A kommunista párt viszonya az ellenzéki szervezetekhez

“A kommunisták a munkásosztály közvetlen céljaiért és érdekeiért küzdenek, de a jelen mozgalomban egyszersmind a mozgalom jövendőjét képviselik. Franciaországban a kommunisták a szocialista-demokrata  párthoz csatlakoznak a konzervatív és radikális burzsoázia ellen, nem mondva le arról a jogukról, hogy kritikai magatartást tanúsítsanak a forradalmi hagyományokból sarjadzó szólamokkal és illúziókkal szemben.

Svájcban a radikálisokat támogatják, de nem tévesztik szem elől, hogy ez a párt ellentmondásos elemekből áll, egyrészt francia értelemben vett demokrata szocialistákból, másrészt radikális burzsoákból.

A lengyeleknél a kommunisták azt a pártot támogatják, amelyik az agrárforradalmat vallja a nemzeti felszabadulás feltételének, azt a pártot, amely az 1846. évi krakkói felkelést életre hívta.

Németországban a kommunista párt, mihelyt a burzsoázia forradalmi módon lép fel, együtt küzd a burzsoáziával az abszolút monarchia, a feudális földtulajdon és a kispolgáriság ellen.

Egyetlen pillanatra sem mulasztja el azonban, hogy a munkásokban a lehető legvilágosabban tudatosítsa a burzsoázia és a proletariátus közötti kibékíthetetlen ellentétet, hogy így a német munkások azokat a társadalmi és politikai feltételeket, amelyeket a burzsoáziának uralmával meg kell teremtenie, azonnal mint megannyi fegyvert a burzsoázia ellen fordíthassák, hogy így, a németországi reakciós osztályok megdöntése után, nyomban meginduljon a harc maga a burzsoázia ellen.

Németországra irányítják a kommunisták legnagyobb figyelmüket, mert Németország polgári forradalom küszöbén áll, és mert ezt az átalakulást általában az európai civilizáció előrehaladottabb feltételei között és sokkal fejlettebb proletariátussal hajtja végre, mint Anglia a XVII. és Franciaország a XVIII. században, a német polgári forradalom tehát csak egy proletárforradalom közvetlen előjátéka lehet.

Egyszóval, a kommunisták mindenütt támogatnak a fennálló társadalmi és politikai állapotokkal szembeforduló minden forradalmi mozgalmat.

Mindezekben a mozgalmakban a kommunisták a mozgalom alapvető kérdéseként a tulajdon kérdését helyezik előtérbe, függetlenül attól, hogy ez a kérdés többé vagy kevésbé fejlett formát öltött-e.

A kommunisták végül mindenütt az egész világ demokratikus pártjainak szövetkezésén és egyetértésén munkálkodnak.” – áll a Kommunista Kiáltványban  A kommunisták viszonya a különböző ellenzéki pártokhoz című fejezetben.

Azóta sok minden történt: a munkásosztály kiharcolt magának néhány jogot, a munkásosztály okosabb, képzettebb lett. Volt egy nagy szocialista kísérlet, és ma is vannak szocialista országok. A kapitalisták   sem bóbiskoltak, hanem ők is tanultak a történelemből. Azonban egy valami maradt: a kizsákmányolás! Vannak a térképen sötét és szürke foltok. Vannak nagyon-nagyon sötét foltok, ahol a harcot titkolni kell, de folyik. Ezeken a helyeken a legeredményesebb.

Marx és Engels arra tanít, hogy ne zárkózzunk be. A marxista párt nem elefántcsonttoronyban él, hanem a valóságban.

Támogathat bizonyos erőket, ami nem azt jelenti, hogy maga a párt feloldódik, hanem azt, hogy egyre erősebb harci szövetséggé kovácsolódik.

A Népi Front együtt dolgozik civil szervezetekkel, részt vesz akciókban más pártok tagjaival együtt. Olyanokkal is, ahol nem kommunisták vannak. Tesszük ezt úgy, ahogyan a Kiáltvány tanít bennünket. Együttműködünk a béke ügyében, együtt lépünk fel a szociális igazságtalanságok ellen, a lakhatás jogáért vagy együtt küzdünk egy-egy városrész vagy település fejlesztéséért, a környezet védelméért, munkahelyteremtésért.

Ez is harc! Minden nap tanuljuk ezt a harcot. És lépünk tovább. Nem fentről várjuk az ukázt, hanem nekünk kell alakítani a mozgalmat.

Fogarasi