eseményeket figyelve úgy tűnik, nem fognak rólunk leszállni…

– Nem, nem fognak rólunk leszállni! A nyugat-ukrajnai elvakult fasiszták kis csoportját leszámítva, az ukrajnai háború nem kell senkinek. Ehhez a körhöz tartoznak egyrészt ezek a kilúgozott agyú banderisták, akik gyűlölnek mindent és mindenkit (és nem pedig az ukrán nép: ezt a dolgos és békeszerető népet én szigorúan elválasztom a banderistáktól) – plusz az értelmiségnek az a szűk csoportja, amelyik a State Department pénzügyi emlőiből táplálkozik, és amelyik kézben tartja a tömegtájékoztatást. De a háborúra, legeslegfőképpen a „nagy sátánnak”, Amerikának van szüksége. Obamának nem is annyira Oroszország, mint inkább Európa destabilizálására van szüksége!

– Vagyis, ezek szerint nem Oroszország a főcsapás iránya? Európában ezzel tisztában vannak?

– Hát hogyne! Amerika azért ügyködik Európa destabilizálásán, mert Európa a legfőbb gazdasági vetélytársa. Mert Európa instabilitásának esetén nagymértékben megindulna a tőkebefektetések elvándorlása Európából az USA felé. Mindez alávaló, szégyenteljes – de igen hatékony. Úgyhogy az, ami most Ukrajnában zajlik, az nem az orosz és az ukrán nép közötti konfliktus. Ez része annak a globális háborúnak, amit Amerika annak érdekében vív az egész világgal, hogy – olyan válságok egész sora révén, amelyek őt magát nem érintik – megpróbálja uralma alá vonni az emberiséget, illetve megőrizni a fölötte gyakorolt ellenőrzését.  A Donyeck és Luganszk utcáin most ömlő vér Amerika földjeit termékenyíti, és arannyá változik ott.

– Milyen sors vár Ukrajnára a közeljövőben?

– Az ukrán gazdaság mostanában szétesőben van. Először is, mert Donyeck és Luganszk (Novorosszija) adja az ország nemzeti össztermékének 16 százalékát. Másodszor is, a gazdaság szétesésének az oka még az irdatlan katonai kiadások, plusz a földgáz magas ára. És ami a legszörnyűbb: a korrupció. Észvesztő módon lopnak. Ukrajna óriási ütemben sodródik a gazdasági csőd felé.

Ugyanakkor az Egyesült Államoknak esze ágában sincs fedezni Ukrajna kiadásait – Európa pedig maga is nehéz helyzetben van. Európa már jajveszékel, hogy hagyják már abba ezt az őrületet – minthogy az ukrajnai konfliktus miatt elvesztette az igen előnyös piacot: Oroszországot. Ezért állt be változás a Fehér Ház retorikájában is. Ott is szóba hozták már a konfliktus békés rendezését. Ám nem szabad hinni a Nyugat békeakaratában. Bármikor előrukkolhatnak egy olyan rendezési tervvel, amely lehetővé teszi a banderista klikknek, hogy a felszínen maradhasson, megerősödhessen, és újra hozzálásson a konfliktus eszkalálásához. A háború: az a politika eszköze. És nem szabad összekeverni a „békés”, illetve a „politikai” rendezést. A békés rendezésre majd azt követően kerülhet sor, ha világossá váltak a katonai erőviszonyok. Ezért Novorosszija katonai sikerei – a politikai rendezés legfontosabb tényezője. Ukrajna már egy fél évig sem fogja bírni: az ország kimerült – vagyis elkerülhetetlenné válik majd a konfliktus békés rendezése. Azt követően pedig majd az ország eldönti maga, hogy melyik irányban kíván továbbhaladni. Valószínűleg majd a föderalizáció irányában, amiről már sok régióban folyik a diskurzus. Hála istennek, Európában vannak olyan politikusok, akik józanul értékelik a helyzetet. Németország például inkább érdekelt az európai erőegyensúly fenntartásában. Az ország, amellett, már két világháborúban is megégette magát, így a német politikusokban több a realizmus. Úgyhogy meggyőződésem: a politikusok már a legközelebbi jövőben tárgyalóasztalhoz ülnek majd az ukrajnai konfliktus békés rendezése érdekében. Más lehetőség nincs.

 

Vjacseszlav Nyikolajevics Tyetyokin rövid önéletrajza:

 

Jelenleg az Orosz Föderáció Kommunista Pártja  KB. Elnökének politikai főtanácsadója, az Állami Duma képviselője.

Az OFKP KB (az Orosz Föderáció Kommunista Pártja Központi Bizottságának) tagja.

  1. október 2-án született a szibériai Csita városában, katonacsaládban.

1966-ban végezte el a minszki megye Boriszov városában lévő középiskolát.

Első munkahelye a (Boriszov városában állomásozó) 59952 sz. csapategységnél volt, ahol karosszéria-lakatos volt.

1967 és 1972 között a Minszki Idegennyelv Tanító Állami Főiskolájának hallgatója. Azután, 1972-től 1974-ig tolmács minőségben dolgozott az Ugandában lévő Agrárgépesítési Oktatási Központban.

