A félreértett demokrácia

A Fidesz kormányra kerülése óta nem telhet el úgy nap, hogy ne hallanánk a demokrácia kifejezést a legkülönfélébb ellenzéki sajtó és médiaforrásokból. Párthűségtől és ideológiai meggyőződéstől függetlenül szinte minden parlamenti politikus újra és újra a demokratikus eszmék önjelölt bajnokává lép elő – ami akár még elismerésre méltó is lehet feltéve, hogy nem tekintünk a színfalak mögé.

Mi is valójában a demokrácia?  “Népuralom, egyenjogúság; az a politikai rendszer, melyben a népé a hatalom.” — a lexikoni definiciót lassan épp az teszi elcsépeltté, hogy hányadszor halljuk. Pedig a kulcsszó a néphatalom, ez az a fogalom amit épp azok felejtettek el leginkább, akik a legtöbbször hangoztatják.

Az önmagukat hol liberálisnak, hol demokratikusan konzervatívnak kikiáltó parlamenti pártok valójában a legkevésbé sem demokratikusak, pláne nem néppártiak, köszönhetően annak a mértéktelen tőkés háttérnek, ami körülöleli őket.  Teljesen mindegy, hogy kit veszünk példának – az LMP-s Ungár Pétert, aki Fideszes szálakkal is rendelkező családjától milliárdokat örökölt aztán amikor ennek erkölcstelenségével szembesítik burkolt fenyegetésekkel válaszol (“Biztos vagyok abban, hogy az LMP-nél is kisebb pártok vezetői frappáns dolgokat mondanak majd erről, politikai támadást terveznek, ám én nem tenném a helyükben. […] ha belemegyünk abba, hogy gazdaságilag ki kihez kötődik, akkor rosszul járnak”) vagy a Jobbikos Forrai Richárdot, aki cégeivel a háttérből befolyásolja, támogatja a Jobbikot vagy a Fidesz közismert oligarcháit. A listát sokáig lehetne folytatni, a lényeg ugyanaz: jelen pillanatban az ország összes ismertebb pártja ezer szállal kötődik a tőkés világhoz, hogy nyíltan vagy sem az szinte már csak részletkérdés.

Természetesen ennek a témának a felvetésére mindig ugyanaz a két betanult védekezés hangzik el:
1, Az ún. modern demokráciák az egész világon vállalkozói hátterekkel és tőkés támogatókkal ellátott pártok csatáit jelentik.
2. A politika is csak egy üzletfajta, még a legjobb szándék sem véghezvihető források nélkül és miért ne fogadnánk el forrásokat attól akinek aztán bőven van is?

Az első felvetésre alig hiszem, hogy érdemes lenne reagálni hiszen éppen ez a probléma, hogy ez egy globális jelenség: bármely “nyugatias”, “fejlett” demokráciát vesszük alapul mindenhol a tőke uralja a pártokat és ami még súlyosabb – a médiát is. Természetesen itt is mindig előkerül a helyzet borzasztó iróniája: az önmagukat legfüggetlenebbnek tartó médiák “felejtik el” leginkább saját soha meg sem született elveiket és tükrözik leginkább tulajdonosuk véleményét – aki általában egyszerre óhajtja vállalkozásait futtatni, pénzét jövője biztosítása érdekében politikába fektetni és saját újságokkal, tévécsatornákkal, weboldalakkal a közvéleményt a megfelelő politikai irányba befolyásolni.

A második felvetés pedig a kapitalista gondolkodásmód szentírása: mindig mindent csak pénzzel lehet megvalósítani. Ez azonban egy rendszert éltető hazugság. Agitálni, beszédeket tartani, kimenni az emberek közé és cselekedni nem kerül semmibe. Ha elegünk van a rendszerből akkor felesleges várni a csodát, hogy majd érkezik egy messiás aki mindent megváltoztat, nekünk kell lépnünk! Nehéz politikai kampányokat folytatni pénz nélkül? Kétségtelenül, ha a kapitalistákat a saját arénájukban kívánjuk legyőzni. De nekünk, akik mindennap magukon érzik a rendszer igazságtalanságát, nyomorát, elnyomását — nekünk, a népnek, nem érdekünk, hogy részt vegyünk egy szánalmas politikai színjátékban amit demokráciának csúfolnak. Szervezkednünk kell, összefognunk és kialakítani egy olyan hálózatot, ahol a tőkések minden igazságtalanságára a munkások kiáltása a válasz. Nem érzed elég demokratikusnak a rendszert? Akkor ne támogasd azzal, hogy részt veszel benne hanem segíts összetörni!

Gál Kristóf írása