A Népi Front lapja

Az álkommunisták és az álkeresztények megvetik a népet

Tisztázzunk néhány dolgot!
Mi, akik munkából élünk és évtizedek óta vagy évek óta  dolgoztunk és dolgozunk jobban tudjuk, hogy mi jó nekünk, mint azok, akik soha életükben egy napot sem dolgoztak normális munkahelyen, hanem dumáltak és dumáltak, és megint csak dumáltak olyan dolgokról, amelyekről halvány lövésük sincs. Ebből is meg lehet élni, mert ugye van olyan állatfajta, hogy hivatásos politikus. De minek?
Azért van, hogy bennünket, dogozó embereket becsméreljen, mocskoljon  a szocializmus, a szakszervezet vagy Krisztus urunk nevét a szájára véve, és mindezért busás jövedelemre tegyen szert.

A szocializmus 27 éve nincs. Akkor más ritmusban éltünk, mások voltak a jövedelmi viszonyok, minden más volt. Volt alkalmunk vásárolni pénteken és kedden. Ma más világban élünk.Tessék azt a vakító csipát kitörölni a szemekből! Na persze, ha valakinek tetszik a barokk divat, egészen nyugodtan magára öltheti. Nem viszik be a Lipótra, mert bezárt. Esetleg azt mondják, hogy elveszítette a józan eszét, jobb esetben azt, hogy álarcosbálba készül. A mai állapotok  nem olyanok, mint Kádár idején. Következésképpen akkor sem fogunk két forintért fagyit kapni, ha odasózunk a szerencsétlen fagyi árusnak vasárnap fényes nappal. Ő ugye nem ember, neki lehet állni a mozi előtt, meg aztán van egy csomó ember, aki látástól-vakulásig dolgozott és dolgozik  vasárnap, nem a kereskedelemben, hanem másutt, és még a törvényes szabadságát sem kapta meg soha. Például a biztonsági őrök, de erről nem beszél senki, mert nagyon magasan vannak összekötve a szálak, aztán ki tudja, hogy mi fog történni, ha nagyon ugrál. Peyer Károly sem ugrált olyan nagyon a dolgozókért. Ő is ügyesen árulta a munkásosztályt a jobboldalnak, a gyilkos Horthy-rendszerrel lepaktálva. A történelem kereke de gyorsan fordult!  Okos kutya nem mar a gazdájába!- ezt még a piros inges nyalipárt főnökei is tudják.

A ma peyerkárolyai.  Olyan jó mondani kisegérként, az elefánt mellett: “Bumbó, hallod, hogy dübörgünk?” Hát csak dübörögjetek…

A dolgozókat nem kizárólag vasárnap, hanem hétfőtől-szombatig is ki lehet zsákmányolni. Ez a vasárnapi zárvatartásosdi egy ócska és nevetséges trükk volt. Nagy kegyesen adtak a kereskedelmi dolgozóknak egy napot, cserébe elvettek egy csomó mást. Porhintés, parasztvakítás, átverés, ahogy tetszik.
Tisztességes baloldali ember nem azt keresi, hogy hol édesebb a hatalom ülepe, hanem a dolgozók valódi gondjaival foglalkozik.
Mi a teendő ma?
Harcolni kell azért, hogy minden dolgozó, a kórházi nővértől a biztonsági őrig megkapja a törvényes, fizetett szabadságát, hogy, aki beteg  zaklatások nélkül, rendes kórházban, vagy otthonában gyógyulhasson, hogy tisztességes bért kapjon minden dolgozó ember, s csökkenjenek a jövedelmi különbségek. Visszaköveteljük a sztrájkjogot!
Nem álszent álmegoldások kellenek,játék a vasárnappal, a templommal, a kirándulással, hanem valódi megoldások létező problémákra, és nem kell leplázacicázni az országot, mert nem hajlandó az álkeresztények és álkommunisták szájaíze szerint ugrálni.
Elvárták a hétfőtől-vasárnapig dolgozó emberek ezreitől, hogy mindent jóval drágábban vásároljanak meg a vasárnap is nyitva tartó üzletekben.

Nekünk, dolgozóknak kell összefogni és elsöpörni mindazokat, akik ránk hivatkozva, a mi bőrünkön élősködnek, és meg akarják határozni, hogyan éljünk!

Most mi győztünk. De ez kevés. Szerezzük vissza az életünket mindenestül.
Fogarasi Zsuzsanna

TI ÍRTÁTOK

Megint szobrot döntöttek a primitív fasiszták

Kedd reggel elhurcolták Lukács György szobrát a XIII. kerületi Szent István parkból. A szobor helyszínét megnéztem. Nincs ott Lukács György szobra, csak a szelleme lebeg vörös lángoszlopként, hogy uta

ADY ENDRE: A TŰZ MÁRCIUSA

Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. Hadd halljék végre

Háború a vörös csillag ellen

Megjelent "az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról" szóló törvényjavaslat, amelyet Lázár János és Semjén Zsolt
Baloldali Hírlevél
Ha megadod a neved és az e-mail címed, elküldjük számodra a baloldal híreit. Feliratkozáshoz kattints a Subsrcibe gombra
Name
Email *

KULTÚRA

No thumbnail available

Valahol Európában, újra és újra...

Isten tudja, hányszor láttam a filmet. Fájt mindig, hogyne fájt volna, de
No thumbnail available

Tőkés rendszerváltás a kelet-közép-európai szocialista országokban

A kelet-közép-európai országokban végbement tőkés rendszerváltásról eddig sokan és sokat írtak, marxista
No thumbnail available

Az "én ötvenhatom"

1956 hatvanadik évfordulója alkalmából sorozat indult a Magyar Rádióban és az M1
Légy szerző!
Légy szerző!