1974 októberétől, majd pedig 1976 és 1978 között a Szovjetunió Állami Szakoktatási Bizottsága külügyi főosztályának munkatársa.

1974 decembere és 1975 között a szovjet hadseregben szolgált (a 6. sz. légvédelmi hadseregcsoport kingiszeppi brigádjában). Az SZ-200-as típusú légvédelmi rakétaüteg operátora. Őrmester.

1978-tól 1981-ig az „Olimpia-80” szervezőbizottsága afrikai osztályának volt a munkatársa. Aktív részt vállalt abban, hogy mozgósítsa az afrikai országok sportdelegációit az olimpiai játékokban való részvételre – amivel hozzájárult ahhoz, hogy meghiúsuljanak a moszkvai olimpia bojkottjával kapcsolatos nyugati tervek. Munkájának elismeréseként megkapta a „Munka Dicsőségéért” érdemérmet.

1981 és 1996 között a Szovjet Afro-ázsiai Szolidaritási Bizottság munkatársa. Feladata volt az Afrika déli részén folyó felszabadító mozgalmak támogatása (ANC, Afrikai Nemzeti Kongresszus – Dél-Afrika, illetve SWAPO, Délnyugat-Afrikai Népi Szervezet – Namíbia).

1990-ben végezte el az aspirantúrát a Moszkvai Állami Egyetem mellett működő Ázsia és Afrika Intézetben. A történettudományok kandidátusa. Disszertációjának témája: „A dél-afrikai egyesült demokratikus front harca az apartheid rendszer ellen (1983-1990)”.

1988 óta az SZKP tagja. A népi-hazafias mozgalom aktivistája. Résztvevője a Legfelsőbb Tanács épülete védelmének 1993 szeptemberében-októberében.

1996-tól 2000 januárjáig a Duma „Narodovlasztyije” („Néphatalom”) képviselőcsoportja apparátusának tanácsadója (vezetője: N.I. Rizskov); a Duma „Anti-NATO” Bizottságának felelős titkára.

1999 szeptemberétől felelős titkára a Duma azon bizottságának, amely a NATO által Jugoszláviában elkövetett bűntettekkel kapcsolatos információk összegzésére alakult.

2000 és 2003 között az Agráripari képviselőcsoport (vezetője: N.M. Haritonov) apparátusának munkatársa; felelős titkára annak a bizottságnak, amely abból a célból alakult, hogy segítse Jugoszláviát a NATO-agresszió következményeinek felszámolásában. Tagja a Szlobodan Milosevics védelmére alakult Nemzetközi Bizottságnak. Több alkalommal is fölkereste Milosevicset hágai börtönében.

2002 januárjától 2010-ig a „Szovjetszkaja Rosszija” c. újság szerkesztőbizottságának tagja, illetve a főszerkesztő helyettese. 2004 júniusában az OFKP Központi Bizottságának tagjává választották. 2008 novembere óta az OFKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára.

2011 decemberétől tagja, 2012 szeptemberétől pedig elnöke a Vojislav Seselj védelmére alakult Oroszországi Társadalmi Bizottságnak..

A történettudományok doktora.

Könyvei:

  •  „A jugoszláv Golgota” (közös szerzői munka N.I. Rizskovval);
  •  „A megfeszített Jugoszlávia” (közös szerzői munka N.I. Rizskovval);
  •  „A nép a zsarnokság ellen. Dél-Afrika demokratikus tömegszervezetei az apartheid rendszer elleni harcban” c. monográfia
  • Ronnie Casreels: „Vigyázat, fegyver van nála, veszélyes! A földalatti mozgalomtól a szabadságig” (Fordítás angolról oroszra)
  • „Az Afrika-kutató”

 

 

 

L. Batyiscseva

Riporter – Szurgutszkaja Tribuna

 

Juhász Norbert

Népi Front egri titkára

 

 

 

 

 

 

 

 

TI ÍRTÁTOK

Életveszélyes munkahelyek

Megjelent az Eurostat, halálos kimenetelű munkahelyi baleseteket számba vevő statisztikája, az EU 28 tagállamára és a partnerországokra kiterjedően. A legutóbbi, 2014-es alapján Magyarország  a középm

A Győzelem Napja - Moszkvából jelentjük....

Ma május 9-én ismét hálával és köszönettel emlékeztünk. Emlékeztünk  az emberiség történelmének legnagyobb sorsdöntő ütközetére, melyet valaha az egyetemes történelemben kényszerültek vívni a haladó e
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

Kommunizmus

  A kommunizmus az emberi társadalom legősibb és legtermészetesebb szervezeti formája, a történelmi
A szovjet-orosz filmkultúra II. – Kultúrszociológiai gondolatok és a nagybetűs Irodalmi hagyomány

A szovjet-orosz filmkultúra II. – Kultúrszociológiai gondolatok és a nagybetűs Irodalmi hagyomány

A mintegy hetven év szovjet szocialista rendszerének tökéletes „hátrafelé elsült fegyvere” saját
Engem felszabadítottak

Engem felszabadítottak

Nem éltem még, amikor először felszabadítottak. Hiszen ha nem jöttek volna, akik jöttek,
Légy szerző!
Légy szerző!