A Népi Front lapja

A fasiszta Ukrajna börtönében, avagy szabadságot Kondratyenkonak!

Vaszilij Ivanovics Kondratyenko politikai foglyot,  immár gyakorlatilag két éve tartják előzetes letartóztatásban az ogyesszai vizsgálati fogda épületében.

Vaszilij Ivanovics Kondratyenko

Vaszilij Ivanovics Kondratyenko

Vaszilij Kondratyenko az „Antimajdan” aktivistája. Még Kijevben bekapcsolódott a kijevi fasiszta juntával szembeni ellenállásba. Aktívan kivette részét minden ogyesszai, a Kulikovo Pólje téren történt eseményből, illetve közvetlen részese volt a 2014. május 2-i eseményeknek. Szintén ez év Május 28-án az ukrán állambiztonsági erők munkatársai elfogták, embertelen kínzásoknak, bántalmazásoknak vetették alá. Őrizetbe vételekor súlyos fejsérüléseket szenvedett.  Azóta egészen napjainkig,Hideg és nyirkos helyiségben tartják fogva, aminek következtében komoly egészségügyi problémái keletkeztek – állandó, erős fejfájással, meghűléses, illetve vírusos megbetegedésekkel.

Neje a mindössze 20 esztendős Nagyezsda, mindeközben a Donyecki fronton fegyverrel harcol a nyugat által támogatott kijevi fasiszták ellen. Emellett pedig folyamatosan küzd férjéért is, akinek megsegítésére több közösségi portálon (Facebook, V kontakte) hozott létre támogatói csoportokat ügyének előmozdítása érdekében, ahol bárkinek van lehetősége anyagilag támogatni a fiatal pár küzdelmét.

A befolyó összegeket orvosságok (fájdalomcsillapítók, influenza-ellenes és egyéb gyógyszerek), valamint, látogatások alkalmával eljuttatandó élelmiszerek, stb.  beszerzésére fordítják. Az adományozók eddigi segítségnyújtása nélkül gyakorlatilag Kondratenko mára már halott volna, s a jövőre nézve sem volna semmi reménye.

A befolyó összegek kiadásáról szóló beszámolókat rendszeresen megjelentetik  a csoportok aktivitásáról szóló hírek, illetve viták közé legyen szó föntebb               említett bármelyik közösségi portálról.

Csoport(ok) címe a „VKontaktye” lapján:

http://vk.com/club110200186

A Facebook-on:    https://www.facebook.com/groups/1677571819191080/?fref=ts

Pénzügyi segítségnyújtáshoz szükséges adatok:

Az Orosz Szberbank számlaszáma:

6390 0263 9006 5064 46

Név:
Смирнова Арина Александровна (Smirnova Arina Alexandrovna)

Vagy használható a „Yandex tárca”

410012650042124

Emellett Pénzügyi segítség nyújtható még a Western Union-on keresztül történő átutalással is:

Az átutaláshoz szükséges adatok:
Név: Прокипчук Надежда Владимировна  (Prokipchuk Nadezhda Vladimirovna)
Telefon: +380664035043
Megye : Ростовская область (Rostovskaya oblast)
Az átutalás megtörténtét követően szükséges még közölni az átutalt összeget, illetve az átutalási kódszámot, az alábbi telefonszámokon: +380664035043, vagy  +380935269791

A pénzügyi támogatásokat a facebook ill. Vknontakte csoportok főszerkesztője kapja meg, akitől az átadandó összegeket  közvetlenül Kondratyenko politikai fogoly megsegítésére fordítják  – a felhasználásról szóló beszámolók, illetve a vásárlást tanúsító csekkek rendszeres közzététele mellett.

Kondratyenko felesége, Nagyezsda (baloldalon)

Kondratyenko felesége, Nagyezsda (baloldalon)

“Köszönjük mindenkinek, aki már eddig is segített nekünk! Bármilyen segítség számunkra nagyon fontos! E nehéz időkben, Önökön kívül, senkitől sem várhatok reményt!” – Szólnak hozzánk Nagyezsda szavai, hozzánk magyar kommunistákhoz, s egyáltalán minden jó érzésű magyar és európai emberhez egyaránt!

 

 

Juhász Norbert

Népi Front

egri titkára

 

 

 

TI ÍRTÁTOK

ADY ENDRE: A TŰZ MÁRCIUSA

Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. Hadd halljék végre

Háború a vörös csillag ellen

Megjelent "az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról" szóló törvényjavaslat, amelyet Lázár János és Semjén Zsolt

"Demokrácia védelme"?

Nemrégiben egy ígéretes, nagyobb lélegzetű tanulmány két bevezető fejezete jelent meg a Frontoldalon „PlalylA” „tollából” „Demokrácia védelme” címmel. A cikkeket viharos vita követte, aminek nyomán az
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

Proletárdiktatúra és demokrácia

Proletárdiktatúra és demokrácia a politikai néphit szerint összeegyeztethetetlen fogalmak, mondván, hogy a
Szeptember 11: A chilei tragédia

Szeptember 11: A chilei tragédia

Immár tizenhárom éve szeptember 11-e táján rendszeresek a terrorizmus elleni háborúról, a
No thumbnail available

Nemere, a dezinformátor -2. rész (egy antikommunista könyv cáfolata)

Korunk egyik nagy hazugsága: kommunizmus=erőszak, kapitalizmus=demokrácia. „(A kommunizmus) megvalósításába mindig olyan emberek kezdtek
Légy szerző!
Légy szerző!