A Népi Front lapja

A demokrácia diszkrét bája 1. rész

A Társadalomról, Demokráciáról,  diktatúráról – szerződésekről, mely fogalmak közszájon forognak, de a tartalmuk nem tisztázott.

Előszó:

A bevezető részben a Demokrácia védelme című cikkben már foglalkoztam azokkal a tendenciákkal, amelyek jellemzik a fogalmak közti kialakult káoszt. Sokszor társadalomról beszélnek, ott ahol államról kellene beszélni, és demokráciáról beszélnek ott, ahol csak hatalomgyakorlás mikéntje, és a politikai haszonelvűség jöhet szóba

Ahhoz, hogy ezt komolyan megértsük és komolyan is vegyük – három igen fontos dolgot kell tisztázni. A társadalom fogalmát, a demokrácia fogalmát, és az állam fogalmát.

A demokráciát az ókori görögöktől örököltük, a modern államot pedig Machiavellitől származtatjuk. Ebből mindjárt látszik az a tény is. Hogy a demokrácia és az állam nem ugyan az, sőt az is világosan feltűnik, hogy a demokrácia sokkal régebbi fogalmunk, mint a modern állam, ami azt is jelenti egyben, hogy a demokrácia működéséhez nem szükséges az állam működése. Viszont az állam működése nem képzelhető el valamilyen fokú demokrácia nélkül.

Az állam és a demokrácia a társadalomból származik, de addig, amíg a demokrácia a társadalom része az állam az nem része a társadalomnak. Vagyis a sorrend a társadalom, demokrácia és állam.

Engels ezt írja az államról:

„Az állam tehát korántsem a társadalomra kívülről rákényszerített hatalom, éppoly kevéssé „az erkölcsi eszme valósága”, „az ész képe és valósága”, mint Hegel állítja. Hanem a társadalom terméke meghatározott fejlődési fokon; annak bevallása, hogy ez a társadalom megoldhatatlan ellentmondásba bonyolódott önmagával, kibékíthetetlen ellentétekre hasadt, amelyeknek megfékezésére képtelen. Hogy azonban ezek az ellentéték, az ellenkező gazdasági érdekű osztályok ne emésszék fel magukat és a társadalmat meddő küzdelemben, ahhoz egy látszólag a társadalom felett álló hatalom vált szükségessé, amely az összeütközést tompítja, a „rend” korlátain belül tartja; és ez a társadalomból származó, de fölébe helyezkedő, tőle mindjobban elidegenülő hatalom az állam.”

„Minthogy az állam abból a szükségletből keletkezett, hogy az osztályellentéteket kordában tartsa, de ugyanakkor ezen osztályok összeütközésének közepette keletkezett, ezért az állam rendszerint a leghatalmasabb, gazdaságilag uralkodó osztály állama, s ez az osztály az állam révén politikailag is uralkodó osztállyá válik és ekképpen az elnyomott osztály fékentartásának és kizsákmányolásának új eszközeire tesz szert.”

Marx-Engels Válogatott művei III kötet A Család, a magántulajdon és az állam keletkezése 565.oldal Kossuth Kiadó 1974)

Vagyis látható, hogy az állam azért jön létre, mert a társadalom viszonyrendszerében olyan ellentétek lépnek fel, amelyek megfékezésére a társadalom képtelen. Azaz az állam bár a társadalom terméke, tőle független, (ez, még akkor is igaz, ha a függetlensége látszólagosnak tűnik), önálló működési mechanizmussal rendelkezik. Semmi képpen, sem szabad összetéveszteni a társadalmat az állammal. Nem behelyettesíthető az állam a társadalom fogalomkörébe és a társadalom sem az államéba. Nagyon markánsan elválasztódnak egymástól. Az államnak nem jelent gondot, hogy a társadalom uralkodó osztálya megváltozott, vagy átalakult, míg a társadalom alapvetően átalakul egyes uralkodó osztály váltásakor, az állam viszont nem.

