A Népi Front lapja

50 millióért vettek egy dalt 1956-os himnusznak

Desmond Child amerikai zeneszerző,  ütötte össze a dalt, és   Egy szabad országért címet adta az együgyű kis éneknek. 1956-os himnuszáról a minap azt írta a Népszabadság, hogy  a refrénje erősen emlékeztet Miley Cyrus Wrecking Ball című slágerének refrénjére.  Child semmiképpen sem inspirálódhatott az énekesnő számából, helyesbít a lap – az Egy szabad országért ugyanis jóval hamarabb született annál, a zeneszerző egy 2007-es művét hasznosította újra.  Mint a pet palackot. Gyorsabb is, olcsóbb is, és hatalmasat lehet vele kaszálni. Nem hülye ez a jenki! Tán még a mindenható Soros György pénzmágussal is konzultált az ügyről. Megéri-e ezért a kis aprópénzért “kopizni” egyet, előkeresni az almáriumból egy 9 esztendős darabot? Tudja, hogy Orbánék a zemberek mamáját is odaadnák egy kis fényezésért. Olyan az nekik, mint az üdvösség, az a másvilági üdvösség.

A kis kornyikálás másolata Desmond Child 2007-es In The Steps of Champions című dalának. A művész tehát nem új dalt írt, hanem korábbi zeneművét hasznosította újra, és elénekeltette a sztárelőadókkal, akikből rengeteg van, tehát volt miből meríteni.  Mindezért 50 milliót fizetett neki a magyar állam. Volt miből, mert van pénz bőven.

Hívtak egy  lusta amcsit, hogy csináljon 56-os himnuszt a tehetséges magyar embereknek. Bartók! Kodály! Elborzadva nézik  a totális hülyülést.

„Child abszolút megérdemli a magyar állampolgárságot, tökéletesen vágja, hogy mennek itt a dolgok.” Látjuk!  Így mennek a dolgok, kutyául bizony!

“Ha az államfő úgy akarja, bárki lehet magyar állampolgár.

Desmond Child az állampolgársági esküt februárban tette le Szemerkényi Réka washingtoni nagykövet előtt. Kedvezményes honosításra 2010 óta van lehetőség. Elég, ha a kérelmező „felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását”. Csakhogy az állampolgársági törvény szerint van még egy feltétel: a magyarnyelv-tudás. Child korábbi nyilatkozatai szerint nemigen beszél magyarul. Ügyét vélhetőleg nem az általános – például a környező államokban élő magyar nemzetiségek eseté­ben követett – szabályok alapján intézték. A köztársasági elnök – a belügyminiszter előterjesztésére – felmentést adhat a honosítás csaknem minden feltétele alól, ha az állampolgárság megadásához Magyarországnak fontos érdeke fűződik. Két kizáró ok van csak: büntetett előélet, illetve a közbiztonság és a nemzetbiztonság veszélyeztetése.  A nyelvismeret hiánya nem. Ez nem rendkívüli: 2010 óta több mint 250 főt honosítottak „államérdekből”. A tudományos, kulturális és sportélet jelentős szereplői számíthatnak különleges elbánásra, de humanitárius szempont is szóba jöhet.” (L. K.)

Ezzel szemben, a valóságban mi van?

Ha nem történik jelentős változás, az év végére megint elérheti a 70 milliárd forintot a kórházak tartozása. A tartozáshalmozás üteme egészen elrémisztő, az egészségügy havi szinten 3-4 milliárdos hiányt halmoz fel. A baj mértékét jelzi, hogy az összes állami intézmény tartozásának háromnegyede az egészségügyben keletkezik – a Magyar Államkincstár adatai alapján ez van!  Gyomorforgató!

Figyeljünk oda a tényekre, és ne tátsuk a szánkat.

FO

 

 

TI ÍRTÁTOK

Megint szobrot döntöttek a primitív fasiszták

Kedd reggel elhurcolták Lukács György szobrát a XIII. kerületi Szent István parkból. A szobor helyszínét megnéztem. Nincs ott Lukács György szobra, csak a szelleme lebeg vörös lángoszlopként, hogy uta

ADY ENDRE: A TŰZ MÁRCIUSA

Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. Hadd halljék végre

Háború a vörös csillag ellen

Megjelent "az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról" szóló törvényjavaslat, amelyet Lázár János és Semjén Zsolt
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

Nemere, a dezinformátor -4. rész-egy antikommunista könyv cáfolata

Nemere, a dezinformátor -4. rész-egy antikommunista könyv cáfolata

”Kezdhetjük mindjárt azzal,hogy ez a „jó és nemes ember”,ez a „szovjet emberek
A szovjet-orosz filmkultúra I. - A film szerepe Kelet-Európában

A szovjet-orosz filmkultúra I. - A film szerepe Kelet-Európában

Egy olyan geopolitikai közegben, amelynek immár több évszázada az összes különlegességét többnyire
No thumbnail available

Kommunizmus

  A kommunizmus az emberi társadalom legősibb és legtermészetesebb szervezeti formája, a történelmi
Légy szerző!
Légy szerző!