A Habsburg-ház trónfosztása

170 esztendővel ezelőtt, 1849.április 14.-én, a forradalom és szabadságharc tetőpontján a székhelyét Debrecenbe áthelyező országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, az államfői feladatok ellátásával pedig a kormányzó-elnökké választott Kossuth Lajost bízták meg. Ez a lépés az akkori koronás fők uralta kontinensen igen merész lépésnek számított, jogossága azonban megkérdőjelezhetetlen.

 

A trónfosztás ellenére azonban az államforma kérdése máig nyitott kérdés maradt. Sillye Gábor későbbi hajdúkapitány például javaslatot tett a republikánus államforma kikiáltására, azonban a kormányzó-elnök önmérsékletre intette a radikális képviselőt.  Tette ezt részben a külpolitikai háttér ismeretében, tudniillik hogy Anglia vagy franciahon-amelyek segítségében naív módon hittek-nem biztos, hogy ilyen radikális lépés mellett támogatná forradalmunkat és szabadságharcunkat. Azonban Kossuth beállítottsága is hozzájárult a kérdés nyitottságához. Ő ugyanis nem feltétlen s mindenáron a köztársaság egyedüli üdvös mivoltában hitt. Számára a legfontosabb inkább a szabadságjogok-főleg a sajtószabadság és a szólásszabadság-biztosítása, illetve a hatalmi ágak szétválasztása, a választott képviselők alkotta országgyűlésnek felelős kormány működésének garanciája volt. Később a párizsi kommünnel is arra hivatkozással nem azonosult, hogy úgymond adott népréteg zsarnoksága nem helyénvaló, illetve az is tény, hogy az 1871-es párizsi munkáshatalom valóban nem a hatalmi ágak szétválasztásában gondolkodott. Kossuthnak megfelelt egy olyan uralkodó képviselte ország is, ahol az angol minta érvényesül, azaz hogy uralkodik, de nem kormányoz, ha s amennyiben a fenti kritériumoknak-népképviseleti parlament, annak felelős kormány, a három hatalmi ága elkülönülése-megfelel.

A gyakorlatban azonban Kossuth posztja egy közepesen erős elnöki rendszernek felelt meg, ahhoz hasonlóan, mint ami mondjuk a mai Olaszországban van. Döntéseihez miniszteri ellenjegyzés szükségeltetett, törvényjavaslatokat pedig korlátlan módon nem dobhatott vissza.  Mindenesetre Kossuth és a forradalom vezérkarának lépése nem lebecsülendő háttér és ok-okozati viszonyok ismeretében született meg.

Jogos volt a Habsburgok trónfosztása közvetlen módon azért, mert a törvénytelenül trónra lépő I. Ferenc József az 1849. március 4.-én deklarált olmützi alkotmányban -az átmeneti osztrák győzelemtől is vérszemet kapván- hazánkat csupán a birodalom egy tartományává alacsonyította le, Kossuthék lépése erre volt jogos válasz. Másrészt a bécsi udvar az előző év áprilisában szentesített törvényeket se tartotta tiszteletben, gyakran a kormányt megkerülve hozott lépéseket és nem mellesleg: Jellasics horvát bán is,aki szintén nem a független felelős magyar kormány iránti hűségéről híresült el, szintén nem éppen törvényes módon támadta meg hazánkat.

Jogos volt a bécsi udvar ilyetén rendreutasítása amiatt is, mert az osztrák uralkodó osztályok se az Aranybulla, se később a Pragmatica Sanctio rendelkezéseit nem tartották tiszteletben. Anno 1687-ben is csellel,fortéllyal, a haladó gondolkodású főurak megfélemlítésével vették rá hazánkat az Aranybulla uralkodóval szembeni ellenállási záradékának hatályon kívül helyezésére, illetve azt is csak rövid távon vették figyelembe, hogy a Rákóczi-szabadságharcot követően megszövegezett Pragmatica Sanctio is előírta: hazánk saját törvényei és szokásjogai szerint kormányoztatik. Erre példa az a kalapos király néven ismert II. József is,aki tüntetőleg nem koronáztatta magát magyar királlyá, illetve az 1811-1825 közötti időszak,amikor a korlátoltságáról és szélsőségesen konzervatív beállítottságáról hírhedt I. Ferenc szüneteltette a rendi országgyűlésnek a működését-amely neki és elődeinek is számtalanszor adókat és újoncokat szavazott meg.  Tehát ha etikailag szemléljük, akkor hálátlanságról,ha jogi szemmel, akkor pedig arról  volt szó, hogy az uralkodóház saját maga szentesítette törvényeit is megszegte, ez pedig még korai középkori mércével nézvést is törvénytelennek számított-Kossuth emiatt döntött úgy, hogy a trónfosztó esemény,  illetve a forradalom és szabadságharc egyik kulcsfigurája lesz.

 

Tette azonban csak rövidke fejezet volt a ritkán megszülető nemzeti egység történetében. Kevesebb, mint húsz esztendővel később a szabadságharcot eltipró császár előtt hajbókoltak a magyar uralkodó osztályok képviselői, mintegy jelezvén azt is,hogy a latinosan szervilizmusnak nevezett szolgalelkűség, az elnyomott alsó osztályok és a pórnép ellenében az erősebb külső hatalomra támaszkodás eztán is történelmünk szerves része lesz.  A dinasztia, illetve az osztrák uralkodó osztályok pedig máig semmilyen megbánást, illetve hazánkat megkövető gesztust nem tanúsítottak a magyarok irányába. A trónfosztó kormányzó-elnök, a bujdosó fejedelemhez hasonlóan, külhonban hunyt el,  a független és demokratikus  Magyarországba létezésébe vetett töretlen hittel, elnyomó hatalmaknak be nem hódolva,meg nem alázkodva. Személye később polgári demokratikus és  egyéb haladó mozgalmak, illetve a munkásmozgalom törekvéseinek jelképévé  vált.

B. Deák András

 

FELHASZNÁLT IRODALOM

 

Mezey Barna szerk.: Magyar alkotmánytörténet Osiris Kiadó 2003

Pölöskei Ferenc :    A köztársasági eszme története Magyarországon Cégér Könyvkiadó Kft, Budapest, 1994