Társadalom kialakulása:

Mi tehát a társadalom? A társadalom egy viszonyrendszer, olyan viszonyrendszer, amelyet az ember és ember közötti szerződéses forma határoz meg. A szerződések közül ez az első, és nem összekeverhető bármely más szerződéssel (például a Társadalmi szerződéssel)

Miben is állt ez a szerződés, vagyis mi volt a tartalma?

Abban minden filozófiai irányzat megegyezik e témában, hogy az emberi közösségek természet adta körülmények között éltek. Legyen az akár Grotius, Hobbes, Locke, Morgan vagy akármelyik szerződéselméletesség képviselője a kiindulási alap mindig ugyan olyan – azaz az emberi közösségek természet adta környezetben éltek – jobban mondva,

Ahogy Engels: A család, a magántulajdon és az állam eredete című munkájában fogalmaz: „A termelés a legszűkebb korlátok között mozgott; de – a termelők saját terméküknek urai voltak”

Amikor ez a termelés túllépte azt a keretet, ami egy család, törzs, vagy nemzettség igényeinek kielégítésére szolgált, és felesleg képződött – amely felesleget egymás között kereskedve, forgattak: „A nyájakban és luxustárgyakban létrejött magánbirtoklás az egyedek közötti cseréhez, a termékek áruvá változásához vezetett. És ez a magva az egész következő forradalmasodásnak.”

Ezt, azért tartom szükségesnek tisztázni, mert sokan úgy vélik, hogy az emberiség bajának a forrása az, hogy az első cölöpöt leverték és kijelentette valaki, hogy „Ez az enyém”. Azaz a birtoklás.  Nem ez a bajok forrása, hanem az, amikor a termelés már túllépi a nemzettségi keretek igényét.

Hogy miért?

Azért mert ettől a pillanattól kezdve: „A termelők, mihelyt már nem közvetlenül maguk fogyasztották el tereméküket, hanem csere útján kiadták kezükből, elvesztették az uralmat felette. Már nem tudták, mi lesz belőle, és lehetővé vált, hogy a terméket majdan a termelő ellen használják fel, annak kizsákmányolására és elnyomására. Ezért egyetlen társadalom sem őrizheti meg a saját termelése feletti uralmat és a termelési folyamata társadalmi hatásai feletti ellenőrzést, amely nem törli el az egyedek közötti cserét.”

Szükségessé válik a termékek áruvá válásával, az árunak csereértékre való átszámítása, vagyis egy olyan dolognak a bevezetése, amellyel a csereértéket ki lehet fejezni. Azaz szükségessé válik a pénz megjelenése. Vagyis felbomlik a természet adta rend, és megkezdődik a differenciálódás kora – amely óhatatlanul elvezet az egymás elleni ellenségeskedéshez és az erőszak eluralkodásához. Alkalmassá válik a környezet a kizsákmányolásra, a magántulajdon és a társadalmi munkamegosztás megjelenésére.

A termőföld koncentrálódása, az eladósodás, a család és önrabszolgaság intézménye felbomlasztja a nemzettségi termelés keretit, az erőszak kialakulása és mindennapos gyakorlata viszont megköveteli az önvédelmet, amelynek a legbiztosabb formája az ön és kölcsönös védelem lesz.

A társadalmak két szervező elve tehát az ön és kölcsönös védelem, valamint az árucsere védelmén alapul. Így az első szerződés tartalma kettős, A tervezett társadalmasulás – amelyben az emberek kölcsönösen lemondanak egymás javára az erőszak alkalmazásáról, az ön és kölcsönös védelem tekintetében, illetve korlátozzák azt a természet adta jogukat, hogy a szerződés elleni vétségek esetében, önhatalmúlag bíráskodjanak. A másik szervezési elv a piaci társadalmasítás – amely az árutermelés cseréjének szabályait tartalmazza. A szerződések betartásának ellenőrzésére a társadalomnak szüksége van, olyan szerveződésekre, amelyek ezt ellenőrzik illetve eljárnak ennek a szerződésnek a betartatásának érdekében – ezek a szerveződések kezdetben önkéntességi alapon, majd egyre bonyolultabb feladatok miatt későbbiek folyamán már örökletes úton – jöttek létre. Ebből következően az örökletes úton létrejövő szervezetek tagja hatalmat nyertek a többiek felett – és a gazdasági hatalom mellett megjelent a közhatalom, a köz ügyeinek intézésében fogant hatalom – vagyis a politika.

