A Népi Front lapja

72 éves rokkantat lakoltatnak ki Terézvárosban egészségi állapota miatt

Noha nem áll gyámság alatt, Terézvárosban egészségi állapotára hivatkozva akarnak kilakoltatni egy 72 éves súlyos beteg, 81 százalékos mozgáskorlátozott férfit. Az Izabella utcai önkormányzati bérlakás „kiürítését” július 19-re tűzték ki – tudatta a Magyar Szociális Fórum csütörtökön.

Hassay Zsófia VI. kerületi polgármester, a FIDESZ budapesti választmányának alelnöke a Magyar Szociális Fórumnak írt levelében azzal érvelt a kilakoltatás mellett, hogy az egyedülálló férfi intézeti elhelyezése jobb életminőséget biztosít neki, a kilakoltatásra ítélt Hüvelyes Lajos viszont ezt határozottan visszautasítja, és ellene szegül a kilakoltatásnak. Ezért a polgármester rendőri segítséget kért a rokkant kilakoltatásához – tudatta maga az érintett.

Tisztázatlan, vajon biztosítanak-e más lakhatást neki. Az MSZF nem kapott választ a terézvárosi illetékesekhez küldött erre vonatkozó kérdésére, sem pedig arra, hogyan születhetett egészségi alapon diszkrimináló bírósági végzés Hassay Zsófia indokai alapján.

A Magyar Szociális Fórum levélben követelte Terézváros polgármesterétől, hogy tartsa tiszteletben Hüvelyes Lajos jogait, és adjon választ az emberjogi szervezet kérdéseire. „Minden jóérzésű ember aljas eljárásnak tartaná, ha Hüvelyes Lajost holmi szemétként az utcára dobnák, mert beteg, ahelyett, hogy a törvény által előírt szociális gondoskodásban részesítenék” – áll az MSZF Hassay Zsófiának szerdán eljuttatott levelében.+++

MSZF

TI ÍRTÁTOK

Megint szobrot döntöttek a primitív fasiszták

Kedd reggel elhurcolták Lukács György szobrát a XIII. kerületi Szent István parkból. A szobor helyszínét megnéztem. Nincs ott Lukács György szobra, csak a szelleme lebeg vörös lángoszlopként, hogy uta

ADY ENDRE: A TŰZ MÁRCIUSA

Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. Hadd halljék végre

Háború a vörös csillag ellen

Megjelent "az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról" szóló törvényjavaslat, amelyet Lázár János és Semjén Zsolt
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

Kommunizmus

  A kommunizmus az emberi társadalom legősibb és legtermészetesebb szervezeti formája, a történelmi
No thumbnail available

Tegnap, ma, holnap

Tegnap még szánakozva dobtál volna egy tízest a sarki koldus kalapjába, ha
A szovjet-orosz filmkultúra I. - A film szerepe Kelet-Európában

A szovjet-orosz filmkultúra I. - A film szerepe Kelet-Európában

Egy olyan geopolitikai közegben, amelynek immár több évszázada az összes különlegességét többnyire
Légy szerző!
Légy szerző!