Látható tehát, hogy az első szerződés, amely kifejezetten a termelés következménye – a termelésre is vonatkozik – azaz a termelés módjának beszabályozása az alapja, ugyanakkor a társadalomban meglévő viszonyokra is intézkedik. Nem csak a termelés formáját, hanem annak a körülményeit is meghatározza.

Vagy, ha jobban tetszik, akkor meghatározza a termelés módját, a tulajdonviszonyokat és elosztás viszonyokat a társadalomban a csoportok (közösségek) helyzetét, azok egymáshoz való viszonyát. Röviden az első szerződés a termelési módjára vonatkozólag az ember és ember, az ember és csoportok (közösségek), valamint a csoport (közösség), és csoport (közösség), közötti viszonyrendszerről intézkedik.

(Azért tettem zárójelbe a közösség megfogalmazást, mert a nemzettségi közösség maradványait, meg kell különböztetni, mondjuk az Arisztokrácia csoportjától)

Marx azt írja A németideológiában erről, hogy

„Az élet termelése, mind a saját életé a munkában, mind az idegen életé a nemzésben, most már azonnal kettős viszonyként jelenik meg – egyfelől természeti, másfelől társadalmi viszonyként -, társadalmiként abban az értelemben, hogy ezen több egyén együttműködését értjük, egyre megy, hogy az milyen feltételek között, milyen módon és milyen célból történik.”

(Marx-Engels Válogatott művei:  A német ideológia  I. kötet 84.oldal Kossuth kiadó 1974.

„Ez a történetfelfogás megmutatja, hogy a történelem nem ér véget azzal, hogy „szellemből való szellemként” feloldódik az „öntudatba”, hanem hogy minden fokon készen található benne egy anyagi eredmény, a termelőerők egy összege, egy történelmileg megteremtett viszony a természethez és az egyének közt egymáshoz, amelyet minden nemzedék az előtte járótól örököl; a termelőerőknek, tőkéknek és körülményeknek egy tömege, amelyet egyfelől az új nemzedék módosít ugyan, de amely másfelől elő is írja az új nemzedék életfeltételeit, és meghatározott fejlődést, sajátlagos jelleget ad neki – hogy tehát a körülmények éppannyira alkotják az embereket, mint az emberek a körülményeket.”

( Marx-Engels Válogatott művei: A német ideológia I. kötet 94.oldal Kossuth Kiadó 1974)

Vagyis egyrészről ember és ember közötti viszonyrendszerről van szó függetlenül attól, hogy e viszonyrendszer az együttműködést milyen feltételekkel között és milyen célból alakítja.

Másrészről az ember és csoport közötti viszonyrendszerről van szó, amely egyrészt örökölt tényezőket, másrészt új viszonyrendszer kialakítását feltételez.

Az örökletes úton létrejövő szervezetek aztán tovább integrálódtak a fejlődés folyamatában. Az integrálódás eredménye képpen megjelent két meghatározó hatalom. A gazdasági és a politikai hatalom

Sokszor ez a két hatalom egy személyre esett- így nem csoda, hogy a társadalomban szükségessé vált valamiféle rendező elv bevezetése. A káosz megakadályozása végett, mert a régi nemzettségi keretek már alkalmatlanok voltak a megváltozott körülmények igazgatására- valami újat kellett kitalálni.

I.e. 508-ban az Athéni Arkhon: Kleiszthenész új rendet vezetett be. Rendjének a „demoszkreiten” nevet adományozta.

Demokrácia kialakulása:

Athénban és a hozzá csatolt területen a népesség felállása a következő volt. Athénban és közvetlen környékén éltek az arisztokrata családok, amelyek a termelést felügyelték és a hivatalokat igazgatták, többek között a kikötői forgalmat is, amely busás gazdagságot hozott nekik. A termelést tulajdonképpen véghezvivő emberek viszont hozzájuk képest szegénységben éltek, ők voltak a nép, azaz a demos – részint a tenger partján, részint pedig a szárazföld belsejében éltek és termeltek.

Kleiszthenész három körzetre osztotta Athént. Egy városi körzetre (beleértve a kikötőt is), egy tenger mellékire és egy szárazföldire. Az egész területet száz közigazgatási egységre azaz DEMOS-ra osztotta fel. (Innen származik az a megközelítés – hogy a demos – az a legkisebb közigazgatási egysége az Athéni demokráciának.)

Mindegyik démoszban az ott lakó polgárok (démotészek) megválasztották elöljárójukat (démarkhosz) és kincstartójukat, valamint harminc, kisebb peres ügyek eldöntésére illetékes bírót. Saját templomot és védőistent vagy hérószokat is kaptak, akiknek papjait választották. A legmagasabb hatalom a démoszban a démotészek gyűlése volt. Ez a felosztás Morgan szerint a Locke-i államszervezésre hajaz, az USA önkormányzati város illetve szövetségi állam ősképe.

Tíz ilyen egység, démosz egy törzset alkotott, de ezt, hogy megkülönböztessék a régi nemzetségi törzstől, most helyi törzsnek nevezik. A helyi törzs nem csupán önigazgató politikai, hanem egyben katonai testület volt; ez választotta a phülarkhoszt, vagyis a törzs elöljáróját, aki a lovasságot, a taxiarkhoszt, aki a gyalogságot, és a sztratégoszt, aki a törzs területén besorozott egész legénységet vezényelte. Öt hadihajót is állított a törzs, legénységgel és parancsnokokkal együtt, és névadó védőszentül egy attikai hérószt kapott. Végül ötven tanácsnokot választott az athéni tanácsba. Azt a tényt, hogy ebben a helyi törzsben érvényesüljön a demos (nép) hatalma – Kleiszthenész úgy valósította meg, hogy a törzsbeosztásba a Demos (nép) – arisztokrata arány 2:1 volt – azaz a demos (nép) akarata érvényesült. Vagyis egy tengermelléki demos, egy szárazföldi demos és egy városi arisztokrata került mindegyik törzsbe (kiegészítés mindig vagy a tengermelléki demos, vagy a szárazföldi demos adta- mivel tíz-et már akkor sem tudtak elosztani háromfele maradék nélkül)

Vagyis a néphatalom adott volt. ezt a rendszert nevezték demokreitennek- vagyis demokráciának. Így néphatalom a néphatalom.

Ehhez társultak az intézmények is – a Néphadsereg és közvetlenül a nép által állított hajóhad; ezek védték meg kifelé és ezek tartották kordában a rabszolgákat, akik már akkor a népesség nagy többségét alkották. A polgárokkal szemben a közhatalom először csak, mint rendőrség állt fenn: gyalogos és lovas íjászokból álló igazi zsandárság. Ez a szolgálat a rabszolgáknak jutott osztályrészül, mivel a szabad Athéni polgár ezt annyira megalázónak tartotta, hogy semilyen körülmények között sem vállalta.(nemzettségi érzület továbbélése)

Hogy ez mennyire volt sikeres mutatja az a tény, hogy a virágkorában: az athéni demokráciában 90000 fő volt a szabad athéni polgár- 3650000 a rabszolga és mintegy 45000 a felszabadítottak, befogadottak aránya.

Az athéni demokráciát nem a demokrácia rendszere tette tönkre, hanem az a tény, hogy a kereskedelem és ipar fejlődésével a vagyon kevés kézben halmozódott fel és koncentrálódott, a szabad polgárok tömege pedig elszegényedett; számukra nem maradt más választás, mint az, hogy vagy konkurenciát csinálnak saját kézműves munkájukkal a rabszolgamunkának, ami gyalázatosnak, nyomorúságos dolognak számított és kevés sikerrel is kecsegtetett – vagy pedig lezüllenek. Az utóbbit tették – az adott viszonyok közt szükségszerűen -, és minthogy ők voltak a tömeg, ezzel az egész athéni demokráciát tönkretették.

Hellászban nem is vezették be a demokráciát, csak is Athén és körzetében, sem Spártában, sem Mükénében még csak utalás sincs hasonlóra. A tanulság az – ami aztán a modernkori demokráciák lehetetlenségét is előre vetíti, – hogy az osztálytársadalmakban nem lehet megvalósítani a demokráciát. Nem tartom szükségszerűnek, hogy a további demokráciákat is (Markdemokrácia, vagy az Irokéz demokrácia) részletesen megtárgyaljuk, hisz a jelenleg érvényes demokrácia felfogásunk az Athéni demokráciára alapozódik.

Van viszont egy nagyon fontos dolog, az a Diktatúrák kialakulása és jelentése – ami a Római Köztársasághoz fűződik. Igazán ezt a formát már nem lehet az athéni demokráciánál bemutatatott demokráciaként értelmezni – talán inkább egy átmenetnek tekinthető a demokrácia és az állam funkcionáris megjelenése között. Én még is úgy gondolom, hogy inkább a demokráciánál szólok róla és nem az államnál. Talán azzal tudom ezt indokolni, hogy így értelmet nyer az a kifejezés, hogy a Demokrácia intézményrendszerét a diktatúrái intézményrendszerével működtetjük és szabályozzuk.

A dictaturák keletkezése

I.e. 510-ben, amikor az utolsó Rex-et (amelyet tévesen fordítanak királynak, hisz jelentése „az első”) –  Tarquinius Superbust  leváltják és kihirdetik, hogy az állam ügyei nem személyes ügyek, hanem közügyek( Közügy = res publica)

Erre a formára az a jellemző hogy kormányzati tisztviselők a magisztrátusok a kormányzat élén 2 konzul áll (1 évre választották), egyenlő hatalommal bírtak a népgyűlésben minden római polgár szavazhatott (kormányzók választása,törvények, háború és béke, bíráskodás) a legfőbb politikai döntéseket a szenátus hozta: tagjai a tekintélyes családok tagjai,300-an nagy veszély esetén teljhatalmú dictátort választottak a 2 konzul helyett (maximum fél évre)

A dictator Rómában a rendkívüli tisztségviselők (magistratus extraordinari) közé tartozott, akinek az esetében nem érvényesült sem a collegialitas, sem az annuitas szabálya, mivel egyedül állt az állam élén, s legfeljebb hat hónapig maradhatott hivatalában. Nem a nép választotta, hanem általában az egyik consul (vagy esetleg praetor) nevezte ki, a senatus véleményének kikérése után.

Amint MOMMSEN írja, a dictatori tisztség lényegéhez tartozott egy konkrét feladattal való megbízás, s ezzel összefüggésben a hatáskör (competentia) pontos meghatározása. Legtöbbször valamilyen rendkívüli állapot, szükséghelyzet esetén neveztek ki dictatort: az állam létét veszélyeztető külső támadás elhárítására (dictator rei gerundae causa) vagy egy ugyancsak veszedelmes belső lázadás elfojtására (dictator seditionis sedandae causa). A katonai hatalommal (imperium militare) felruházott dictator, közvetlenül csak a gyalogság felett rendelkezett (magister populi), míg a lovasság vezetését az általa kinevezett, szintén imperiummal rendelkező helyettesére (magister equitum) bízta.

A rómaiak a diktatúra intézményét, azonban nemcsak végveszély esetén alkalmazták, hanem bizonyos sürgős, vagy hatékony fellépést igénylő, alkalmi – olykor egészen triviális – feladatok elvégzésére is. Így szükség esetén dictatort neveztek ki például a népgyűlés összehívása (dictator comitiorum habendorum causa), a senatus kiegészítése (dictator senatus legendi causa), az évszámot jelölő szög beverése (dictator clavi figendi causa), az ünnepnapok kijelölése (dictator feriarum constituendarum causa) és az ünnepi játékok megnyitása (dictator ludorum faciendorum causa) céljából.

A dictátorok kinevezése mindig meghatározott időre szólt (általában 6 hónap) és ami jellemzője volt ennek az intézményrendszernek, hogy csak is az adott területre volt tejhatalma a dictátornak, más területre nem volt hatása, illetve egy dictator csak egy területet birtokolhatott egyidőben. Római Köztársaság történetében kétszer fordult elő, hogy egy dictator több terület dictatora lett volna egyidőben. (Sulla, és Julius Caesár)  A Dictátor egy „diktatúrát” (hivatalt) vezetett, aminek különféle „beosztottai” voltak. Viszont az adott hivatal, csak is az adott kompetencia körében fejthetett ki tevékenységet és más területre semilyen jogkörrel nem rendelkezett.

A dictator ugyan tejhatalommal rendelkezett az adott terület felett, de rendelkezései akkor váltak kötelező érvényűvé, ha a rendeletet 24 Lictor – azaz törvényszolga kihirdette. A Dictator Lictorai minden esetben bárddal felszerelt Lictorok voltak (a Lictor a bárdot – securist vitt, amely háromágu  vesszőnyalábba volt foglalva. Ez volt a fasces – amiből a fasizmus elnevezés származik.) A fasces milyensége, a Lictor „rangját” jelezte a Római Köztársaságban.

A diktatura tehát egy „hivatalnak” a neve, és nem pedig hatalomgyakorlás mikéntje. A Római Birodalom bukása után a diktatúra elnevezést a feledés homálya takarta egészen Marxig. Aki felelevenítette a diktatúra elnevezést a hagyományos értelemben. A mai időkben használt pejoratív értelmezését, Plehanov, illetve Lenin „Áprilisi tézisek”-ben megfogalmazott „proletárdiktatúra” és az I. világháború utáni USA és Egyesült Királyság diktátumai miatt vált a „hivatalból” – hatalomgyakorlás mikéntjére – az egyeduralom jelzőjére. Egy autoriter, elnyomó, egyeduralmon alapuló hatalomgyakorlás, aminek semmi köze a diktatúra eredeti jelentéséhez.

playA

TI ÍRTÁTOK

ADY ENDRE: A TŰZ MÁRCIUSA

Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. Hadd halljék végre

Háború a vörös csillag ellen

Megjelent "az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról" szóló törvényjavaslat, amelyet Lázár János és Semjén Zsolt

"Demokrácia védelme"?

Nemrégiben egy ígéretes, nagyobb lélegzetű tanulmány két bevezető fejezete jelent meg a Frontoldalon „PlalylA” „tollából” „Demokrácia védelme” címmel. A cikkeket viharos vita követte, aminek nyomán az
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

Széttöretett, megaláztatott , ebek elé vettetett... Trianon és ami utána jött

"Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és
No thumbnail available

Nemere, a dezinformátor-3.rész (egy antikommunista könyv cáfolata)

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom jelentőségét,világra gyakorolt hatását és benne Lenin szerepét
No thumbnail available

Fohász a legszomorúbb barakkból

(A kapitalizmus áldozatainak emlékére)Szégyenszemre a XXI. századi Európa közepén áll a nyomorúságos
Légy szerző!
Légy szerző!